Wednesday, 07 November 2012 06:00

    A Nagy Négyes

    Written by

     

    Nem állítom/állíthatom magamról, hogy életem a kultúra fellegvára lenne, vagy hogy jelentősen hozzájárultam volna az ország vagy legalábbis közvetlenebb környezetem kulturális fejlődéséhez. Ugyanakkor lelkesen próbálkozom, hogy néha már majdnem szürkének tűnő mindennapjaimat időnként megfűszerezzem némi hagyományos, vagy sokkal inkább klasszikus, szellememet tápláló programmal.

    Bár tudvalevő, hogy az efféle kikapcsolódási forma napjainkban sem számít olcsónak, mégis úgy vélem, időről időre érdemes áldozni egy kicsit a kultúra oltárán.

    Lényem középiskolás kora óta nagy színházkedvelő. Persze ez nem jelenti azt, hogy kívülről fújom az összes színész nevét és főbb alakításait, s még azt sem, hogy a rendezőket. De ha választanom kellene egy jó színdarab és egy mozi film között, az előbbire tenném le a voksom (s nem csak azért, mert utóbbi letölthető).

    Így amikor lehetőséget kaptam, hogy megtekintsem „A Nagy Négyes” című darabot városi színházunkban, már tudtam, hogy ismét egy szuper estém lesz . És így is lett!

    Ronald Harwood – aki 2003-ban Oscar-díjat kapott „A zongorista” című film forgatókönyvéért, és olyan filmek forgatókönyvét írta még mint a számomra egyik nagy kedvenc „Csodálatos Júlia” vagy a „Szerelem a kolera idején” – ezen művével sem okozott csalódást. S bár nem tudom, hogy az eredeti nyelven is ilyen jó humorúra sikeredett-e a darab, mindenesetre Zöldi Gergely fordításában és Gálffi László rendezésében egy nagyon kellemes estét okozott – véleményem szerint – nem csak nekem.

    Az egykoron ünnepelt operaénekesek mára már visszavonultak, s egy művészotthonban élik a maguk módján békés mindennapjaikat. S, hogy kik is laknak itt? A tenor, az egykoron kamaszosan túlfűtött Rigoletto, azaz Wilfred Bond (Benedek Miklós); Cecily Robson (Molnár Piroska) az alt, a kacér Maddalena; és az érzékeny Herceg, Reginald Paget (Szacsvay László). Az új lakó, Jean Horton (Vári Éva) a kiszámíthatatlan Gilda megtestesítőjének érkeztével azonban újra együtt a Nagy Négyes előttük a feladattal, hogy oly hosszú idő után ismét közönség elé állva, Jo Green születésének évfordulójának alkalmából előadják a híres Quartett-et. Életükbe bepillantást nyerve rájöhetünk, hogy bizony van élet a nyugdíjba vonulás után is. S csak azért, mert az ember bottal jár, és reggelente itt meg ott fáj, a lelkek nem öregszenek. Na, de hogy ki is az a Jo Green és hogyan sikerül az előadás oly sok évnyi hallgatás után? Nézzétek meg a darabot, mert tényleg megéri. Nagyszerű alakítások, remek szöveg és egy jópofa történet.

     

    És ahol még megtekinthető:

    Belvárosi Színház – Budapest

    november 28. (szerda) 20:00
    december 31. (hétfő) 20:00

     

    Madách Imre Művelődési Központ – Vác

    november 13. (kedd) 19:00

     

    Nyírbátori Kulturális Központ – Nyírbátor

    november 12. (hétfő) 19:00
    december 30. (vasárnap) 15:00

     

    Jó szórakozást!

    Kiemelt cikkek

    • Észak-Dunántúli borrégió - Az Etyek-Budai borvidék
        Ezen a héten fővárosunk környékére látogatunk, és a bevezetőben gyakran megidézett buborékos ital, a fröccs mellett most egy másik buborékos ital, a pezsgő is terítékre kerül. Ha pezsgőről van…
    • Tópartra... De hova?
      Bár nincsen saját tengerpartunk (ennek okait és lélektani hatását a magyar nemzetre most ne elemezgessük) , cserébe a Kárpát-medencében fekszik kis hazánk, aminek az az előnye, hogy sok vízzel és…
    • Élet a weben
      A közösségi portálok megjelenése óta mind több időt töltünk az ilyen jellegű oldalakon, életünk egyre több mozzanatát vonjuk bele és tesszük közkinccsé. Barátok, bulik, események, tanulmányok és munkahelyek mellett egyre…
    • …idővándor, a csodák ideje?
      Újabb utazás, az őszi szomorhangulat és borongósság feloldására ismét kiváló segítőt találtam. Mivel az ősz a munka ideje is – depisebbeknek ez egyenlő a  „jajaj vége a nyárnak, a pihenésnek”…
    • A pozitív gondolkodás tanulható
      Sajnos, nagyon sok emberre jellemző (a környezetemben is) a folyamatos panaszkodás. A negatív szóáradatot persze újra és újra végig kell hallgatni, a szenvedőket jól meg kell sajnálni, próbálni kell őket…
    Fityisz.com - blabla

    Please publish modules in offcanvas position.