Az élet ismét úgy hozta, hogy Németországban élő barátom meglátogatása koncertezéssel párosult. A világhírű pop-rock iparos banda (későbbiekben U2), a 2010-es évben folytatott 360° turné második állomásaként Frankfurtban lépett fel.

Szubjektív hangulat beszámoló következik.

A U2-val tulajdonképpen az Achtung baby (1991) album kiadásáig voltam képben, ezt követően csak a rádiókban is vadul sugárzott számokat ismerem. Rajongói körökben talán eretnekség így koncertre menni, számomra épp ettől volt izgalmas. Helyesebben Bonóéknak: a rajongóknak az örömhöz kevés is elég, én azonban elbizonytalanítható, csendes rajongóként indultam a metró, majd a frankfurti focipálya (Commerzbank Arena) irányába.

A bejutás olajozottan, szinte különösebb várakozás nélkül történt, az 55 000 néző szépen lassan elfoglalta helyét.

Színpad

Ahogy a turné elnevezése sugallhatja: a színpad kialakítása során nagy szerepe volt a körnek. (Ennek az esztétikai okokon túlmenően feltehetően anyagi előnyei is lehettek, hiszen így a színpad „mögötti” helyek is értékesíthetővé váltak.) A színpad, mint Szaturnusz és gyűrűje. A középpontban elhelyezett színpadon a hangszerek és a zenekar, a gyűrűre pedig a színpadról két mozgatható hídon lehet átjutni. A színpad és a gyűrű között kiváltságos nézők, és a gyűrűn túl és a lelátón pedig a többiek.

A színpad felett egy négylábú, hangfalfogú gigantikus űrlény magasodik.

Előzenekar

A turné első három állomásán a brit Kasabian együttes lépett fel előzenekarként. Az indie-rock banda 1999-ben alakult, 2010-ben a legjobb brit zenekarnak választották őket, Fire című számuk pedig a Mojo zenei magazin szerint 2010 legjobb dala. Tulajdonképp a Brit-szigetvilág helyi hőseinek tekinthetjük őket. A koncert előtt egy számukat néztem meg:

{youtube}OqwDz-rwE7w{/youtube}

Nagy izgalommal vártam a koncertet, mely negyed kilenc környékén –még világosban–, bő félház mellett kezdődött. Az első benyomásom az volt, mintha a szőnyeg szélén állva kellene játszaniuk. Kerekes kiskocsin a dobszerkó és szépen sorban odaálltak a színpad szélére, ők nem 360 fokban nyomták.

Nem tetszett. Brittes flegmasággal, mintha az Oasis-t hallanám. Nem szóltak jól, egyedül a dobos srácon láttam, hogy élvezi, amit csinál (komoly távcsővel szerelt fel a barátom, így „közelről” figyelhettem őket). Persze felmerül a kérdés, hogy ki mit vár egy előzenekartól. Mit vár a néző, mit vár a fő fellépő és mit várnak ők maguktól.

Én, mint néző azt vártam, hogy felpörögjek a U2 előtt. Tőlük azt vártam volna, hogy le akarják gyalázni a U2-t, hiszen mi más célt tűzhetnék ki a Kasabian helyében? Nem jött össze.

Szűk 45 perc után lekullogtak a színpadról és felkészültem, hogy a U2 sem fog tűzbe hozni.

Beautiful day

Hosszas várakozás után 9 óra után méltóságteljesen bevonultak, majd nagy lendülettel belevágtak első számukba (Beautiful day). Már az első akkordok után a U2 betöltötte a teret. Megmutatták, hogyan lehettek ők a legtöbb pénzt összekoncertező zenekar 2009-ben.

Az eddig gnómnak tűnő űrlény-szerkezet hirtelen gyönyörű színekben pompázott. A kivetítő gyönyörű animációkat mutatott, az előkészített- és az élő felvételek briliáns, szinte videoklip hangulatúvá gyúrt egyvelegét mutatta. A számok közötti kiszólásokat szinkrontolmács segítségével a kivetítőn feliratozták.

A hangulathoz kis adalék:

{youtube}JWbuTfO_snk{/youtube}

A gitárosok (The Edge, Adam Clayton) vezeték nélküli gitárjukkal sétáltak, a dobos (Larry Mullen) pedig igazodva a koncert szellemiségéhez 360 fokban sürgött-forgott. Bono, mint levezető focisztár korzózott a külső színpadon (semmi hirtelen mozdulat, spórolós lendület, de még így is szuggesztív).

Azért show-biznisz szempontjából is jól felépített fellépés volt. Ahogy a cikk bevezetőjében jeleztem tulajdonképpen csak a U2-slágereket ismerem. Ezzel együtt –az új album számain kívül– csak 1-2 ismeretlen számmal találkoztam.

Hatás

Természetesen sok-sok (jogos) vád érheti a populáris zenekarokat (így a U2-t is), hogy zenéjük nem cizellál művészi magasságokat, de a lényeg nem ez.

A koncert két órája egy pillanat volt. A jól sikerült koncertekben a legjobb, hogy nézők és a sztárok kisugárzása eufórikus örömbe olvad. Külön figyelni szoktam, hogy a zenekarok „együttes”-ként funkcionálnak-e. Szerintem ez nagy hatással van az adott zenekar kisugárzására, hitelességére (Magyarországon számomra erre gyönyörű példa a 30Y és az Irie Maffia).

A koncert végén –a három ráadás számot követően–őszinte összeölelkezéssel és köszönettel búcsúztak. Mi mást lehetne érezni ilyen helyzetben 55 ezer ember előtt (és mellett), mint boldogságot és alázatot? Az a 4 ember a színpadon emberfelettivé nőtt.

A nagy stadionbeli koncertek varázsát nekem ez adja. A 360° turné Magyarországot nem érinti, földrajzilag legközelebb 2010. augusztus 30-án (Bécs) és szeptember 15-én (München) lesznek.

rakkenrol