Thursday, 07 July 2011 08:42

    Transformers 3.

    Written by

    Transformers 3 - magyar plakátŐszintén be kell vallanom, hogy a tartalmas, történetileg jól megírt, témájában elgondolkodtató, feszültséget és izgalmat fenntartani tudó, a nézőt az utolsó pillanatig kétségek közt tartó, meglepő csavarokkal illetve fordulatokkal brillírozó, röviden és tömören egy szóval általam "intelligens filmek"-nek nevezett alkotásokon kívül elég gyakran megfordulnak a szemeim közt azok a látványorgiák is, melyeknek elsődleges és egyetlen fegyvere - hogy egy kis képzavarral éljek - csupán a kép és a hang, de ezeken kívül és felül semmi más, és amelyeket már csak a profitorientáltságuk miatt is blockbustereknek hívnak.
    Ezek között a blockbusterek között nálam valamelyest előkelő helyet foglalnak el a Michael Bay produkciók, mert - bár a cikk elején felsorolt pozitív erények közül legjobb esetben is csak külön-külön egyet-egyet tudnak felvonultatni - látvány terén mindenképpen tudják, hogy mi kell a pihenni vágyó, agyat kikapcsolni szándékozó népnek.


    A két epizódos Bad Boys, a Szikla, az Armageddon, a Pearl Harbor és a Sziget után immáron öt éve az óriásrobotos franchise az élete, legalábbis rendezőként. Producerként nagyjából kétszer annyi filmet jegyez, mint amennyit ő maga rendezett.
    Emberünket egyébként elég erőteljes destruktív hajlam jellemzi (És talán azokat is akik szeretik a filmjeit? Hmmm.), ugyanis a legtöbb mozijában hol az egész Földet, hol "csupán" egy-egy várost vagy városrészt pusztít el illetve rombol le, viszont mindezt legalább igényesen teszi. Ebbe a profilba pedig tökéletesen beleillik legfrissebb, harmadik robotos filmje is, mely a magyar forgalmazótól nemes egyszerűséggel csak egy sorszámot kapott, lespórolva ezzel az eredeti, a Hold sötét oldalával kapcsolatos alcímét.
    Meglepő módon az egykoron átalakítható játékbábukként debütáló, majd képregényekből és rajzfilmekből rendes filmmé felnövő sci-fi trilógia témája iránti érdeklődésnek a nemek közti megoszlása személyes tapasztalatom szerint korántsem olyan egyszerű és egyértelmű, mint azt gondolná az ember. Ugyanis van olyan fiú ismerősöm, akit az egész teljesen hidegen hagy, és van nem egy olyan lány ismerősöm, aki szabályosan megőrül az óriásrobotokért. Persze vica-versa is van példa, tehát ahogyan az ember várná, ahogyan a normális lenne - ha úgy tetszik.
    Én azt a vonalat erősítem, akiknek a téma és a megvalósítás egyaránt tetszett az első részben. Aztán jött a második rész, amiben bár voltak szép jelenetek, viszont utólagosan beletuszkoltak az alapkoncepcióba olyan dolgokat - ezzel hátbaszúrva a történetet - amiket nagyon nem kellett volna, és emiatt az egész film jelentősen veszített az értékéből.

