Balaton borrégió – Balatonfüred-Csopak borvidék

A Balaton északi partján, a Balaton- felvidéken Zánkától- Balatonalmádiig húzódik a borvidék. Kiváló minőségű borai elsősorban köszönhetőek a nagyon jó minőségű talajoknak; déli, délkeleti fekvésű, Balatonra nyúló szőlőtábláknak; a Balaton fény- és hőmegtartó, -visszaverő hatásának.

A borvidéken a szőlőtermesztés még valamikor a kelta időkben kezdődött, akiket a rómaiak, majd az avarok követtek. Feltehetően már Probus császár idejében fejlődésnek indult a szőlőművelés. A szőlőmotívumú ornamentikán kívül a falfestményeken is szőlészeti tárgyú – főként szüreti – jeleneteket örökítettek meg. A borvidékhez tartozik Paloznak, az első olyan szőlőművelő települése hazánknak, amelynek ismerjük a nevét. István király az 1018 körül alapított veszprémvölgyi apácamonostor ellátásáról gondoskodván, egy paloznaki szőlőst adományozott a monostornak. 1211-ben Balatonfüred a tihanyi apátság tulajdona lett.

Az elkövetkező századokban az ország kulturális élete áttevődött a Balaton környékéről a Duna vidéki várak körzetébe, így a füredi és a csopaki bor csak a vidéki nemesek mulatozását, s a jobbágyok búfelejtését szolgálta. A török idők végvári csatározásai valószínűleg itt is meggyérítették a szőlőművelők számát, s egyidejűleg csökkent a szőlőterület is. Az országban elsők között itt alakultak az 1750-es években a szőlőhegy hegyközségek, amelyek szabályozták a szőlőtermesztés magaviseletét. A XVIII. században újra fellendült Balatonfüred fejlődése, a XIX. század közepére pedig már a Balaton „fővárosa” lett, ahol a megyei és az országos előkelőségek bálok, ünnepek alkalmával találkoztak, szórakoztak a kiváló fehér borok társaságában.

1999 óta a borvidék két körzetre tagolódik: a Balatonfüred-Csopaki körzet 17 és a Zánkai körzet 7 településsel. A borivás kultúrájának hagyományait a Balatonvin Borlovagrend őrzi.

A borvidék teljes termőterülete 6341 ha amelyből 5792 ha I. osztályú. A ténylegesen beültetett terület 2143 ha. A borvidékbe tartozó települések száma: 24. Kedvező lejtőszög és a domborzati tagoltsága miatt igen kedvező mikroklímájú területek is kialakultak. A borvidék klímája szélsőségektől mentes, kiegyenlített. A viszonylag enyhe telet korai kitavaszodás követi, a nyár nem túl forró, utána többnyire hosszú, derűs, száraz ősszel. A terület földtani felépítése igen komplex képet mutat. Legidősebb képződménye a szilur korú átalakult (metamorf) fillit-pala. A közberétegződött idős vulkáni kőzeteken jó minőségű bor terem Lovas és Alsóörs határában is. A palára a felső perm korú, jellegzetesen vörös, szárazföldi eredetű Balaton-felvidéki homokkő települ, amely kovasavban és vasoxidban gazdag, vörös talajokat produkál (Lovas, Csopak, Balatonfüred). Efölött az alsó és középső triász változatos karbonátkőzeteit találjuk, amelyeknek mészben gazdag málladéka a vályogos talajt fehérre színezi. A csopaki és balatonmelléki borok jellegzetes, markáns savtartalma ennek a meszes talajnak a hatását tükrözi. Tájképileg vonzó látvány a vörös és fehér talaj színkombinációja.

A borvidék elsődlegesen fehérbort termő terület, bár ez nem volt mindig így. A XIX. század híradásai vörösborok termeléséről is megemlékeznek. Jelenleg az Olaszrizling mellett, amelynek ültetett területe a borvidéken a legnagyobb (820 ha), és a régió zászlósborának tekinthető jelentős mennyiségű a Rizlingszilváni, az utóbbi másfél évtizedben pedig megnőtt a Chardonnay részaránya is, helyenként a Zöldszilváni és a Furmint is elterjedt. A terület összességében kiválóan alkalmas divatosnak tartott hűtött erjesztéssel készült borok készítésére, de mindig értékesebbnek tűnnek azok a társaik, melyek hosszabb érlelést kaptak, és egyéniségüket jobban meg tudták őrizni. Tihanynak a borvidékhez kapcsolása az eddiginél nagyobb teret enged a vörös borszőlő fajták telepítéséhez (Cabernet franc és sauvignon, Kékfrankos, Merlot, Zweigelt).

A területen két – mondhatni önálló – borstílus különböztethető meg. A Balatonfüredi tájegység (ide tartoznak a balatonszőlősi borok is) borai testesebbek, tüzesebbek, magasabb extrakttartalommal bírnak. E borokat kifinomult ízlésű kóstolók gyakran rezeda illatúnak írják le. A másik tájegységben a csopaki rizlingek jellegzetesen elegánsak, finom savaik összetettek, de soha nem durvák. Itt a borok tartózkodóbbak, és ha azonos alkohol- és savtartalmat is tételezünk fel, karcsúbban, könnyedebbek. Ez természetesen nem a sovány löszös-homokos talajok borának könnyedsége, hanem a lendületes savak adta élénk savérzet eredménye. Nem véletlen, hogy a Csopak-berekháti dűlő olaszrizlingjeivel csak a szentgyörgyhegyiek tudnak vetélkedni. A Dörgicse, Zánka, Akali környéki borok hasonló jellegűk ellenére gyakran robusztusabbak, tüzesebbek.

További információk:
http://www.vendegvaro.hu/Balatonfured-Csopak-borvidek
http://www.konyhamuveszet.hu/hu/content/borvidekek_bfured_csopak
http://www.tuja.hu/kerteszeti-lexikon/balatonfured-csopaki-borvidek.html
http://www.csopak.hu/Csopaki-Boraszat/bemutatjuk-a-balatonfuered-csopaki-borvideket.html
http://www.agroinform.com/aktualis/10793/XXXI__Orsz%C3%A1gos_Sz%C5%91l%C3%A9sz-Bor%C3%A1sz_Tanfolyam.html