Kedden bevezettük, ma meg is kezdjük az ún. pilot résszel, ami még nem saját, hanem egy könyvbéli idézet, dehát valahogy meg kell kezdeni.

Életem fontos időszakaszában olvastam egy könyvet, amit egy számomra nagyon fontos lánytól kaptam. A könyv: Horváth Gergely: A szív útjai /Európa Könyvkiadó, 2007/. Az első szám elemzése innen ered, remélem Nektek is tetszik, a többivel mi próbálkozunk.

Bevezetésként a zene, majd pedig az elemzés, amely egyelőre inkább pszichológikus:

„…Amikor előadta, hogy más tervei vannak, és továbbáll, épp a ’Ha volna két életem’ című sláger ment a háttérben nem tudom, ismeri-e.

Janka bólint.

-Anna felfigyelt a zenére, és közvetlenül azután, hogy előadta a kirúgásomat, énekelni kezdte a szöveget. ’Ha volna két életem’. Azzal a kvázi üzenettel, hogy ha volna két élete, az egyiket feltétlenül nekem adná, de most mégis a másikat választja, amelynek még a gondolata is nagyobb örömmel tölti el, mint a velem való lét. De nincs két életed!-üvöltöttem magamban, és emlékszem, ahogy a felismeréstől ledöbbenve, ostoba arccal ültem némán és bámultam, hogy ez nem lehet ő. Ez nem te vagy! Egy életed van! És vajon kell-e az egyik nekem, ha tudom, hogy a másikat választanád? De ha meg a másikat választanád, miért kellene az egyik, miért kellene két élet? És akkor miért nem egyből három, négy? Tudja Janka, ez régi nóta, a dal, úgy értem, régi már. Gyermekkorom óta ingerel.

Viszont ekkor esett le minden. A „Ha volna még két életem” arról szól, hogy bár szeretlek, zavarban vagyok, mert hív a szabadság, hív az élet. Értsd meg, élnem kell, elmegyek! És mert erről szól, én ott helyben azt éreztem, hogy börtön vagyok. Valaki aki nem él jól, aki kevés, akinek szerelme fojtogató, és bezárja magát a szerelmét. Akitől menekülni kell, minél gyorsabban, mert vár az élet, és el kell húzni a haláltól.

Janka meg se mozdul, szerintem lélegzetet sem vesz, nehogy megzavarodjon. Nem fog. Ezen már túl vagyunk.

-Tudja, fiatal fiúként elég sokáig kaparta ez a dal az önbecsülésemet, mert arra gondoltam, hogyha ez egyszer megtörténik velem, akkor a két szereplő közül nyilván az leszek, aki mellől reggel felkelnek és továbbállnak. Annak sohasem tudtam képzelni magam, aki egy ilyen helyzetben ezt mondja a másiknak. A szabadság nálam is lételem, de ez annyira nyavalygós rizsa, hogy így biztos nem hantáznék. Aztán az első szerelem alatt rájöttem, hogy a dal pusztán éretlen. A szabadságot keresi, és abban találja meg, hogy továbbáll az ismeretlen felé. Ott a probléma vele, hogy akit otthagy szereti, és az egyik életét neki is adná. De a szerelmes ember nem az egyik életét adná a másikért, hanem az egészet. Most erre maga azt mondhatná, hogy amikor véget ér egy kapcsolat, akkor miért ne lenne ez a dal elénekelhető? Fel nem tett kérdésére az a válaszom: de, elénekelhető. Csak az akkor nem volt szerelem. Ha úgy érzem, mennem kell, akkor kétségek vannak nem szerelem, és ne rinyáljunkkét életről, mert azért az egyért felelünk, amink van, és ha úgy érezzük, hogy bele kell menekülnünk a francba, akkor az a hiteles, hogy ezt elvállaljuk. De, érti, Janka, ne legyünk nagylelkűek fiktív életek odaítélésével a valódi kárára, miközben az egész dalban van egy ilyen lapítás, mert vagy most hazudik, amikor elmegy, vagy eddig hazudott, amikor közös párnán feküdtek!”

Horváth Gergely: A szív útjai /Európa Könyvkiadó, 2007/