    És íme, megérkezett a harmadik rész, melybe szerencsére már kevesebb idióta, erőltetett dolgot pakoltak bele, sőt a robotok korai történetét egész leleményesen beleszőtték az emberiség űrkutatási, ugyebár elsősorban a Holddal kapcsolatos történelmébe. Továbbá, ebben a harmadik részben a forgatókönyvíróknak sikerült egy-két olyan csavart illetve meglepetést belevinniük a sztoriba, amelyre nem igazán számít az ember, így pedig nem olyan klisésen kiszámítható az egész, mint amilyet egy tipikus látványfilmtől várhatunk általában.
    Viszont, csak hogy ne legyen minden szép és jó, a filmre visszatekintve nincs egyetlen olyan jelenet illetve jelenetsor sem, ahová szívesen odatekerném és megnézném újra és újra. Ilyen jelenetek pedig az első két részben azért szép számmal akadtak, ha viszont nincsenek, akkor az - valljuk be, egy látványfilmnél - nem túl jó jel.
    Persze az, hogy nincsenek újranézős jelenetek, még egyáltalán nem jelenti azt, hogy a film gagyin lenne elkészítve, és hogy ne a mai filmtechnika csúcsát jelentené. Ugyanis ilyen téren aztán tényleg nincsen semmi gond, minden gyönyörű és valósághű. Már-már túl "valóság"-hű is, például én már a második rész óta képtelen vagyok megérteni azt, hogy egy gépnek miért kell nyáladzania. Már a gépek se a régiek...
    Az egyetlen, amiben a film stabilan hozza az elődök színvonalát, az a poénok és a vicces szituációk, melyeket szerencsére ebben az epizódban is elszórtak itt-ott.
    Ettől eltekintve viszont a fentebb leírt hullámvölgy tapasztalható a különböző területeken, van amiben jobb lett mint a második rész, és van amiben rosszabb mint az első két rész, mindebből pedig az a szokásos filmes konklúzió vonható le, hogy az első részt ezúttal sem sikerült nemhogy túlszárnyalni, de még megközelíteni sem, maximum nézőszám illetve bevétel tekintetében (mely egyébként is a mostanra már bejáratott franchise érdeme), de minőségben semmiképp.
    Ezt egyébként én már a trailerből látni véltem, ugyanis ehhez a harmadikhoz tartozó valahogy nem volt annyira kiforrott, annyira jól összerakott, röviden: annyira ütős, mint az első két részé.
    Továbbá mindenképpen szeretném megemlíteni egy technikai csalódásomat is. Minthogy a mozik döntő többségben 3D-ben vetítik a filmet, szerencsére nekem is sikerült így megtekintenem. Viszont annak ellenére, hogy már eredetileg 3D-ben készült (tehát eleve olyan kamerákkal forgatták és nem csak utólagosan konvertálták át, ami állítólag sokkal rosszabb eredményt ad) én egyáltalán nem estem tőle hanyatt a széken. Akár a film előtt vetített bemutatókban, akár a különféle mozis cégek intrói közt sokkal durvább 3D-s hatásokat láthattam, mint magában a filmben, ami az etalon Avatar-nak a közelébe sem jön, és nem igazán értem, hogy ez miért van így. (Lehet, hogy fel kellett volna tennem a kapott szemüveget?)

    Pontbeli értékelést ennél a filmnél nem erőltetnék, ehelyett a két előzményhez viszonyítanám és azt mondom, hogy valahol az első és a második rész között helyezkedik el, de ezt a pozíciót nem egyértelmű szempontok alapján foglalja el, hanem ahogyan azt már fentebb is írtam, több területen való hol kisebb hol nagyobb, mindkét irányba történő minőségbeli elmozdulásokkal.
    És hogy kiknek ajánlanám illetve kiknek nem? Az, hogy valaki vevő-e erre a témára vagy sem, szerintem két rész alatt már bőven kiderülhetett. Úgyhogy ennek megfelelően azt mondanám, hogy akik kétszer már leültek a film elé, majd úgy álltak fel, hogy azok valamelyest tetszettek is, azok előbb-utóbb mindenképpen nézzék meg ezt a harmadik részt is, viszont aki csak most kapcsolódna be a robotok háborújába és ismerkedne meg az egésszel, az semmiképp ne ezzel az epizóddal tegye.

    {youtube}kHRf01Gjosk{/youtube}

    {youtube}xLYiIBCN9ec{/youtube}

    Kiemelt cikkek

    • Észak-Dunántúli borrégió - Az Etyek-Budai borvidék
        Ezen a héten fővárosunk környékére látogatunk, és a bevezetőben gyakran megidézett buborékos ital, a fröccs mellett most egy másik buborékos ital, a pezsgő is terítékre kerül. Ha pezsgőről van…
    • Tópartra... De hova?
      Bár nincsen saját tengerpartunk (ennek okait és lélektani hatását a magyar nemzetre most ne elemezgessük) , cserébe a Kárpát-medencében fekszik kis hazánk, aminek az az előnye, hogy sok vízzel és…
    • Élet a weben
      A közösségi portálok megjelenése óta mind több időt töltünk az ilyen jellegű oldalakon, életünk egyre több mozzanatát vonjuk bele és tesszük közkinccsé. Barátok, bulik, események, tanulmányok és munkahelyek mellett egyre…
    • …idővándor, a csodák ideje?
      Újabb utazás, az őszi szomorhangulat és borongósság feloldására ismét kiváló segítőt találtam. Mivel az ősz a munka ideje is – depisebbeknek ez egyenlő a  „jajaj vége a nyárnak, a pihenésnek”…
    • A pozitív gondolkodás tanulható
      Sajnos, nagyon sok emberre jellemző (a környezetemben is) a folyamatos panaszkodás. A negatív szóáradatot persze újra és újra végig kell hallgatni, a szenvedőket jól meg kell sajnálni, próbálni kell őket…
    Fityisz.com - blabla

    Please publish modules in offcanvas position.