Bogár

Fontos dologra jöttem rá. Ezennel töredelmesen bevallom: szeretem a sztereotípiákat. Különösen az egy-egy néphez kapcsolódóakat. Persze a csárdás-gulyás nonszenszekkel jövő hülye külföldiek kíméljenek, na de azok a sztereotípiák, amiket mi magyarok (így kollektíven, általában, sztereotipikusan) alkotunk más nemzetekről, az egész más! Hiszen azok igazak! Vegyük – példának okáért, teszem azt – az angolokat. Valószínűleg kevés … Tovább…

      Mégiscsak borzasztó, hogy meg kell osztoznunk a fürdőszobán – mondogatja az autista Christopher. Én ugyan próbáltam neki ecsetelni, hogy ennél nagyobb bajunk sose legyen, de – érthető módon – nehezére esik túllépni ezen a problémán. Pedig nem ez az egyetlen zavaró tényező, ha az ember olyan helyen lakik, ahol másik harminc ember … Tovább…

Outing, vagyis kirándulás. Ha ez a szó elhangzik a hétfő esti közösségi megbeszélésen (community meeting), mindenki borzasztó izgatott lesz. A bentlakók legalábbis. Ők tudniillik nagyon szeretik ezeket a kiruccanásokat – az önkéntesek már kevésbé, mert nekik (nekünk) ezekre szinte biztosan menni kell. A kirándulások mindig szombatra esnek, hogy ne ütközzenek a hétközbeni menetrenddel – ez … Tovább…

Fél tizenegykor kezdődik az elmaradhatatlan és szent teaszünet. Senki nem kávézik ilyenkor, úgyhogy elhűlve néznek rám, ha nem kérek a teából, hanem csinálok egy gabonakávét magamnak. Amúgy az a vicces, hogy hihetetlen módon rákaptam a teára, szerintem egy év alatt nem iszom egyébként annyit, mint amennyi a három hónapos teaadagom lesz. Szóval ilyenkor félórás rituálé … Tovább…

Láttatok már egy liternyi egész szerecsendiót egy konyhában? És óriási üvegekben sorakozó szárított majoránnát, petrezselymet, rozmaringot, zsályát egy helyen? Ezek amúgy a kertben teremnek. Ja, és persze indiai, thai es egyéb keleti cuccok garmadával kínálgatják magukat a polcon, úgyhogy szinte vissza kellett fognom magam a lelkendezésben, mikor először megnéztem a fűszerpolcot. A vicc az egészben … Tovább…

Bár kicsit bizarr a megosztás, ha külön számolok be bentlakókról és „normálisokról”, vagyis dolgozókról, mégis ezt teszem. Így ugyanis egyszerűbb különválasztani az embereket, bár néha nem olyan könnyű eldönteni, ki melyik csoportba tartozik. Mire hazamegyek, feltehetően én is rászokom majd, hogy mindenkire szélesen mosolygok, nagyon megdicsérem, ha elmeséli, hogy eltörölgetett egy bögrét, minden mondatnál visszakérdezek … Tovább…

„Te meg tudsz úgy állni, hogy keresztbe rakod a lábad?” Ezt kérdezte tőlem Christopher először. Azóta megkérdezte még párszor, és mindig borzasztóan örül, ha előrukkolok ezzel a tudományommal. És megmutatja, hogy ő is tudja. Ha együtt kajálunk, és épp mellette ülök, elmondja, hogy most enni fog, körülményesen megnézegeti az óráját, és nekifog. Egy perc múlva … Tovább…

Nem is akartam önkéntes lenni. Úgy képzeltem, hogy ha már eldöntöttem, hogy egy merész húzással otthagyom a munkahelyem és Angliában töltöm a nyarat, akkor két legyet ütök egy csapásra, és legalább egy kicsit vastagabb pénztárcával jövök haza. Nem mintha ez alatt a három hónap alatt akartam volna meggazdagodni – ha már egyszer munka mellett tolmácsnak … Tovább…