Ez a hétfő Boldog hétfőt rovat nélkül is boldog lehet, mert eljött a nap, amikor minden megtöltődik piros lufikkal, plüss szívecskékkel, vörös rózsákkal, ölelkező párokkal… itt a Valentin nap.
Ez az "ünnep" számomra meglehetősen kétes értelmű.
Először is, pár évvel ezelőtt még sehol se volt. De ha már mégis lett, miért nem Bálint nap néven tettük magunkévá, ha már egyszer a névadó szentet nálunk Bálintnak hívják?
Másodszor pedig mi értelme az egésznek? Ha nincs párod, akkor ilyenkor az eszedbe jut, hogy egyedül vagy, ami ugye nem jó.
Ha pedig van párod, akkor ez egy kötelező dolog. Vagy legalábbis annak tűnik. Mindenki meglepi valamivel a párját, ezért Neked is meg kell, mert ha nem, akkor Ő esetleg úgy érezheti, hogy nem fontos számodra.
Harmadszor pedig mindazon túl, hogy fájdalmas, kényelmetlen, teljesen felesleges is. A szerelmesek ünnepe mondják, de egy pár életében az évfordulók maximálisan kielégítik mindazt amire a Valentin nap hívatott.
Ki tudja, a végén még piros hó is fog ma esni, és akkor aztán igazán minden együtt lesz a jó kis romantikázáshoz.
Bárhogy is töltsétek a napot romantikusan, vagy csak szimplán hétköznapiasan én Boldog hétfőt, és kellemes hetet kívánok Nektek!