2012. december 11., kedd 11:05

    Amikor egy lányból írónő lesz

    Írta:

     

    Amikor egy lányból írónő lesz

     

    Mindig is nagy dolognak tartottam, ha valakinek megjelent egy könyve. Igazi kiadó, igazi borító, igazi könyvesboltban kapható, ahová még törzsvásárlói kártyám is van, szóval, érted. De mennyivel nagyobb jelentősége van egy könyv megjelenésének, ha az íróját ismered. Íme, egy újabb gyöngyszem: Helena Silence Enigmája. Egy lány a szomszédból, aki lehetnél te is, lehetnék én is. Egy lány, aki megvalósította az álmát, akinek az egy hete megjelent az első könyve, de már a folytatást írja.

     

    Interjú Helena Silence-szel

     

    Melinda: Egy éve ismerjük egymást, és ez idő alatt izgalommal teli kíváncsisággal vártuk, hogy megjelenjen a könyved. Aztán egyszer csak eljött a könyvbemutató napja (2012. november 25.). Te felfogtad már ezt az egészet? Mit érzel, amikor látod a könyved a Libriben?

    Helena: Úgy igazából először akkor fogtam fel, hogy megjelenik a könyvem, amikor legelőször a kezembe foghattam. A kiadó tartott egy másik könyvbemutatót, pont az enyém előtt egy nappal. Gondoltam, elmegyek, elvegyülök a tömegben, megnézem, hogyan is megy ez. A végén a szerkesztőm bemutatott a kiadó gazdasági igazgatójának, mint az egyik szerzőjüket. Ő nagyon kedves volt, felajánlotta, hogy megmutatja az elkészült Enigmát, ami még hatosával becsomagolva várakozott egy autó rakterében. Tehát november 24-én, délután öt óra körül, a Duna rakpartján, miközben mellettem tíz centire suhantak el az autók, végre kezembe foghattam a könyvemet. Kicsit simogathattam, ízlelgethettem az érzést, ami hihetetlenül jó volt. Hazafelé úgy éreztem, hogy lebegek. A könyvbemutatóm után pár nappal pedig elmentem a legközelebbi Libribe, és lefotóztam minden egyes Enigma kupacot, amit találtam. Lehetetlen lenne megfogalmazni az érzést.

    M: Ne értsd félre a kérdésemet, de mégis honnan vetted a bátorságot, hogy megjelentesd a könyved?

    H: Én alapvetően realista ember vagyok. Akár az édesapám. Mindkettőnknek ugyanaz jutott eszébe, amikor bejelentettem otthon, hogy megírtam az első könyvemet: hogy küldjem el néhány kiadónak. Mert különben mi értelme lett volna megírni, nem? Akkor még nem gondoltam bele, hogy ez mivel jár. Egyszerűen tudni akartam, hogy vagyok-e olyan jó, amilyennek érzem magam ezen a területen.

    M: Tudom, hogy több történeted is van, sokat írtál az elmúlt években. Próbáltál már korábban más történetet is kiadatni?

    H: Könyvet még nem. Az Enigma az első és egyelőre az egyetlen elkészült könyvem, de korábban már jelentek meg novelláim egy pécsi irodalmi folyóiratban, ami jó bemelegítés volt. Már egy ideje újabb könyvön dolgozom, ami az Enigma folytatásának készül, ezen kívül tervbe van véve egy teljesen új sorozat, amelynek középpontjában Lucifer áll, aki többé nem akar gonosz lenni, de a körülmények összeesküdnek ellene, ezen kívül a lánya, Hella, is úgy dönt, hogy elhagyja a Poklot, és új életet kezd a Földön.

    M: Érezted, hogy az Enigma különleges? Ezt a történetet muszáj kiadni?

