2012. március 22., csütörtök 06:00

    Prometheus

    Írta:

     

    Prometheus posterMúlt vasárnap illetve hétfőn nagyot dobbanhatott a szíve azoknak, akik egyszerre vonzódnak a tojásokhoz, a pókokhoz, a savakhoz és a szétrobbanó mellkasokhoz. Természetesen nem egy beteges vallás elvakult követőire gondolok, hanem az Alien filmek rajongóira szerte a világon. Mindezt pedig azért teszem éppen most, mert a fent említett két napon végre napvilágot láttak a Prometheus című film teljes, végre már a történetből is valamicskét eláruló előzetesei.

    A többes szám pedig egyáltalán nem elírás, ugyanis azon a két napon valóban több, szám szerint három (egy rövid, IMAX néven futó, és két hosszú, amerikai és nemzetközi) előzetes is kijött a filmhez. A filmhez, amit immáron fél éve az egész újságíró és blogíró társadalom egymást ismételgetve folyton-folyvást azzal a mondattal emleget, hogy eredetileg Alien előzményfilmként indult, de mostanra már egy önálló projectté nőtte ki magát.

    Egyébiránt büszkén jegyezném meg, hogy nekem már nagyjából másfél évtizede a fejemben motoszkál ez az előzmény-terv. Ugyanis amikor 1997 elején elkezdtek érkezni a hírek arról, hogy készítik a sorozat következő részét (Alien 4: Feltámad a Halál) és arról, hogy annak mi lesz a története, akkor én - annak ellenére, hogy kezdettől fogva szeretem a franchise témáját - örömujjongás helyett szinte felhördültem. Nemtetszésem oka pedig az volt, hogy mi a francért kell egy újabb bőrt lehúzni szerencsétlen Ripley hadnagy seggéről ahelyett, hogy elkészítenék az egész legenda elejét, forrását, előzményét. Nehogy már senkit ne érdekeljen az, hogy annak idején a cég által odairányított Nostromo űrhajó legénysége az LV-426 azonosítójú bolygón miben is találta meg azt, amit balszerencséjére megtalált, és hogy az a fura alakú idegen űrhajó kié volt és hogyan került oda. Arról már nem is beszélve, hogy "szállítmányának" mi az eredete, története. Persze a "kié volt" kérdésre már akkor kaptunk egy kurta vizuális választ, hiszen hőseink a tojásokkal egyetemben az űrhajóban egy láthatóan intelligens, azóta Space Jockey-nak elnevezett idegen lény maradványait is megtalálták. Viszont kivolta-mivolta és az összes többi kérdés nyitva maradt.

    Idén június elején viszont majd megtudhatunk mindent. Legalább is reméljük, ugyanis az elmúlt fél évben keresztbe-kasul váltották egymást az új filmnek a Nyolcadik utas: a Halállal és úgy általában az Alien témával való kapcsolatának szorosságát erősítő, gyengítő, vagy épp kimondottan cáfoló hírek, nyilatkozatok és bejelentések. Mindezek történtek annak ellenére, hogy már a legelső, karácsony táján megjelent elő-előzetesben is tisztán és egyértelműen látható egy olyan űrhajó lezuhanása, amely a megtévesztésig ugyanúgy néz ki, mint a Nyolcadik utas elején a bolygón - bár meg kell hagyni, homályosan - kivehető objektum, aminek belsejében aztán minden elkezdődött.

    Na, de a gyártó stúdió marketing stratégiájától - és attól, hogy mit és mikor árulnak illetve hallgatnak el a filmmel kapcsolatban - határolódjunk el egy kicsit, és következzék a Prometheus nagyjábóli története, mely az eddig kiszivárgott információk közül a legkézenfekvőbb alternatívákból összerakható, és amely még az új előzetesekben látottakkal is többé-kevésbé egybevág. Aki a film megtekintésénél előbb nem kíván megismerkedni annak történetével, az a következő bekezdést ugorja át!

