Vannak megmagyarázhatatlan dolgok, amiken az ember néha elgondolkodik. Ilyen például az illatosított vécépapír, vagy a mellbimbó funkciója férfiakon. És vannak olyan megmagyarázhatatlan dolgok, amik előtt az ember egyszerűn csak áll (jelen esetben: ül), nézi és nem jut eszébe semmi azon kívül, hogy „Úristen, ez mennyire beteg”!
Anitával egy munkahelyen dolgoztunk, innen az ismeretség. Akkor még csak úgy ismertem, mint egy nagyon sokoldalú, kreatív nőt, aki vonzódik a világ különböző kultúráihoz, aki minden irodájából egy különleges hangulatú szobát varázsol, és aki mindig újabb és újabb kihívások elé állítja magát.
Most éppen egy Magyarországon egyedülálló dolog megvalósításába fogott: megnyitotta az ország első boszorkánymúzeumát. Ide kaptam meghívást, hogy nézzem meg, mibe is vágta a fejszéjét.
Egy barátnőmmel lestük meg a főboszorkányt szombaton, szigorúan alkonyat után, hiszen a múzeum sötétedéstől éjfélig várja a látogatókat. Amint beléptünk a múzeumba, máris különleges hangulatba csöppentünk: mindenhol sötétség uralkodott, a falakról ijesztő, pókhálós dekorációk lógtak, a pultról egy kővé dermedt fekete macska bámult rám és a háttérből füst gomolygott.
Amíg Anita befejezte az előző csoportnak tartott tárlatvezetést, addig kedélyesen elbeszélgettünk az ajtóban ücsörgő misztikus férfiemberrel, aki kifaggatott minket a horoszkópunkról. A hozzánk csapódó családdal azon kezdtünk el morfondírozni, hogy vajon ezt azért kérdezik-e, hogy eldöntsék, a végén kit áldozunk fel (kizárásos alapon a ’szűz’ jegyűre esett a választásunk), így aztán borzongással vegyült izgalommal léptünk be a szentélybe...