A WC világnapján a wc története

2012. november 19. balazs Naposoldal

Vannak bizonyos alap dolgok, amik mindannyiunk életében szerepet játszanak, nemtől, kortól, gazdagságtól, bőrszíntől, vallástól függetlenül. Mindannyian veszünk levegőt, eszünk, iszunk, és mivel a szervezetünk sajnálatos módon nem képes 100 %-os hatékonysággal mindent feldolgozni, amit beviszünk, ezért napjában néhányszor, hol kis, hol nagy dolog elvégzése céljából meglátogatjuk a toalettet, hogy ott rövidebb, hosszabb időt eltöltve megszabaduljunk a feleslegessé vált salakanyagoktól.

Egyes emberek úgy gondolták, hogy eme helyiségnek a presztízse nem áll arányban az ott eltöltött idővel és a folytatott tevékenység élettani fontosságával, ezért megalapították a WTO-t, ami jelen esetben nem a Világkereskedelmi szervezet, hanem a World Toilet Organization, és ezzel egyetemben kijelölték november 19-ét a Toalett Világnapjának.

Ezen jeles világnap alkalmából tekintsük át, milyen folyamaton ment keresztül a WC-használat, mígnem eljutottunk oda, hogy – legalábbis mi internetet használó modern emberek – kényelmes, meleg helyen intézhetjük kis és nagy dolgunkat.

Gondoltátok volna vagy sem, a toalettet – innentől nevezzük WC-nek – nem a modern ember találta fel. Bizony, már időszámításunk előtti civilizációk sem csak úgy ide-oda kakkantottak, ahol épp eszükbe jutott. Állítólag az első WC-k ie. 3. évezredben jelentek meg, és kezdtek el elterjedni a világ fejlettebb részein. Bár a házak külső részébe épített pottyantós lukak még a gazdagok kiváltsága volt, a többiek egy egyszerű, használatból kivont edénykébe intézték dolgukat, egyes városokban már ekkor megjelentek a vízöblítésés WC-k, és a hozzájuk kapcsolódó csatornahálózat.

A római civilizációban szintén vízöblítéses WC-ket használtak, sőt, megjelentek az első nyilvános illemhelyek is. Mondhatjuk, rózsás volt a helyzet – bár nem a szagok tekintetében -, egészen a sötét középkor eljöveteléig.

Ekkor az emberek az ágytálak használatára tértek vissza, a benne lévő terméket pedig éppen oda ürítették, ahova. Ha úgy

tartotta kedvük, és este már nem akartak kilépni a sötét utcára, akkor bizony csak az ablakot nyitották ki, és egy laza mozdulattal már falakon kívül is volt a szagos salakanyag, ott meg egy idő után csak elbomlott. Persze aki kicsit is igényes volt, az a vizesárkot használta erre a célra.

A 16. század környékére a középkori európai ember is rájött arra, hogy ez nem a legjobb megoldás, így hát ástak a kertben egy nagy lyukat, eszkábáltak fölé egy fabódét és lőn: kész is lett a kerti budi. Szagtalan, kényelmes, és igaz, hogy télen kissé hideg, de mégiscsak higiénikusabb, mint utcára önteni a cuccost. Persze az emésztőgödör néha megtelt, ami egy újabb szakma létrejöttében is szerepet játszott: megjelent a szippantós autósok elődje.

Persze a városokban kissé nehezebb volt a helyzet, ott nem lehetett csak úgy pottyantós WC-t gyártani, de itt is megszületett a

megoldás: a parfüm. A szagprobléma megoldódott, az pedig, hogy csapadékos idő után áramlott a végtermék rendesen a vizesárokban, és az utcákon, hát istenem.

Ez szép is volt, meg jó is volt, míg a kolera és egyéb betegségek el nem kezdték tizedelni a lakosságot, és a megfelelő gyógyszer kifejlesztése a parfümnél nagyobb kihívásnak tűnt. Így hát nem volt mit tenni, neki kellett látni a városok csatornázásának.

Az első modernnek mondható vízöblítéses WC-t (és itt már WC-ről beszélünk) Alexander Cumming fejlesztette ki, azonban ennek még megvoltak a gyerekbetegségei, amik további fejlesztést kívántak.

És itt jön a képbe a sör. Aki sok sört iszik, az a 18. században két dolgon gondolkodhat el. Az egyik, hogy hogy tud minél könnyebben jó sörhöz jutni. A másik pedig, mivel mint tudjuk, a sör elég gyorsan keresztülmegy szervezetünkön, hogy hogy lehet a wc-t jobbá tenni. Namármost Joseph Brahman először tökéletesítette a sörcsapolót, majd az akkoriban használatos vízöblítéses WC-t is.

Ha már megvan a modern WC, ez szépen fejlődött is tovább, és lassan, tényleg elég lassan mindennapossá kezdett válni. Persze semmi nem megy egyszerűen, mondhatnánk , és mi is lehet jobb hajtóerő a WC kötelezővé tételéhez Angliában, mint egy jó kis kolerajárvány 1884-ben, melyben csak Londonban 14 000-en halnak meg.

A kontinentális Európában csak a második világháború után alakult ki az a szemlélet, hogy minden lakó-, és közösségi épületet célszerű ellátni illemhellyel.

Nagyjából így történt, hogy eljutottunk oda, hogy most a cikk vége felé felkelvén a számítógéptől elmehetek és könnyíthetek magamon egyet úgy, hogy senki fejére nem fog pottyani, hanem higiénikus módon vízzel keverve elcsalinkázik a legközelebbi szennyvíztisztító telepre.

Persze beszélhetnénk még a szennyvíztisztító telepekől, bidéről, wc-papírról, piszoárról, nők állva pisilését megkönnyítő eszközökről, guggolós wc-kről, de akkor sose lenne vége a cikknek.

Persze nem mindenki ilyen szerencsés ma sem. Hozzávetőlegesen 2,6 milliárd ember él a Földön úgy, hogy nincs lehetősége higiénikus körülmények között, megfelelő intimitás mellett végezni a dolgát. Sokan – főleg az afrikai és ázsiai országokban – csatornázásról és szennyvízelvezetésről egyáltalán nem is hallottak.