Hat ok arra, hogy örülj annak, hogy turkálóban vásárolhatsz

Gyerekkoromban még elég ciki volt használt ruhát vásárolni és viselni. A menő családok csak butikban (akkoriban még nem voltak plázák) beszerzett ruhákban járatták szemük fényét, a többi családokban a tesók, uncsitesók egymás holmijait örökölték (nálam ez ellenkező nemű rokonokat jelentett, így nem volt túl nőies a ruhatáram akkoriban), vagy maradt a használtruha-bolt, ami a kilencvenes évek elején kezdett terjedni. Eleinte magánházakban rendeztek be egy helyiséget erre a célra az élelmesebb vállalkozókedvűek, így délutánonként bepillanthattunk a Szabó család ebéd utáni sziesztájába, miközben húsleves illattól körüllengve vadászhattunk a „kincsekre”. Aztán egyre inkább elterjedtek a kifejezetten nyugati ruházatot árusító kisebb üzletek, a second hand-ek, majd megjelentek a csak márkás holmikkal foglalkozok boltok, manapság pedig igazi presztízskérdést jelent, hogy hogy a Gucci / Nike / Zara pulcsidat tízezrekért vetted-e vagy 900 Ft-ért. Persze sokakban maradt az a nézet miszerint „Soha nem vennék olyan cuccot, amit már hordott valaki. Ki tudja mit művelt benne…” Az egyik kolléganőm például már a turkáló szó hallatától rosszul van, míg egy másikkal rendszeresen elmegyünk beszerző körútra, együtt örülünk a ritkaságoknak, aztán salátázunk vagy lángosozunk egy jót. Ez már hagyománnyá vált. A cipőturi biznisz eleinte nekem is kicsit szokatlan volt, de aztán felfedeztem, hogy a kitaposott lábbelik nem kerülnek a polcokra, a cipőfertőtlenítésre pedig tuti receptem van, úgyhogy ma már a cipőket is szívesen szerzem be ezen a módon. De aki még idegenkedik a turizástól annak íme hat ok meggyőzésképpen.
Gyerekkoromban még elég ciki volt használt ruhát vásárolni és viselni. A menő családok csak butikban (akkoriban még nem voltak plázák) beszerzett ruhákban járatták szemük fényét, a többi családokban a tesók, uncsitesók egymás holmijait örökölték (nálam ez ellenkező nemű rokonokat jelentett, így nem volt túl nőies a ruhatáram akkoriban), vagy maradt a használtruha-bolt, ami a kilencvenes évek elején kezdett terjedni. Eleinte magánházakban rendeztek be egy helyiséget erre a célra az élelmesebb vállalkozókedvűek, így délutánonként bepillanthattunk a Szabó család ebéd utáni sziesztájába, miközben húsleves illattól körüllengve vadászhattunk a „kincsekre”. Aztán egyre inkább elterjedtek a kifejezetten nyugati ruházatot árusító kisebb üzletek, a second hand-ek, majd megjelentek a csak márkás holmikkal foglalkozok boltok, manapság pedig igazi presztízskérdést jelent, hogy hogy a Gucci / Nike / Zara pulcsidat tízezrekért vetted-e vagy 900 Ft-ért. Persze sokakban maradt az a nézet miszerint „Soha nem vennék olyan cuccot, amit már hordott valaki. Ki tudja mit művelt benne…” Az egyik kolléganőm például már a turkáló szó hallatától rosszul van, míg egy másikkal rendszeresen elmegyünk beszerző körútra, együtt örülünk a ritkaságoknak, aztán salátázunk vagy lángosozunk egy jót. Ez már hagyománnyá vált. A cipőturi biznisz eleinte nekem is kicsit szokatlan volt, de aztán felfedeztem, hogy a kitaposott lábbelik nem kerülnek a polcokra, a cipőfertőtlenítésre pedig tuti receptem van, úgyhogy ma már a cipőket is szívesen szerzem be ezen a módon. De aki még idegenkedik a turizástól annak íme hat ok meggyőzésképpen.
1. Az árak. Ma már szinten bármit beszerezhetünk turkálóban: kiegészítőket, lakástextilt; könyveket (nem, nem antikvárium!); zenéket bakeliten, magnókazettán, CD-n; meséket dián; filmeket videókazettán, DVD-n; játékokat, bútorokat, kütyüket. Tizedannyiért, mint a „rendes” üzletben.