    H: Azt éreztem, hogy feltétlenül meg kell próbálnom. Hosszú volt a folyamat, nagyon sok várakozós és javítgatós időszakkal. De minél többet dolgoztam rajta, annál inkább akartam, hogy összejöjjön. Olyan számomra az Enigma, mint egy szeretve féltett gyermek. Féltem megosztani a nyilvánossággal, mert mi van akkor, ha nem értékelik eléggé, ha nem szeretik. De büszke is voltam rá, ami arra ösztönzött, hogy megmutassam a világnak, milyen szép, okos, érző szívű és kalandos életű lett az én gyermekem.

    M: Régóta foglalkoztatott a gondolat, hogy megjelenjen egy könyved, vagy csak „véletlenül” sikerült?

    H: A megjelenés akkor kezdett foglalkoztatni, amikor elkezdtem írni az Enigmát. A századik oldal után már minden nap mosolyogtam, mert elképzeltem, hogy milyen lenne a kezembe fogni a kész könyvet. Elsősorban arról szóltak az álmaim, hogy az Enigma hatalmas siker lesz, magamat sosem szerettem a képbe rakni, mert nem kezelem túl jól a népszerűséget.

    M: Tudatosan foglalkoztál a célod megvalósításával?

    H: Több kiadónál is próbálkoztam mérsékelt sikerekkel, de az igazi áttörést a Könyvmolyképző Kiadó hozta meg, akik akkoriban kezdtek felfigyelni a magyar szerzőkre. Az egyetlen tudatos lépésem a folyamatban az volt, hogy elsőként nekik küldtem el a kéziratot, mert bennük bíztam a legjobban. Azóta Magyarországon, egyedülálló módon beindították az Aranymosás programjukat, aminek kifejezetten az a célja, hogy ismeretlen, de tehetséges magyar szerzők kéziratait jelentessék meg.

    M: A többi kiadót mi alapján választottad ki?

    H: Miután leírtam a kézirat végére, hogy vége, és kétszer átnéztem, az első három fejezetet kezdtem szétküldeni a magyar kiadók között. Elsősorban azt néztem, kinek a profiljába illene bele a történet, illetve kinek van arra elég nagy „neve”, hogy foglalkozzon ismeretlen szerzőkkel is.

    M: Volt visszautasítás?

    H: Egy visszautasításom volt, ami mélyen érintett. Egy ifjúsági könyvekkel foglalkozó kiadó vezetője bekérte a teljes kéziratot, mert az eleje tetszett neki, de aztán kiderült, hogy mégsem illik bele a profiljukba, ezért visszautasították.

    M: Nem esett rosszul?

    H: Reménykedni kezdtem, aztán nagyot csalódtam, de ezután átírtam egy nagyobb részt, amitől szerintem sokkal jobb lett a történet.

    M: A környezeted támogatott? Gondolom, azért voltak körülötted hitetlenek.

    H: Az elején valószínűleg egyedül voltam az álmaimmal. Az írásról nagyon sokáig csak a családom és a legjobb barátnőim tudtak. Ők mind bíztak bennem, de ők is tudták, hogy Magyarországon milyen nehéz kiadatni egy könyvet. Később, amikor már biztosabb talajon álltam, képes voltam megosztani az álmomat másokkal is, akik mind nagyon kedvesek és bizakodóak voltak, de ők sem hitték el igazán, hogy sikerülhet.

    M: Mit éreztél, amikor jelentkezett a kiadó, hogy érdekli a kéziratod? Elhitted?

    H: Persze, miért ne hittem volna? Tudtam, hogy amit írtam, jó. Te ismersz, az önbizalomhiányom nem ismer határokat, de ebben az egyben biztos voltam. Ennek ellenére miután megkaptam az első e-mailt, amelyben Katona Ildikó értesített, hogy biztos ki fogja adni, szívroham-közeli állapotba kerültem. Nem bírtam nyugton maradni, minden ismerősnek el akartam mesélni. Úgy izgultam, mint az érettségi előtt, de nem tudtam abbahagyni a vigyorgást.

    M: Nagyvonalakban meséld már el, hogy mi volt a könyv megjelenésének az útja, onnantól, hogy a kiadó visszaírt, hogy érdekli a kéziratod, odáig, hogy a könyvbemutatón dedikálhattál. Kulisszatitkokat kérek!

