Print this page
Thursday, 18 August 2011 06:00

Source Code - Forráskód

Written by

Forráskód - eredeti poszterMár elég régóta érdekelt ez a film és nagyon vártam, hogy végre megnézhessem. Gyakorlatilag azóta, hogy az első előzetesét először láttam, rá voltam kattanva. Viszont mivel a "pénzt is hajlandó vagyok rááldozni és megnézem moziban premier tájékán"-szintet még éppen hogy, de nem érte el az érdeklődésem komolysága, ezért sajnos maradt a DVD, aminek a szokásos megjelenési késleltetése miatt újabb, cirka négy hónapos türelmi időszak következett.

Nemrég viszont végre hozzájutottam, és ezután már nem volt kegyelem, megnéztem. És csalódtam!
Viszont azt rögtön leszögezném, hogy nem a minőségben. Hanem, úgymond a stílusában, műfajában. Ugyanis az előzetes egyértelműen abba az irányba tereli a moziba becsalogatandó nézőjelölt elvárásait, hogy egy sci-fi akciófilmet láthat majd, melyben van némi (kötelező jellegű) romantikus szál is, de alapvetően az akció dominál, a sci-fi pedig a történet keretét adja. Nos, valójában a sci-fi keret az egyetlen, ami stimmel, a többi műfaji arány pedig némi akció, jelentősebb romantika, valamint szintén jelentősebb (a várt nullához képest abszolúte jelentős) dráma. Utóbbit egy, az előzetesben korábban egyáltalán nem felfedett szállal visznek bele a filmbe, ennek részleteire viszont nem térnék ki, ugyanis spoilert árulnék el vele.
Még egyszer hangsúlyoznám, hogy az általános filmélményen ez mit sem változtat, hiszen még így is egy IMDb 7.6-os, RottenTomatoes 9.1 illetve 8.1 szintű filmet kapunk, melyet én egyébként 8 pont körülire értékelnék.
Csak éppen kissé mást kap az ember, mint amit várt. Még az a szerencse, hogy a megmaradt sci-fi keretnek köszönhetően a film alapkoncepciója egy elég érdekes ötletet illetve történetet tár elénk, és nem egy harmincszor lerágott, sablonos csontot kapunk.
Forráskód - tűzjelenet
Témájában leginkább talán a 2006-os "Déjá vu"-höz tudom hasonlítani, bár a két megközelítés jelentősen eltér. Ettől függetlenül, akinek annak a története tetszett, annak mindenképpen, aki pedig azt nem látta, annak általánosságban ajánlom a filmet megtekintésre. Ezen kívül ajánlom még azoknak a hölgyeknek, akik szeretik a kimondhatatlan nevű Jake Gyllenhaal-t (legutóbb Perzsia hercegeként illetve a "Szerelem és más drogok"-ban láthattuk), és azon férfitársaimnak, akiknek tetszik Michelle Monaghan (Terhes társaság), valamint Vera Farmiga (Egek ura), akinek viszont ezúttal sajnos nem csodálhatjuk meg csodás lábait és hátsóját úgy, ahogyan azt már jó néhány filmjében megtehettük.
{youtube}NkTrG-gpIzE{/youtube}

Latest from adeeboy

Related items