    2058-at írunk, amikor is a világ legkülönbözőbb pontjain (de elsősorban Afrikában) talált régészeti leletek vizsgálata meglepő felfedezéshez vezet: a nem csak térben, de ráadásul még időben is egymástól teljesen elkülönülő kultúrák által készített alkotások maradványain megtalálható ugyanaz a piktogram. A leletek vizsgálati eredményeit egybedolgozva azzal kell szembesülnünk, hogy fajunkat valószínűleg egy fejlett idegen civilizáció - úgymond genetikailag - teremtette, ráadásul bolygónkat is ők tették lakhatóvá számunkra terraformálással. A leletekből végül még egy csillagtérképet is össze tudunk rakni, mely feltehetően az idegen faj szülőhazáját, az úgynevezett Paradicsomot jelöli. Nem sokkal ezután egy Weyland nevű társaság (ismerős a név?) el is indít egy Prometheus nevű űrhajót, hogy a csillagtérkép segítségével felkeressék teremtőinket. Az pár év múlva meg is érkezik a Zeta Riticuli rendszerbe, ahol aztán sikeresen megtörténik a nagy találkozás isteneinkkel (hogy ők maguk a Space Jockey-k avagy egy még nem látott faj, aminek szintén csak teremtményei a Space Jockey-k, arról vegyesek és ellentmondóak az eddig megjelent információk). Ők nagyon örülnek nekünk és roppant büszkék ránk, a gyermekeikre. Éppen ezért, bizalmuk és elismerésük jeléül beavatnak minket biotechnológiai ismereteikbe, ám a legénység egyik tagjának (nem lepődnék meg, ha ez az android lenne és a cég akaratát teljesítené) mindez nem elég, és ellop tőlük valamiféle genetikai forráskódot (innen a névadó párhuzam a mitológiai Prométeusszal, aki ugyebár a tüzet lopta el az istenektől). Persze idővel kiderül a huncutság, és ezért atyáink - érthető módon - egyre inkább ellenünk fordulnak, majd végül odáig fajul a dolog, hogy a már menekülő félben lévő hőseinkre ráeresztik azt a biofegyverüket, amit eleve népirtásra fejlesztettek ki, az úgynevezett xenomorfokat (valószínűleg ezek lesznek a már jól ismert alienek, vagy legalábbis azok kezdetleges kiadásai). Ám a legénységnek valahogyan sikerül az alkotóik ellen fordítania ezeket, és ily módon pusztulásra ítélnie a Paradicsomot. A bolygót elhagyó Prometheusnak viszont a nyomába ered egy űrhajó (amelyről fentebb már volt szó) egy túlélő istennel a fedélzetén, aki nem csak a Prometheus legénységén akar revansot venni az elkövetett bűneink miatt, hanem célpontja egyenesen a Föld...

    A műsorváltozás jogát azért persze fenntartom, hiszen jelenleg a gyártó általi hírzárlat miatt nagyon minimális információ morzsákból tudunk csak csipegetni és belőlük úgy ahogy összerakni egy fél zsömlét. De azért nagyjából erre számíthatunk majd június elején, persze rendkívül látványos és kidolgozott csomagolásban, mint ahogy az bármelyik előzetes alapján kijelenthető. És csak remélhetjük, hogy a filmet rendező Ridley Scott - aki a legelső részt is rendezte, és aki most visszatér a szinte általa teremtett műfajhoz - nem bólintott rá akármilyen jött-ment forgatókönyvre, és ismét nem egy tucatfilmhez adja a nevét.

    A még hátralévő két és fél hónapra pedig étvágycsillapítónak (vagy épp étvágygerjesztőnek?) íme az IMAX és az amerikai előzetesek, bár előbbit csak azoknak ajánlanám helyettesítő alternatíva gyanánt, akiknek nagyon nincs két és fél percük megnézni az utóbbit.

     

    {youtube}Zj-6VjFjRas{/youtube}

    {youtube}HHcHYisZFLU{/youtube}

    Kiemelt cikkek

    • Észak-Dunántúli borrégió - Az Etyek-Budai borvidék
        Ezen a héten fővárosunk környékére látogatunk, és a bevezetőben gyakran megidézett buborékos ital, a fröccs mellett most egy másik buborékos ital, a pezsgő is terítékre kerül. Ha pezsgőről van…
    • Tópartra... De hova?
      Bár nincsen saját tengerpartunk (ennek okait és lélektani hatását a magyar nemzetre most ne elemezgessük) , cserébe a Kárpát-medencében fekszik kis hazánk, aminek az az előnye, hogy sok vízzel és…
    • Élet a weben
      A közösségi portálok megjelenése óta mind több időt töltünk az ilyen jellegű oldalakon, életünk egyre több mozzanatát vonjuk bele és tesszük közkinccsé. Barátok, bulik, események, tanulmányok és munkahelyek mellett egyre…
    • …idővándor, a csodák ideje?
      Újabb utazás, az őszi szomorhangulat és borongósság feloldására ismét kiváló segítőt találtam. Mivel az ősz a munka ideje is – depisebbeknek ez egyenlő a  „jajaj vége a nyárnak, a pihenésnek”…
    • A pozitív gondolkodás tanulható
      Sajnos, nagyon sok emberre jellemző (a környezetemben is) a folyamatos panaszkodás. A negatív szóáradatot persze újra és újra végig kell hallgatni, a szenvedőket jól meg kell sajnálni, próbálni kell őket…
    Fityisz.com - blabla

    Please publish modules in offcanvas position.