Ritka gusztustalan időre ébredtünk ma, de mivel a honlapunk lényege a pozitív gondolkodás, ezért máshogy közelítem meg ezt a témát.
Kedves Olvasóim! Egy nagyszerű programtippel állok elébetek ezen a szürke, nyálkás, csöpögős, ámde már nagykabát-leolvasztós időben. Menjetek múzeumba! Na, ez így most elég gyér volt kedvcsinálónak, de mindjárt javítok rajta.

Szóval, a múzeumot ne úgy képzeljétek el, amilyennek még általánosban láttuk! Már sokkal jobb élmény, higgyétek el nekem.! Először is nincs szigorú tanár néni, aki terelgetne Titeket, másodszor nem kell libasorban közlekedni és annak az idegesítő Pityukának a kezét fogni, akit amúgy ki nem állhattok.
Mert az a jó abban, ha már nem kisiskolások vagyunk (többek közt), hogy mi döntjük el, hogy milyen programot választunk magunknak. Nevezetesen, hogy milyen kiállítást. Én speciel odavagyok a múzeumokért, ezt nem sikerült megutáltatniuk velem a suliban, szemben a finomfőzelékkel, ami amúgy neve ellenére szerintem rém gusztustalan. A Szépművészeti Múzeumért pedig egyenesen rajongok. Bármilyen országban is legyek, ha van egy kis időm, nekem oda mindig be kell mennem. Muszáj. Nem tehetek róla. Szerencsére a Szépművészeti Múzeum nálunk is igen jó stratégiát dolgozott ki annak érdekében, hogy minél több látogatót csalogasson be.
Minden évben sikerül előrukkolniuk valami nagyszabású kiállítással. És amennyiben az nem csupán középkori nagyon sötét képeket takar, vagy olyan kődarabokat, amelyek ugyan több ezer évesek, de én annyira nem értek hozzájuk, hogy felőlem akár a szomszéd Teri néni csempéje is lehetne a sufniból, nos, akkor mindig elmegyek.
A mostani kiállítás igazi csemege. Írhatnék róla ilyen nagyon hangzatosakat is, hogy a Szépművészeti Múzeum különleges kiállítással rukkolt elő. A Puskin Múzeum 55 képét mutatja be, amelyek főleg két orosz nagyiparos, Ivan Morozov és Szergej Scsukin gyűjteményéből származnak. A kiállítás felvonultatja a Realizmus, a Barbizoni iskola, az Impresszionizmus, a Szimbolizmus, a Fauves irányzat, valamint az Avantgárd festészet legnagyobbjait, köztük Monet, Renoir, Degas, Cézanne és Van Gogh képei is láthatóak.

De inkább meghagyom a szakértést azoknak, akiknek ez a foglalkozásuk. Én csak egy élményt mondanék. Egyszer sírtam egy festmény előtt, Münchenben. Épp akkor fejeztem be a Van Gogh életéről szóló könyvet, és nagyon megérintett az a testvéri szeretet, amilyen kapcsolatban Ő és a fivére álltak. A könyv nagyon megható volt, és egyébként is olyan lelkiállapotban voltam, amikor messze voltam az otthonomtól, a családomtól, a testvéremtől. Így aztán amikor bementem a múzeumba és húsz centiről csodálhattam az egyik napraforgókat ábrázoló képét, azt vettem észre, hogy potyognak a könnyeim.

Nos, most is volt egy majdnem ilyen felemelő érzésem. Álltam egy Monet-kép előtt, elmerültem a színeiben, néztem a vonásokat, láttam a kép egyenetlenségeit, szinte éreztem a festő jelenlétét. Hirtelen én is ott voltam a Japán kertben, a hídon, a tavirózsákkal.
Szóval, kedves Olvasóim, mindenkinek szeretettel ajánlom ezt a kiállítást, amelyet április 25-ig tekinthettek meg. És ha van olyan szerencsétek, hogy a Nap is kisüt, akkor feltétlenül andalogjatok még egy kicsit a Városligetben, kéz a kézben!