    H: Oké, megpróbálom. Az első e-mailben a kiadó vezetője még csak tapogatózott. Bekérték a teljes kéziratot, amit azóta egyszer már átírtam. Pár hét múlva értesítettek, hogy jó úton haladok, de még nem született egyértelmű döntés. Ezután hosszú várakozási idő következett. Néhányszor e-mailben zaklattam szegény Ildikót, míg végül múlt nyáron megírta nekem azt az e-mailt, amiben eldöntötte az Enigma sorsát. Egyetlen mondatot kaptam, amelyben megerősített, hogy az Enigmát biztosan ki fogja adni. Újabb pár hét múlva jelentkezett Bea, a szerkesztőm – még mindig olyan jó kimondani és leírni –, aki igazi áldás volt a kéziratnak. Utánanézett, hogy nincs-e levédve könyvnek ez a cím, és mivel nem volt, maradhatott. Elkezdtük a szerkesztést, ami lelkileg megterhelő, de nagyon izgalmas munkának bizonyult. Bea gyönyörűen megvilágította a hibáimat, és rávezetett a legjobb megoldásokra. Rengeteget segített. Addigra már létrehoztam egy olvasói oldalt a facebook-on az írói nevem alatt, ahol egészen szép számban gyűltünk össze. Olyanok lettek nekem ezek az emberek, mint egy nagy család, annak ellenére, hogy élőben szinte egyikükkel sem találkoztam. Azóta szerencsére változott a helyzet, és elmondhatom, hogy nagyon jó barátságok várnak még rám az Enigmának köszönhetően.

    A szerkesztés után a kéziratot átnézte több korrektor is, illetve a tördelő könyv formába öntötte a sorokat. A facebook-on meghirdettem egy borítókészítő pályázatot, amelyre összesen 205 terv érkezett. Fájdalmas döntések után kiválasztottam a hat legjobbat. Ezek figyelembevételével döntött Katona Ildikó a végső borítóról, ami teljes egészében Magocsa-Horváth Évi munkája. Ezután derült ki, hogy lesz könyvbemutató, ahol szerencsére nem egyedül kellett részt vennem, mert két másik szerzőnek, Kemese Fanninak és Zakály Vikinek is aznap jelent meg a könyve.

    M: És most, mi történik? Közönségtalálkozók? Könyvbemutatók? Dedikálások?

    H: December 15-én lesz a következő dedikálásunk. A KönyvFiesztán kint lesz a Könyvmolyképző Kiadó, ahol igazi karácsonyi könyvvásárra lehet számítani. Aki nem tudott részt venni a bemutatón, itt kedvezményesen vásárolhat bármelyik könyvből, és rögtön dedikáltathatja is, mert majdnem az összes magyar Vörös Pöttyös szerző ott lesz. Tartunk Vörös Pöttyös Klubot, ahol lehet kérdezni is tőlünk.

    M: Említetted, hogy készül a könyv második része. Mikorra várható a megjelenés?

    H: Igen, már készül, a címe Misztérium lesz, de ez is még változhat. A megjelenés időpontja sok mindentől függ. Főleg attól, hogy mikorra készülök el vele. De remélhetőleg egy éven belül megjelenik!

    M: Azt tudod, hogy a sikered nagy erőt ad másoknak is? Most nem csak a kezdő írókra gondolok, akik szeretnék megjelentetni a könyvüket, hanem mindenkire, akinek van egy álma, aminek megvalósításáért minden nap dolgozik. Mert itt vagy te, egy átlagos lány (a szó legnemesebb értelmében, persze), aki gondolt egyet és megvalósította az álmát. Bíztatjuk magunkat, hogy ha neked ment, megy nekünk is. Bíztatnál te is minket?

