Eddigi életem során az emberi butaságnak és az oktalan erőszaknak sajnos már nagyon sok fajtájával illetve formájával találkoztam, még ha nem is mindig élőben. Viszont az, amiről ez a hét évvel ezelőtt készült film szól, mindenképpen kiemelkedő és az ember nem mehet el mellette csak úgy szó nélkül. Az pedig még tovább súlyosbítja az egészet, hogy a sztori egy valóban megtörtént esetet, pontosabban polgárháborút, még pontosabban nevén nevezve népirtást dolgoz föl.
Nagy vonalakban - a tényleges háttér különösebb ismerete nélkül, szinte csak a film által szolgáltatott információkra támaszkodva - az történt, hogy 1994-ben a kelet-afrikai kis országban, Ruandában a két fő népcsoport közül a nagyobbik, a Hutu át akarta venni az abszolút hatalmat, eképpen elnyomva a csótánynak titulált Tutsi kisebbséget. Mindeközben a hangoztatott felsőbbrendűségük glóriája alatt hozzávetőlegesen 800.000 embert mészároltak le, válogatás nélkül nőket és férfiakat, ráadásul különös figyelmet fordítottak a gyerekekre, hogy így előzzék meg az újabb generáció felemelkedését.
Ehhez az egészhez pedig gyakorlatilag csak statisztáltak az amúgy hivatalosan békefenntartás céljából jelen lévő ENSZ-erők, minimális védelmet illetve segítséget nyújtva a halállal farkasszemet nézni kényszerülő Tutsiknak. Ugyanakkor a túlerejükkel és a gyűlöletük szította vérszomjukkal amúgy is előnyben lévő Hutuk a franciák technikai - azaz fegyverkezési - támogatását élvezték.
Személyes véleményem szerint viszont az egészben mégis az a legröhejesebb, hogy a két népcsoport nagyjából annyira különbözik egymástól, mint két tojás. Az elnyomó Hutuk egész film alatt csupán az irataikról tudják megkülönböztetni illetve kiszúrni a Tutsikat, mi nézők pedig - a fegyvereiket és az erőszakosságukat leszámítva - csupán a tradicionális színes ruhájukról ismerhetjük fel egyértelműen a Hutukat.
Nyilván közel nem vagyok tisztában minden, a háttérben megbúvó ok-okozati összefüggéssel, így a múlt történéseivel sem, amiken a két népcsoport keresztülment és amik ezek szerint egészen idáig vezettek illetve fajultak, de ezt akkor is egy kaotikus és szükségtelen népirtásnak tartom, és szomorú, hogy valaha film készülhetett belőle, valamint az, hogy egyáltalán a történelemkönyvek lapjaira kerülhetett.
Az instant történelemóra és a privát vélemény-nyilvánítás után térjünk vissza magához a filmhez. Az IMDb örök top250-es listáján való 120. helyezése szerintem már önmagában elég biztosíték arra, hogy egy nem mindennapi film elé ülhet le a néző, ha pedig a három Oscar- és 29 egyéb jelölést, valamint a 12 konkrét díjelnyerést is hozzávesszük, akkor már tényleg nem sok kételkedni való marad.
A színészek közül a főszerepet játszó Don Cheadle-t emelném ki, aki a "szimpla" jó alakítása mellett szerintem külön a film kedvéért megtanult afrikai akcentussal beszélni is, legalább is a filmet eredeti nyelven megnézve ez az érzésem támadt. Ezt a kettőt - avagy csak a jó alakítást - pedig mások is értékelték, ugyanis többek közt az Oscar- és a Golden Globe-jelölések között is szerepelt a legjobb férfi (fő)szereplő kategória.
Általánosságban véve a film sajnos elég jól átadja azt a reményvesztettséget, káoszt és brutalitást ami akkor ott Ruandában uralkodott. És mivel egy jó filmnek - különösen egy megtörtént eset alapján készült, dokumentarista filmnek - az a dolga, hogy a nézőt belehelyezze az események közepébe, ezért én nagyjából 8-8.5 pontot adok rá, és ajánlom mindenkinek, akinek ez a cikk nem vette el a kedvét a szomorú valóságtól.
{youtube}xeYvYkUAC6M{/youtube}