Thursday, 02 February 2012 06:00

    Ha nem drágul, akkor...?

    Written by

     

    A tegnapi napon csökkent az üzemanyagok ára, konkrét számokban kifejezve a benzin öt, a gázolaj pedig nyolc forinttal. De mivel ez nem az esti híradó, de még csak nem is a www.holtankoljak.hu, ezért ennyi legyen elég a számosított hírérték-szerű megközelítésből. A lényeg az, hogy az esemény több szempontból is elgondolkodtatott engem.

    Először is - pláne Balázs "Boldog hétfőt!" rovatának eheti sztoriját is figyelembe véve - nem lehet szó nélkül elmenni azon tény mellett, hogy ebben az országban bizony még történnek ilyen dolgok is. Hogy az embert nem lehúzzák, illetve nem még többet kell fizetnie valamiért (ami már egyébként is rohadt drága). Az ilyesmit még akkor is értékelni kell - illetve annál is jobban értékelni kell -, ha sajnos tisztában vagyunk vele, hogy ez nagyjából olyan ritka élmény, mint amilyen például egy február 29-ére (ami idén éppen lesz is, hiszen szökőévet írunk) eső teljes napfogyatkozás közben fehér hollót látni.

    A magamhoz térést követő második mozzanatom az volt, hogy egy kicsit elgondolkodtam valamin és egy érdekes felismerésre jutottam. És a következő mondat után nyugodtan nekem lehet esni, hogy "jajj, most komolyan ennyire unatkozol?". Persze nyilván nem én leszek az első, de még csak nem is az utolsó, aki rájön: a magyar nyelvben nem létezik bevett, illetve használatban lévő szó a "drágul" kifejezés oppozitjára, azaz ellenkezőjére. A kötözködéseket kizárandó, én most egy önálló, tehát egymagában is helytálló és a pénzbeli értékcsökkenés jelentést teljességgel visszaadó igére gondolok. Szóval nem például a "csökken" szóra, mely pusztán önmagában nem ér sokat és amit univerzális jellege miatt még ezer másféle dologgal együtt szintén használunk. Innentől kezdve pedig a "csökken az ára" és társai ki vannak zárva. A "drágul" analógiájára vett "olcsósul", esetleg "olcsósodik" kifejezések esetén talán nem kell külön szóvá tennem, hogy ezek mennyire erőltetett és furán hangzó, szinte már-már magyartalan mostohaszavak.

    Egy szó, mint száz, aki ismer a kritériumoknak megfelelő, létjogosultsággal rendelkező egyszavas alternatívát a "drágul" fogalom ellenkezőjére, annak a felvetéseit és érveléseit kíváncsian várom komment formájában. Addig pedig érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy miért nincsen antiszavunk egy olyan jelenségre, mely viszont napi szinten aktív résztvevője az életünknek...


     

    Kiemelt cikkek

    • Észak-Dunántúli borrégió - Az Etyek-Budai borvidék
        Ezen a héten fővárosunk környékére látogatunk, és a bevezetőben gyakran megidézett buborékos ital, a fröccs mellett most egy másik buborékos ital, a pezsgő is terítékre kerül. Ha pezsgőről van…
    • Tópartra... De hova?
      Bár nincsen saját tengerpartunk (ennek okait és lélektani hatását a magyar nemzetre most ne elemezgessük) , cserébe a Kárpát-medencében fekszik kis hazánk, aminek az az előnye, hogy sok vízzel és…
    • Élet a weben
      A közösségi portálok megjelenése óta mind több időt töltünk az ilyen jellegű oldalakon, életünk egyre több mozzanatát vonjuk bele és tesszük közkinccsé. Barátok, bulik, események, tanulmányok és munkahelyek mellett egyre…
    • …idővándor, a csodák ideje?
      Újabb utazás, az őszi szomorhangulat és borongósság feloldására ismét kiváló segítőt találtam. Mivel az ősz a munka ideje is – depisebbeknek ez egyenlő a  „jajaj vége a nyárnak, a pihenésnek”…
    • A pozitív gondolkodás tanulható
      Sajnos, nagyon sok emberre jellemző (a környezetemben is) a folyamatos panaszkodás. A negatív szóáradatot persze újra és újra végig kell hallgatni, a szenvedőket jól meg kell sajnálni, próbálni kell őket…
    Fityisz.com - blabla

    Please publish modules in offcanvas position.