Balaton borrégió – Balatonmelléke (Zalai) borvidék
A zalai szőlők az ország egyik legérdekesebb és legpoétikusabb vidékén fekszenek: a szelíd hajlású dombok-völgyek különös termőtájat képeznek. A különleges világot különleges természeti környezet jellemzi. Ezen a tájon – éppen ezért – sosem épült ki olyan klasszikus típusú szőlő-monokultúra, mint más szőlőterületeken – a szőlők mindig a délnek futó domboldalak keleti és nyugati lejtőire települtek és fent, a domb-éleken vezető utak mentén sorakoztak hosszú sorban a vakító fehérre meszelt archaikus présházak. Az antik Pannónia óta ismert, hogy szőlőtermesztésre is kiválóan alkalmas termőtáj ez (a „terroir”): a talaj, a klíma és a művelési tradíciók együttese hozta létre a vidék borászatát.
Ismerkedjünk hát meg közelebbről ezzel a különleges borvidékkel. Ahogy a régi, patrióta nemesek egykor mondták: „Fel, Zalába!”
A borvidék hivatalos honlapján komoly történeti áttekintését találjuk a területnek és a rajta folytatott gazdálkodásnak. A filoxéra-vész kipusztította az addigi szőlőterületek nagy részét. Hatására teljesen átalakult a szőlőtermesztés szerkezete, területi megoszlása. A megye egyes területeiről teljesen eltűntek az európai fajták, valamint a kötött talajú borvidéken megindult a gyökeres oltványok telepítése. A zalai dombokat – az akkori piaci viszonyokhoz alkalmazkodva – zömmel csemegeszőlővel telepítették be. A megye egyes területein, főleg a göcseji hűvösebb, csapadékosabb részeken a Filoxéra-vészt követő rekonstrukció direkttermőkkel történt meg. Az 1923. évi törvény a direkttermők telepítésének tilalmával megpróbált gátat szabni ennek a kedvezőtlen folyamatnak, azonban a kívánt célt nem sikerült elérni vele, a direkttermők továbbra is terjedtek, tovább rontva a táj borainak hírét. Ezzel megtört a több, mint két évezredes borkultúra fejlődése a területen, 1941-től csemegeszőlő termelő körzetként szerepelt. 1949-ben a 3300/1949. számú Kormányrendelet megszüntette a hegyközségeket, a területre vonatkozó iratokat az illetékes megyei levéltáraknak kellett átadni. Ennek eredményeként a magyar szőlőkataszter nyilvántartási rendszere és Magyarország szőlő-bor jogrendszere megsemmisült. 1958-ban újra megalakultak a hegyközségek, amit az 1968. évi 36. tvr. ismét megszüntetett.
Tipikusan fehérbortermelő vidék. Borai élénk savösszetételűek, diszkrét illatúak, elegánsak, zamatosak. A XVIII. század második felétől kezdték telepíteni a borvidéket ma is uraló Olaszrizlinget, amit területi aránya alapján a Rizlingszilváni, a Zöld veltelini, a Chardonnay, és a Zala gyöngye követ. Az illatos bort adó fajták közül említésre méltó a Cserszegi fűszeres, az Ottonel muskotály az Irsai Olivér és a Tramini, a vörösbort adó fajták közül pedig a Kékfrankos, a Zweigelt és az Oportó. Sehol az országban nem palackoznak bort a Pintes nevű kék bogyójú, de kiváló fehérbort adó fajtából, csak itt, a költői szépségű Csáfordhegyen, Veress János pincészetében. Igazi, hungarikum, az egyik legősibb magyar fajta – de a filoxéravész után eltűnt, és csak 1968-ban Dr. Németh Márton szelekciós munkája során a Pécs-Cserkúti szőlőkben találta meg újra.
vátországgal határos területeken, a Mura völgyében található.A borivás kultúrájának hagyományait pedig a Da Bibere Zalai Borlovagrend őrzi.