Nem szívesen vágok bele ehhez hasonló új kapcsolatokba. Tudjátok, milyen ez: kiválasztjátok az utcán futkározó rengeteg jelölt közül azt, aki tetszik, valahogy kierőszakolsz egy randit, találkoztok, felméritek egymást és ha minden oké, akkor egy csomó pénzt ki kell adnod, hogy végül megszerezhesd. Majd végül akár az is kiderülhet, hogy egyáltalán nem ő volt az, akire vágytál. Nem szívesen vágok bele ilyesmibe.
{youtube}tuK6n2Lkza0{/youtube}
Ez alkalommal azonban mégis belevágtam. Régóta tetszett nekem Dóri és van ez a dolog a régóta tetsző "Dórikkal": ha túl sokáig szemeztek egymással és nem lépsz, akkor egy idő után elfogadod, hogy soha nem lehet a tiéd. Én is így éldegéltem már több mint egy éve. Dolgozgattam, pihengettem, jártam-keltem, s bár többször láttam Őt, nem mertem felé nyitni. Pedig láttam, hogy ő is nyitott volna felém. De ha az ember sokáig nem lép, akkor egy idő után nem érzi elégnek magát, és bizony soha nem szerzi meg, akit akar. Aztán egyszer csak az asztalra csaptam (a fejemben) és azt mondtam: vége a Dórátlan napoknak, kell nekem. Megkerestem hát és találkoztunk a Móricz Zsigmond körtéren.
Ahogy az elején mondtam: találkoztunk, felmértük a másikat, tetszettünk egymásnak én pedig egyből éreztem, hogy nyeregben vagyok, bár azt is tudtam, hogy drága mulatság lesz, mert ő nem az a fajta lány, aki ingyen adja magát.
Első találkozásunkon egy hangulatos esti városnéző túrára vittem. A Móriczról a Szent Gellért tér felé mentünk, majd onnan a rakparton észak felé vettük az irányt. Sebesen suhantunk kéz a kézben: csak Ő és én. Sorolhatnám a látványosságokat, de ez nem az I love Bp rovat. Mindenesetre az Erzsébet híd után megcsodáltuk a Várat, átkacsintottunk a Parlamentre is, közben pedig egyre szorosabban fogtuk egymás kezét, nem törődve az izzadsággal, ami ezzel jár. Nem engedtük volna el egymást egy pillanatra sem. Ekkor már éreztem, hogy jó döntést hoztam. Nagyon jó döntést. Közben persze minden srác utánunk fordult irigykedve. Nem csoda: Dóri gyönyörű lány. Órákig tudnék mesélni kecses nyakáról, sima bőréről... inkább nem is folytatom.
Utunk során végül rákanyarodtunk a Margit hídra, ahol igen meglepő dolog történt velem. Összetalálkoztam saját magammal: szembejött egy harminc körüli fickó ingben, borostásan, talpa alatt az új szerelmével. Összevigyorogtunk és elismerően bólintottunk egymás "nőjére" pillantva. Nem tudom, hogy ő is Dórinak hívja-e a rollerét, vagy hogy ő is van-e annyira beteg, mint én, aki nevet ad mindennek a sílécétől a kosárcipőjéig, de az enyém márkájában szerepelnek a "dora" betűk, így nem volt számomra kétséges a névválasztás. A szerelem azóta is dúl és bár Dóra megvásárlása azt jelenti, hogy a következő fizuig más extra kiadásom már nem lehet, azt kell mondanom: hülye voltam, hogy nem léptem már korábban azért, amit oly régóta szerettem volna.
Boldog hétfőt és hát mi mást is mondhatnék: merjünk lépni!