Print this page
Wednesday, 10 August 2011 06:00

VIVACE Nemzetközi Kórusfesztivál – Hajrá Jazz And More!

Written by

 

Szurkolni jó! Főleg akkor, amikor a hazánkat képviselő lelkes csapatoknak szoríthatunk nemzetközi megmérettetésen. Általában a sportesemények kapják a legnagyobb sajtóvisszhangot, és szurkolótáborok is gyakrabban alakulnak sportolók biztatására, mint a kulturális élet szereplői számára. Mi most megtörjük a hagyományokat, hétvégén a kedvenc kórusunknak fogunk csápolni.


A VIVACE Nemzetközi Kórusfesztivált 2000 óta rendezik meg Veszprémben, melyen minden alkalommal 8-9 ország képviselteti magát színvonalas előadásokkal. A fesztiválra meghívott ifjúsági, felnőtt, női- és vegyeskarok, illetve vokálegyüttesek kiválasztása az előzetesen beküldött pályázati anyagok elbírálását követően történik.


A versengő együttesek feladata 15 perces versenyprogramban megjeleníteni az „Élet örömeit” minél egyedibb felfogásban és kreatívabb megjelenítésben. Az előadás hangsúlya természetesen a kóruséneklésen van, de a hangulatot hangszerek használatával, illetve hatásos koreográfiával fokozhatják. A gálahangverseny keretében bemutatott műsorokat a zsűri mellett a közönség is értékelheti a helyszínen kapott szavazócédulák segítségével.


2011-ben Csehország, Izrael, Japán, Oroszország, Spanyolország, Tajvan és Ukrajna mellett kis hazánk együttesének is drukkolhatunk. Magyarországot idén a Jazz And More képviseli. Az az énekegyüttes, aki Trokán Nóra és Caramel mögött állt A Nagy Duettben, Vastag Csabát és Takács Nikolas-t kísérte az X-Faktor döntőjében, de láthattuk már őket a Sakkban, a Valahol Európában és találkozhattunk velük Szekeres Adrien vagy Bolyki Brothers koncerten is. A negyvenfős küldöttség augusztus 13-án, szombaton este 20 órakor a VIVACE 2011 Gálakoncert és verseny keretében a veszprémi vár szabadtéri színpadán fog megmérettetni Halkovics Ágnes karvezető koordinálásával, de a rajongók másnap, augusztus 14-én 11 órakor Várpalotán a Thury Várban megtekinthetik önálló koncertjüket is.


{youtube}c75V88X1-WE{/youtube}


Szóval, elő a transzparensekkel és irány Veszprém!

 

VIVACE Nemzetközi Kórusfesztivál

2011. augusztus 12-14.

Helyszínek: Veszprém, Balatonfüred, Várpalota

Belépő: nincs, minden program ingyenesen látogatható

Részletes program letöltéséhez katt IDE (pdf).

 

 

Latest from Melinda

Related items