Oké, oké, oké! Tudom, hogy az előző cikkem is ugyanebben a témában íródott, de komolyan mondom, hogy ez nem szándékos. Egyszerűen csak pont két egymás utáni héten történt a két eset és az ilyenek engem akkora örömmel töltenek el, hogy nem tudom nem leírni őket. Még akkor sem, ha közben millió más dologról is írhatnék a Boldog hétfőt rovatba. Szóval épp ma történt az eset: indultunk haza kocsival a fertőrákosi strandról. Álltunk a sorompónál, vártuk, hogy kiengedjen minket a bódéban ülő srác. Egyszer csak azt látom, hogy egy hatvan körüli házaspár odasétál a kocsihoz, a feleség lehajol és ékes német nyelven beszól a letekert ablakon:
Péntek este emelkedett hangulatban keringtünk hazafelé hőn szeretett rolleremmel, Dórival a Körúton. Csak a szokásos: kerülgettem az embereket, húzogattam a nyakamat a belógó faágak és napernyők elkerülése végett, közben dúdoltam egy dalt és az járt a fejemben, hogy éppen mennyire rendben van minden. A Király utca kereszteződésénél leugrottam Dóriról, mert túl nagy volt a padka ahhoz, hogy leugrassak róla és ekkor megakadt a szemem rajta.
Mikor majd’ két évvel ezelőtt kaptam egy körlevelet Balázstól, melyben jelentkezőket keresett egy on-line rádió elindításához, még fogalmam sem volt róla, hogy ez milyen mértékben fogja befolyásolni az életemet. Rádió nem lett ugyan a dologból, lett azonban egy egész ügyes blogmagazin (nem mondom meg, melyik). Sokan sokfelől írtak már ide, és bár lehet, hogy ez számotokra meglepő, de – levlistánk ismerkedős-ötletelős-oltogatós leveleinek tömegétől eltekintve - legtöbbjük személyesen nem is ismerte még a kollégáit.
Nem szívesen vágok bele ehhez hasonló új kapcsolatokba. Tudjátok, milyen ez: kiválasztjátok az utcán futkározó rengeteg jelölt közül azt, aki tetszik, valahogy kierőszakolsz egy randit, találkoztok, felméritek egymást és ha minden oké, akkor egy csomó pénzt ki kell adnod, hogy végül megszerezhesd. Majd végül akár az is kiderülhet, hogy egyáltalán nem ő volt az, akire vágytál. Nem szívesen vágok bele ilyesmibe.
Hétvégén egy barátoméknál voltunk evős-ivós-beszélgetős vendégségben. Másnap reggel eléggé tiszta fejjel sikerült felébrednem, és elgondolkodtam azon, hogy így harminc felé közeledve mennyire sokat változott az alkoholfogyasztási és másnapkezelési technikám.
Kezdetben amikor még az alkohol valami távoli misztikumnak tűnik, és csak és kizárólag a szülők privilégiuma, amikor egyszer-egyszer felajánlják, hogy kóstoljunk bele a sörbe, a többség elborzadva fordul el tőle, és teszi fel magában a kérdést, hogy ilyen szörnyű, keserű italt hogyan lehet szeretni. Aztán ahogy felnövünk, valószínűleg a keserűséget érző receptorok egyre nagyobb mértékben sérülnek meg, mert a sör -lehetséges, hogy az egyre gyakoribb fogyasztásnak köszönhetően - egyre kevésbé válik keserűvé, a rossz íz pedig teljességgel eltűnik belőle.