A mai Gastrovatunk egy kicsit rendhagyó lesz, mert nem éttermekről vagy cukrászdákról fogunk szót ejteni, hanem két ételkülönlegességről.
Történt ugyanis, hogy a barátnőm szülinapi ajándék gyanánt beültetett a kocsijába és elindult velem világgá. Lövésem sem volt, hogy hova megyünk, annyira meglepi volt az egész kirándulás, és a 'Hozz magaddal zoknit, zsepit, fürdőruhát!' ukáz sem sokat segített a program kifürkészésében. Így aztán csak próbáltam kitalálni az anyósülésen, hogy vajon merre az arra, míg egyszer csak - több kisebb-nagyobb elterelő leparkolás után - meg nem álltunk Nagybörzsönyben.
Az elmúlt fél évem szinte minden hétvégéjét a cukrászat oltárának szenteltem, különösen a minél inkább bio, háziasabb, finomabb ízeknek, így arra gondolt a barátnőm, hogy elvisz engem a nagybörzsönyi Lek-Vár-Lak-ba. A mesebeli környezetben meghúzódó vendégház és lekvárfőzde egy eredetileg budapesti házaspár keze nyomát dicsérik.
Az ötlet, hogy lekvárt főzzenek, elmondásuk szerint, szinte egy véletlennek köszönhető: egyszer többet főztek egy lekvárból, amit a vendégeknek szolgáltak fel, és annyira ízlett nekik, hogy végül már szuvenírként akarták hazavinni a náluk megszállók. Így aztán - kihasználva a Börzsöny adta lehetőségeket - elkezdtek a közeli erdőkben bogyókat szedni, beizzították a család kiskertjeit és minden náluk, vagy általuk ellenőrzött és megvizsgált gazdaságban termő gyümölcsből (vagy zöldségből) lekvárt főztek.
Ma már több, mint nyolcvan féle lekvár van, legyen szó az étcsokis-marcipános körte lekvárról, a som lekvárról, vagy a rumos gesztenye lekvárról. Személyes kedvenceim mondjuk, a zöldséglekvárok, különösen a fokhagymás padlizsánkrém és a fűszeres paradicsomkrém ízlik. Utóbbit nagy-nagy szeretettel használom tésztákhoz, előbbit pirítóshoz, vagy mártogatósnak.
A minőség hibátlan, a dizájn szerintem nagyon eltalált, az árak a középkategóriába tartoznak, a környezet meseszép (már nyilván, ha személyesen megyünk oda és nem a netről rendelünk).
Ami nekem kiváltképp tetszik, hogy mindent megkóstolhatunk, akár mind a nyolcvan lekvárt, ami állati élmény, mert így sokkal könnyebb a választás!
Amit ajánlok: bár ízlések és pofonok, de a zöldségkrémeket szerintem kár lenne kihagyni, tésztákra, húsok mellé (pl. hagymalekvár) eszméletlenek, valamint az igazi Szamos marcipánnal készített lekvárokon túl a szörpöket emelném ki. Mi ebben a dög melegben akácszörpből készített házi limonádéval csillapítjuk a szomjunkat!
Árak: a 200 g-os lekvárok általában 700 forintba kerülnek, egyes kuriózumok 950 forintba. A legdrágább lekvár, 750 gramm esetén 2900 forint. A szörpök 600 és 1300 forintba kerülnek, attól függően, hogy kis vagy nagy méretet választunk.
Értékelés: 9
Lelőhelyek, elérhetőség és bővebb információ a Lek-Vár-Lakról az alábbi linken található.
Van viszont még egy étel, amiről muszáj mesélnem! Ernővel a múltkor megálltunk a Bánki-tónál csobbanni. A tó szuper, de erről majd jövő héten beszámolok, a legnagyobb élményünk ott azonban a mogyorókrémes-túrós lángos volt. Igen, jól olvastátok, bár a helyszínen én is háromszor futottam neki és gondoltam végig, hogy vajon ez most vicc-e, és ha nem, akkor jó lehet-e. Míg én ezen morfondíroztam, Ernő meg is rendelte a magáét és elkezdte enni. A második falat után fülig ért a szája (ami merő mogyorókrémes volt) és már kiabált is be a büfés kislánynak, hogy ez nagyon finom (csak Ő kicsit nagyobb nyomatékkal fejezte ezt ki), és hogy Ő még ilyen jó lángost nem is evett. Erre elmesélte a büfés kislány, hogy az emberek mindig azt hiszik, hogy 1. csak poénból írták ki (nahát, vannak olyanok, akik ezt gondolják???), 2. csak azért mondja, hogy finom - a nyilvánvalóan rettenetesre, mert hát atyaég, egy lángosra fokhagyma, tejföl és sajt való! -, mert ránk akarja sózni ezt a beteges lángos-kreálmányát. Megértettük a sértettségét, tényleg rossz érzés lehet, hogy az ember kitalálja a világ egyik legfinomabb lángosát, felajánlva a közjónak, erre az emberek csak az anyagiasságot és a számítást látják bele.
Ár: 450 forint
Értékelés: 9 (de csak azért, mert 45 kiló fölötti, hízásra sosem hajlamos nőkön, vagy az olyan kákabélű urakon kívül, mint Ernő senkinek nem ajánlott belőle egynél többet megenni, pedig istenem, mennyire fogjátok kívánni a másodikat is!)