Mihez kezdjünk magunkkal a négynapos hétvégén?

Idén nem volt még ekkora jóban részünk, négy teljes napig élvezhetjük a hétvégét. És ez a hétvége aztán nem fukarkodik programokkal, élményekkel, ünnepekkel. Egy szavunk sem lehet, mindenki megtalálhatja a hitének és hangulatának megfelelő programokat. Íme, néhány ötletünk:

2011 szeptemberében a magyar lakosság fele ült kerékpárra több-kevesebb rendszerességgel - derült ki többek között a Magyar Kerékpárosklub által végzett, kerékpárhasználatot vizsgáló reprezentatív felmérésből.

Az ember azt gondolná, amikor történik vele valami szörnyűség, hogy sebaj, ha ezt túléli, akkor ismét ez már nem fog lesújtani rá. Legalábbis én mindig ezzel áltatom magam, mert ami nem öl meg, az ugye erősít. Az alábbi történet engem ebben a tévhitemben ingatott meg.

Vannak azok a barátságok, amik nem ismernek határokat, sem térben, sem időben. Mindig is arra törekedtem, hogy ilyen barátságokat alakítsak ki és tartsak életben, bár tudom, hogy ez rettenetesen nehéz. Néha túl fáradtak vagyunk ahhoz, hogy szeretni tudjuk a másikat, néha pedig már ahhoz is, hogy saját magunkat. Néha túlságosan rohanunk és nincs időnk a másikra, néha meg az élet rohan velünk annyira, hogy lemaradunk a lényegről. Ezen a hétvégén azonban megint valami csodásat láttam, tapasztaltam.

Nem csoda, hogy időnként úgy érezzük, a világ összeesküdött ellenünk és egyedül vagyunk benne. Mintha egy őrülten tomboló hurrikán belsejében sodródnánk, egyre gyorsabban és gyorsabban és egyszerűen már csak arra vágyunk, hogy dobjon ki minket valahol, bárhol, csak legyen már ennek vége.

Az utóbbi időben (jó néhány évben) valahogy én is egy ilyen hurrikán belsejében érzem magam. Már majdnem kilenc éve, hogy felkapott és azóta csak kavargok és kavargok benne. Az érzés néha annyira ijesztő, hogy beleszédülök, de aztán csitul egy kicsit a vihar és olyankor erőt merítek. Valahogy úgy vagyok ezzel az egész érzéssel, mint ahogy Dorothy pánikolt Totó kutyával és várta, hogy végre kiköpje magából a hurrikán.

Magam sem tudom, hogy hogy kezdődött már, de egyszer csak azt vettem észre, hogy egyre több bio kozmetikum és tisztítószer foglalta el helyét a polcaimon, kitúrva ezzel a több éve rendületlenül alkalmazott vegyszereket. Ez azért is igen furcsa, mert a mi generációnk még a hipóról Domestosra, a piros spriccelős flakonú ablaktörlőről Clean citrusra, az ecetről a Cillit Bang-re átváltó szülőktől tanult meg takarítani. Gyerekkorunkban elözönlötték az áruházakat ezek az új csodavegyszerek és annyira örültünk a nyugati csomagolásnak, meg az egész lakást belengő virágillatú takarítószereknek (szemben a hipó jellegzetes orrfacsaró bűzével), hogy eszünkbe se jutott utánajárni, mi mindennel is mérgezzük magunkat.

Bizony, ez a pillanat is eljött. Ki-ki végiggondolhatja, mennyi élményt és emléket sikerült összegyűjtenie az elmúlt három hónapban és lassan itt az ideje azokat belepakolni a ’2011. NYÁR’ feliratú dobozba. Én is ezt teszem épp, ugyanis a tegnap esti zépés Patrice-koncerttel az idei nyaramat hivatalosan is lezártam. Az én nyári dobozomba ennyi fért – hozzá kell tennem: ehhez is legalább ketten kellünk majd, hogy elvonszoljuk a spájzba.