Ez a hetünk valahogy a fura lány köré szerveződött, bár semmi tudatosság nem volt benne, tegnap mégis visszatértünk egy másik gondolatához. Ez pedig arról szólt, hogy mennyi minden fölösleges dolgot halmozunk fel. Észre sem vesszük, hogy állandóan vásárolunk, valamit mindig meg akarunk venni, valami újat folyton birtokolnunk kell...
Bár S. Ernő kollégám tegnap egyetlen huszárvágással elintézte a sztorit, azért elmesélném, hogy honnan is jött a Hálás Hétfőt! cikk ötlete. Azt mondta, ő már nem akar több találkozásról írni, én viszont még csak most kezdem.
Fészbukk, fácse, fb, iwiw, myspace, satöbbi satöbbi…
Bizonyára a legtöbben, akik olvastok, fenn vagytok valamelyik közösségi oldalon, talán pont onnan értesültetek ennek a cikknek a megjelenéséről is, sőt, ha tetszett, talán még lájkoljátok is.
Alig néhány évvel ezelőtt még gőzünk sem volt ezekről a közösségi oldalakról, a hozzászólásokról és a lájkolásokról. Jómagam 2004-ben regisztráltam a nagy kék hátteresre, amikor Németországban tanultam. Mondanom sem kell, azt sem tudtam, hogy eszik-e vagy isszák, úgyhogy 2009-ig hozzá sem szagoltam. Akkor aztán engem is berántott a nagy lájkolási láz és nem volt menekvés.
Ma pocakot simogattam. Na, nem a sajátomat a kiadós főtt kukorica és sajttorta vacsi után, hanem egy hetedik hónapban lévő kismamiét. Oké, lehet, hogy a „simogattam” egy kicsit túlzás, inkább csak messziről néztem, ahogy mocorog és dudorodik jobbra, balra. Furcsa kis szerzet egy ilyen pocak, hihetetlen elképzelni, hogy így kezdődik mindannyiunk élete, bezsúfolva egy másik ember (nő) testébe, hogy amikor itt az ideje, irányba forduljunk és megszülessünk.
A minap beszélgettem egy ismerősömmel, akivel már jó fél éve nem tudtunk rendesen beszélgetni, úgyhogy kicsit le volt már maradva az életem alakulásáról. Mikor meglátott végigmért és megkérdezte, hogy hogy vagyok. Mondtam neki, hogy ’Köszönöm, jól’. Mire a válasz: ’Na jó, de komolyan, hogy vagy?’. A válaszom ismét az volt, hogy tényleg jól. Összevont szemöldökkel méregetett tovább és kérdezte, hogy ’Biztos?’. Én meg még egyre hevesebb bólogatások közepette győzködtem, hogy ’De tényleg jól vagyok!’.
azaz interjú Ken Hobey-val, aki kortárs magyar szerzőként debütál júniusban. Fiatal kora ellenére egy nem könnyű témát feszeget: melegnek lenni kis hazánkban.
Az Amnesty International idén is kiadta jelentését, amelyben Magyarországról elég lesújtó véleménnyel vannak. Hazánkban még mindig nagy probléma a rasszizmus és a melegekkel szembeni előítélet. A jelentés sajnos nem téved, még mindig hihetetlenül el vagyunk maradva e téren a nyugati országokhoz képest.
Ma végre elkezdődik a legnagyobb nemzetközi televíziós dalfesztivál, a Eurovision. Bizonyára sokan emlékeznek még a 2009-es nyár nagy norvég tündérmeséjére, vagy az egykori szívbemarkoló szerb énekesnő imájára. Persze itthoni neveket is tudok említeni, indult már a versenyen többek között Charlie, a Nox, Friderika, vagy éppen az egykori Megasztáros Rúzsa Magdi. Ha lenne még esetleg olyan, aki nem tudja, hogy miről is szól ez a verseny, annak a legfontosabb tudnivaló, hogy zömében európai országok énekesei élőben mérik össze tudásukat, idén Düsseldorfban.
{youtube}NbKNKfePCrs{/youtube}
Én hiszek a kémia erejében. Biztos ismeritek Ti is azt az érzést, amikor van egy ember, aki valamiért annyira vonz, hogy ha csak három méteres közeledbe is jön már, olyanok vagytok, mint két baromi nagy mágnes, amit az asztal lapjának két oldalára tettek. Lehet ugyan köztetek bárki, vagy bármi, az a bizonyos vonzalom annyira erős, hogy minden igyekezetetek ellenére valahogy mindig összekerültök.
Valentin-nap más szemszögből:
Egyszer és mindenkorra elegem van ebből a hurrogásból! Szerintem pont annyira mű, mint szerintük a karácsony, az advent, a Valentin-nap, a nők napja, stb.
Tipikus magyar hozzáállás, már elnézést kérek! Azt meg nehezen viselem, úgyhogy jöjjenek az ellenérveim, hogy miért is jó, vagy legalábbis semleges a Valentin-nap:
Ritkán írunk a fityisz.com-ra felháborodott hangvételű cikkeket, de a múlt hétvége történései a legtürelmesebb embereket is kihoznák a sodrukból. Azért írom le most mindezeket, mert sajnos- hiába hatalmas az igazságérzetem és hiába ismerem az eszközöket is, amik ELVILEG lehetőségemben állnának, hogy érvényesítsem a jogom – mindannyian tudjuk, hogy vannak olyan helyzetek, amikor csak az éterbe juttatott szónak van bármilyen ereje. A jog csődöt mond. A jog és az emberiesség is.
Múlt szombaton valami lehetett a levegőben. Szeretném erre fogni, hogy ennyi barbárság történt egy éjszaka, bár akik kellően gyakran járnak bulizni, azok pontosan tudják, hogy ilyen dolgok sajnos bármikor, bárkivel megtörténhetnek.