Anitával egy munkahelyen dolgoztunk, innen az ismeretség. Akkor még csak úgy ismertem, mint egy nagyon sokoldalú, kreatív nőt, aki vonzódik a világ különböző kultúráihoz, aki minden irodájából egy különleges hangulatú szobát varázsol, és aki mindig újabb és újabb kihívások elé állítja magát.
Most éppen egy Magyarországon egyedülálló dolog megvalósításába fogott: megnyitotta az ország első boszorkánymúzeumát. Ide kaptam meghívást, hogy nézzem meg, mibe is vágta a fejszéjét.
Egy barátnőmmel lestük meg a főboszorkányt szombaton, szigorúan alkonyat után, hiszen a múzeum sötétedéstől éjfélig várja a látogatókat. Amint beléptünk a múzeumba, máris különleges hangulatba csöppentünk: mindenhol sötétség uralkodott, a falakról ijesztő, pókhálós dekorációk lógtak, a pultról egy kővé dermedt fekete macska bámult rám és a háttérből füst gomolygott.
Amíg Anita befejezte az előző csoportnak tartott tárlatvezetést, addig kedélyesen elbeszélgettünk az ajtóban ücsörgő misztikus férfiemberrel, aki kifaggatott minket a horoszkópunkról. A hozzánk csapódó családdal azon kezdtünk el morfondírozni, hogy vajon ezt azért kérdezik-e, hogy eldöntsék, a végén kit áldozunk fel (kizárásos alapon a ’szűz’ jegyűre esett a választásunk), így aztán borzongással vegyült izgalommal léptünk be a szentélybe...