2013. április 17., szerda 06:00

    Egy Füstös Történet - III. rész

    Írta:

     

    I. Rész A kezdetek

    II. Rész: Az utazás

    III. Rész: A végzet

    1. Fejezet

    Innentől kezdve minden más volt. Gyakoriak voltak a hosszú csendes órák, amiket csak néha tört meg egy-egy sóhaj. A pap rendszeresen imára szólította fel az utasokat. Okulva a Lázadó példájából senki sem ellenkezett. A félelmen és lehangoltságon egyedül Marlboro és Szimfónia emelkedett felül. Ők vittek fényt a sötét kabinba. Boldogok voltak, szerették egymást.

    Az űrhajó ajtaja egyre gyakrabban nyílt ki. Egyre többen távoztak, amivel párhuzamosan nőtt a hely a kabinban. A Lázadóéhoz hasonló sikoltást soha nem hallottak. Az is igaz, hogy a kapu egyszer sem volt nyitva olyan hosszú ideig. Végül hárman maradtak: Szimfónia, Marlboro és a pap.

    -Atyám – szólalt meg Szimfónia – mit gondol, mi van a többiekkel?
    -Nem tudom, lányom. Biztosan élvezik a jólétet az Újhazában.
    -Ön szerint nem jutottak olyan sorsra, mint a …
    -Biztos, hogy nem – vágott közbe a pap – hiszen Istenünk jó, és csak a rosszakat bünteti meg.
    -Honnan tudja, atyám? – kérdezte Marlboro.
    -Ha gonosz lenne, titeket már rég szétválasztott volna. – Ezeknél a szavaknál elmosolyodva a két fiatalra nézett. Ekkor ismét kinyílt a kapu. Most nem volt vakító fény, úgyhogy tisztán lehetett látni mindent. Két rúd ereszkedett le, megfogta a papot, és elkezdte kihúzni a kabinból. A pap boldognak látszott.

    -Halleluja! Isten engem is végre érdemesnek talál az Újhazára! Legyetek boldogok Marlboro! Majd imádkozom értetek. Halleluja! – szavai egyre halkultak.

    A kapu becsukódott. Már csak ketten maradtak.

     

    2. Fejezet

     

    Néhány perces csend után Szimfónia szólalt meg:
    -Már csak ketten maradtunk.
    -Igen. Itt vagyunk ketten ebben az óriási kabinban. – mondta sejtelmesen Szimfóniára nézve Marlboro – Mit szólnál hozzá, ha…?

    Szimfónia Marlborora nézett, tekintetéből boldogság sugárzott, és csak annyit mondott:
    -Szeretlek!

    Másnap mindketten boldogan ébredtek. Úgy érezték övék a világ, pillanatnyi harmóniájukat semmi nem teheti tönkre. Ekkor azonban ismét kinyílt az űrhajó ajtaja. Isten keze, vagyis inkább ujjai benyúltak a kabinba és megragadták Szimfóniaát.
    -Nem akarok menni! Engedj el! Hallod! Eressz,kérlek! Marlboro szeretlek, örökké szeretni foglak! – ezek voltak Szimfónia utolsó szavai.
    -Neee!!! – ordított Marlboro. Próbált tenni valamit a lányért, de nem tudott.

    A kapu bezárult. Nyomasztó csend támadt. Marlboro teljesen összeroskadt. Tehetetlennek érezte magát. Egyedül volt. Sírt. Az idő rettenetes lassúsággal telt. A percek óráknak tűntek. Majd a kabin ajtaja ismét kinyílt. Az ujjak Marlborot fogták meg és emelték ki. Ő, mint aki teljesen bele van nyugodva sorsába, nem szólt egy szót se, csupán gondolatban búcsúzott el átmeneti lakhelyétől, és titkon remélte az Újhazában viszontlátja szerelmét. Miután kiszedték a kabinból fejét befogta valami, úgy, hogy mozdulni sem tudott. Érezte, hogy egész testét levegő járja át, és ebben a pillanatban égető fájdalom hasított belé. Ordítani akart, de hang nem jött ki a torkán. A fejét körülvevő fogás megszűnt egy pillanatra. Ekkor körülnézett maga körül, és látta, hogy egy nagy sárga valami közeleg. Ezután fejét ismét a fogóban érezte, és a végtelen fájdalom ismét áthatotta egész testét. Szemét becsukta, és érezte percei meg vannak számlálva. Feje ismét kikerült a fogó szorításából. Már felkészült az újabb fájdalomlöketre, mikor tompa nyomást érzett alsó részén. Mikor szemét kinyitotta egy szobában találta magát. Legalábbis először azt hitte. Ahogy körülnézett több sajátjához hasonló testet látott. Vagyis inkább fejet, egymás hegyén-hátán. Ez nem szoba, hanem tömegsír volt. Marlboro dühöt érzett magában. Dühös volt a papra, amiért becsapta.

    „Szép új világ, ugye, pap? Ahelyett, hogy Istened oda repített volna, már biztos te is halott vagy. Csakúgy, mint a Lázadó. Az elejétől fogva neki volt igaza. Amit te mondtál, az csupa hazugság.” És ekkor ismét eszébe jutott Szimfónia. Szívénél szorítást érzett. A bánat, fájdalom szorítása volt ez, de nem tartott sokáig. 

    Egy kéz ismét lenyúlt az égből, és megragadta Marlborot. Ezek az ujjak azonban sokkal érdesebbek, a fogó is sokkal durvább volt. A fájdalom azonban pont ugyanolyan, csak most nem állt le. Érezte, már nem bírja sokáig. Ahogy még egyszer utoljára még lenézett, látta teste szinte teljesen eltűnt. Végül egy alig hallható tompa puffanással a földre esett, szeme lecsukódott, és nem nyílt ki soha többé. Meghalt.

     

     

    Tovább a kategóriában: « Egy Füstös Történet - II. rész

    Kiemelt cikkek

    • Észak-Dunántúli borrégió - Az Etyek-Budai borvidék
        Ezen a héten fővárosunk környékére látogatunk, és a bevezetőben gyakran megidézett buborékos ital, a fröccs mellett most egy másik buborékos ital, a pezsgő is terítékre kerül. Ha pezsgőről van…
    • Tópartra... De hova?
      Bár nincsen saját tengerpartunk (ennek okait és lélektani hatását a magyar nemzetre most ne elemezgessük) , cserébe a Kárpát-medencében fekszik kis hazánk, aminek az az előnye, hogy sok vízzel és…
    • Élet a weben
      A közösségi portálok megjelenése óta mind több időt töltünk az ilyen jellegű oldalakon, életünk egyre több mozzanatát vonjuk bele és tesszük közkinccsé. Barátok, bulik, események, tanulmányok és munkahelyek mellett egyre…
    • …idővándor, a csodák ideje?
      Újabb utazás, az őszi szomorhangulat és borongósság feloldására ismét kiváló segítőt találtam. Mivel az ősz a munka ideje is – depisebbeknek ez egyenlő a  „jajaj vége a nyárnak, a pihenésnek”…
    • A pozitív gondolkodás tanulható
      Sajnos, nagyon sok emberre jellemző (a környezetemben is) a folyamatos panaszkodás. A negatív szóáradatot persze újra és újra végig kell hallgatni, a szenvedőket jól meg kell sajnálni, próbálni kell őket…
    Fityisz.com - blabla

    Please publish modules in offcanvas position.