Displaying items by tag: fekete

    Thursday, 15 April 2010 19:00

    Interjú Anitával, a főboszorkánnyal

    Anitával egy munkahelyen dolgoztunk, innen az ismeretség. Akkor még csak úgy ismertem, mint egy nagyon sokoldalú, kreatív nőt, aki vonzódik a világ különböző kultúráihoz, aki minden irodájából egy különleges hangulatú szobát varázsol, és aki mindig újabb és újabb kihívások elé állítja magát.


    Most éppen egy Magyarországon egyedülálló dolog megvalósításába fogott: megnyitotta az ország első boszorkánymúzeumát. Ide kaptam meghívást, hogy nézzem meg, mibe is vágta a fejszéjét.
    Egy barátnőmmel lestük meg a főboszorkányt szombaton, szigorúan alkonyat után, hiszen a múzeum sötétedéstől éjfélig várja a látogatókat. Amint beléptünk a múzeumba, máris különleges hangulatba csöppentünk: mindenhol sötétség uralkodott, a falakról ijesztő, pókhálós dekorációk lógtak, a pultról egy kővé dermedt fekete macska bámult rám és a háttérből füst gomolygott.


    Amíg Anita befejezte az előző csoportnak tartott tárlatvezetést, addig kedélyesen elbeszélgettünk az ajtóban ücsörgő misztikus férfiemberrel, aki kifaggatott minket a horoszkópunkról. A hozzánk csapódó családdal azon kezdtünk el morfondírozni, hogy vajon ezt azért kérdezik-e, hogy eldöntsék, a végén kit áldozunk fel (kizárásos alapon a ’szűz’ jegyűre esett a választásunk), így aztán borzongással vegyült izgalommal léptünk be a szentélybe...

    Published in Kultúra

    Kiemelt cikkek

    • Észak-Dunántúli borrégió - Az Etyek-Budai borvidék
        Ezen a héten fővárosunk környékére látogatunk, és a bevezetőben gyakran megidézett buborékos ital, a fröccs mellett most egy másik buborékos ital, a pezsgő is terítékre kerül. Ha pezsgőről van…
    • Tópartra... De hova?
      Bár nincsen saját tengerpartunk (ennek okait és lélektani hatását a magyar nemzetre most ne elemezgessük) , cserébe a Kárpát-medencében fekszik kis hazánk, aminek az az előnye, hogy sok vízzel és…
    • Élet a weben
      A közösségi portálok megjelenése óta mind több időt töltünk az ilyen jellegű oldalakon, életünk egyre több mozzanatát vonjuk bele és tesszük közkinccsé. Barátok, bulik, események, tanulmányok és munkahelyek mellett egyre…
    • …idővándor, a csodák ideje?
      Újabb utazás, az őszi szomorhangulat és borongósság feloldására ismét kiváló segítőt találtam. Mivel az ősz a munka ideje is – depisebbeknek ez egyenlő a  „jajaj vége a nyárnak, a pihenésnek”…
    • A pozitív gondolkodás tanulható
      Sajnos, nagyon sok emberre jellemző (a környezetemben is) a folyamatos panaszkodás. A negatív szóáradatot persze újra és újra végig kell hallgatni, a szenvedőket jól meg kell sajnálni, próbálni kell őket…
    Fityisz.com - blabla

    Please publish modules in offcanvas position.