Valahogy a húsvét kicsit olyan mostoha ünnep, főleg mostanság, amikor a vallás itt, Európában egyre inkább veszít jelentőségéből. A húsvét vidám ünnep. Nem annyira a meghittségről szól, sokkal inkább a tavaszról, az újjászületésről.
Hogy hogyan ünnepeljük a húsvétot, az korszakainkhoz van kötve. Gyerekként először a lényeg az ajándék. Aztán később bejön a locsolás. A rokonok kötelező meglocsolása, amiben azért jó dolog is van, mert némi kis anyagi bevétel kapcsolódik hozzá.
Középiskolásként a húsvét bulivá kezd válni. Locsolás már nem egyedül, hanem társaságban; nem kölnivel, hanem szódával, vízzel; nem pénzért, hanem piros tojásért és pálinkáért; nem a rokonokat, hanem az ismerős csajokat.
Majd jön a következő fázis, amikor már kissé felnövünk, dolgozunk, már valahogy elmúlik a locsolásra való késztetés. Eltűnik a szóda, marad a kölni, fogynak az ismerős csajok, ismét előtérbe kerülnek a rokonok.
Aztán jön ismét a gyerekes fázis. Csak akkor már nem mi vagyunk a gyerekek, hanem a saját gyerkőccel járjuk a rokonokat, mondjuk a locsolóverset, gyűjtjük a piros tojást, csokit, pénzt.
Majd a gyermekünk már nem jön velünk, ismét egyedül megyünk, de megyünk, mert már úgy hozzászoktunk, és mert jó beszélgetni egyet a rég nem látott rokonokkal, barátokkal, de a gyerek - legalább reményeim szerint - viszi magával azt, amit én is kaptam és megpróbáltam továbbadni neki. A hagyományt, és annak is a jó oldalát a valódi vidám ünneplést.
Legalábbis remélem, így lesz és nem úgy, hogy csak egy nyűggé válik az ünnep.
Meglátjuk… Addig is éljen a tavasz!