    H: Én tényleg a legjobb példa vagyok arra, hogy a legszürkébb, legkisebb kisegérből is lehet egyszer nagy álommegvalósító hős. Vagy hősnő. Hiszek abban, hogy mindenki tehetséges valamiben. Van, aki már felfedezte, és van, aki még dolgozik rajta. De ha megvan, akkor már maga a tudat, hogy megtaláltad a célodat, a legnagyobb álmodat az életben, egészen a megvalósítás feléig repíthet. Mert onnantól fogva már „csak” kitartásra és a tehetséged hasznosítására van szükség, hogy elérd ezt a célt, megvalósítsd az álmod. Ha sikerül erre a szintre lépned, már lesz valamid, amit senki nem vehet el tőled. Olyan, mint egy titkos szupererő. Hihetetlenül jó érzés lesz, úgyhogy érdemes annyi időt és energiát belefektetni, amennyit csak bírsz!

    Köszönöm az interjút!

     

    Amennyiben kíváncsi vagy Helena Silence Enigma című könyvére, és szívesen olvasnád írásait, kövesd őt a Facebookon és kukkants rá a blogjára.

     

    A könyv megrendelhető a Könyvmolyképzőnél, de már a könyvesboltokban is kapható.

     

    Lena nem tudja, de rendkívüli képességgel rendelkezik: ő egy érző. Ha megérint valamit, zavaros képeket lát, furcsa álmok lepik meg, és megsúgnak múltat, jelent, jövőt. De nem hallgat az ösztöneire, így a szülei meghalnak.

    Túl lehet élni, ha a szeretteid miattad nincsenek?

    Lena sosem látott nagybátyjához költözik, miközben fuldoklik a bűntudattól. Mélyen magába zárja a fájdalmat, amely fokozatosan felemészti. Megtagadja magától az érintés melegét is, nehogy még több emberbe belelásson, és az őrületbe sodródjon, mint néhány őse.

    Csakhogy jön egy különös fiú. És egy még különösebb nagybáty.

    Lena ráébred, hogy rokona házában menedékre lel, és arra is, hogy a képessége nem átok, hanem áldás.

    De mit érez Alex iránt? A fiú folyton felkavarja, hol dühíti, hol vágyakozik utána. Lena nem tud mit kezdeni ezzel a kapcsolattal.

    Csakhogy történik valami: egy kisfiú sikolya töri meg az erdő csendjét. Lena iszonyúan fél, de elhatározza, soha többé nem hagyja, hogy a szeretteit baj érje. Ha kell, a saját élete árán is megvédi az övéit…

     

     

    Kiemelt cikkek

    • Észak-Dunántúli borrégió - Az Etyek-Budai borvidék
        Ezen a héten fővárosunk környékére látogatunk, és a bevezetőben gyakran megidézett buborékos ital, a fröccs mellett most egy másik buborékos ital, a pezsgő is terítékre kerül. Ha pezsgőről van…
    • Tópartra... De hova?
      Bár nincsen saját tengerpartunk (ennek okait és lélektani hatását a magyar nemzetre most ne elemezgessük) , cserébe a Kárpát-medencében fekszik kis hazánk, aminek az az előnye, hogy sok vízzel és…
    • Élet a weben
      A közösségi portálok megjelenése óta mind több időt töltünk az ilyen jellegű oldalakon, életünk egyre több mozzanatát vonjuk bele és tesszük közkinccsé. Barátok, bulik, események, tanulmányok és munkahelyek mellett egyre…
    • …idővándor, a csodák ideje?
      Újabb utazás, az őszi szomorhangulat és borongósság feloldására ismét kiváló segítőt találtam. Mivel az ősz a munka ideje is – depisebbeknek ez egyenlő a  „jajaj vége a nyárnak, a pihenésnek”…
    • A pozitív gondolkodás tanulható
      Sajnos, nagyon sok emberre jellemző (a környezetemben is) a folyamatos panaszkodás. A negatív szóáradatot persze újra és újra végig kell hallgatni, a szenvedőket jól meg kell sajnálni, próbálni kell őket…
    Fityisz.com - blabla

    Please publish modules in offcanvas position.