II. Rész: A végzet
1. Fejezet
Innentől kezdve minden más volt. Gyakoriak voltak a hosszú csendes órák, amiket csak néha tört meg egy-egy sóhaj. A pap rendszeresen imára szólította fel az utasokat. Okulva a Lázadó példájából senki sem ellenkezett. A félelmen és lehangoltságon egyedül Marlboro és Szimfónia emelkedett felül. Ők vittek fényt a sötét kabinba. Boldogok voltak, szerették egymást.
2. Rész: Az utazás
1. fejezet
Ahogy telt az idő szeme egyre inkább hozzászokott az utazóegység sötétjéhez. Körülötte hatan álltak. Előtte és a háta mögött két-két férfi, jobbra tőle a pap, balra pedig egy gyönyörű lány, akinek szépsége rögtön megragadta Marlborót.
Számunkra talán fel se tűnt volna, hogy lány. Pont úgy nem, ahogyan nem tudjuk azonnal megállapítani egy kutya nemét, ha ránézünk a fejére. Ugyanúgy fehérbe volt bugyolálva, és csak kopasz barna feje látszott ki ideiglenes ruhájából, ami végtelenül hasonlított a többiekére. Talán, ha valamelyikünk alaposabban megnézi, találhatott volna arcvonásaiban némi különbséget, lágyságot a férfiakéhoz képest. Na, de most hősünk szemszögéből kell néznünk a dolgokat. Ő gyönyörűnek találta. Amikor ránézett, és tekintetük találkozott kellemes melegség futotta át egész testét.
Hirtelen megszületett. Vagy legalábbis újjá. Nem tudta eltalálni, melyik a helyes fogalom új állapotára. Ahogy beleszippantott a levegőbe, abból saját testszaga érződött. Amikor körbenézett, rájött, ez nem is biztos, hogy a sajátja, hanem a többieké, akik körülötte csoportosulnak. Mindannyian egyformán néztek ki, vagy legalábbis hasonlóan. Mindannyian fehérbe voltak bugyolálva, ebből a fehér valamiből egyedül barnás kopasz fejük látszott ki. Rengetegen voltak, és haladtak valamifelé. A menetben óriási volt a zsivaj. Ebből azt lehetett kiszűrni, hogy valamiféle szobák irányába mennek. A tömegben idősebb korúak is voltak. Ők, mint lázadók megpróbáltak egyhelyben maradni, és a fiatalokat ugyanerre bíztatták. Emellé valami Istenellenes szöveget is mormoltak, de ezt a tömeg morajlása teljességgel elnyomta. A lázadókat elhagyva, ahogy a „szobákhoz” közeledtek, egy helyen ismét álló öregek voltak. Az ő hangjukat tisztán lehetett hallani. Valószínűleg papok lehettek, mert egy Istent éltettek, aki megmenti őket, sőt a szobákat űrhajóknak nevezték. Egy ilyen pap keveredett eme oldal tetején már említett lény mellé is.
Mindig is nagy dolognak tartottam, ha valakinek megjelent egy könyve. Igazi kiadó, igazi borító, igazi könyvesboltban kapható, ahová még törzsvásárlói kártyám is van, szóval, érted. De mennyivel nagyobb jelentősége van egy könyv megjelenésének, ha az íróját ismered. Íme, egy újabb gyöngyszem: Helena Silence Enigmája. Egy lány a szomszédból, aki lehetnél te is, lehetnék én is. Egy lány, aki megvalósította az álmát, akinek egy hete megjelent az első könyve, de már a folytatást írja.
Tízből kilenc ember a Káma-Szútra hallatán nem gondol másra, csak ARRA. És most szerintem mindenki tudja, vagy legalábbis sejti, hogy mire célzok. Esetleg még magára is ismert. És most biztosan van egy olyan réteg is, aki megpróbálja meggyőzni magát, hogy ő igenis a 10%-ba tartozik és nagy erőkkel a Káma-Szútra tanításainak felidézésén fáradozik, és hogy csődöt ne mondjon, talán még a gugli segítségét is kéri…
Tekintettel arra, hogy ezzel a maga nemében csodálatos művel az emberek legtöbbje csak a média különböző típusain keresztül találkozott (amely nagy valószínűséggel se nem dokumentum, se nem tudományos magazin vagy könyv volt), így nincs is min különösképpen csodálkozni. Én magam is így voltam ezzel, amíg a kezembe nem vettem.