×

    Warning

    JUser: :_load: Unable to load user with ID: 64

    Displaying items by tag: pozitív

    Mióta elkészítettem az interjút Narayannal, éreztem, hogy ki kellene állni hasonló ügyek mellett, hogy támogatni kellene valahogy az efféle kezdeményezéseket. Ugyanakkor az is szöget ütött a fejemben, hogy valami közelebbi dologra lenne szükség, amiért lehet lelkesedni. Valami, ami itt van, Magyarországon. Megtaláltam. Szombat délelőtt találkoztam Boncz Dórival és Gyurity Zsuzsival, akikről előzetesen mindössze annyit tudtam, hogy egy sérült gyerekekkel is foglalkozó óvodát készülnek nyitni Újpesten. Először megnéztük az épületet – egyelőre csak kívülről, mert bár az épület használati jogát már megkapták, a kulcsot azonban még nem – majd beültünk a szomszédos cukrászda teraszára beszélgetni. Jelen volt még Dóri férje, Imre is, és amíg ő és Zsuzsi sütiért álltak sorba, én el is kezdtem faggatni Dórit.
    - Hogy jött az ötlet, hogy nyissatok egy ilyen óvodát?
    - Azt mondtad már, hogy hol dolgoztunk korábban? – kérdezte Zsuzsi, aki épp kijött a cukrászda ajtaján és lehuppant mellénk.
    - Hol dolgoztatok korábban? - csaptam le azonnal a kérdésre és ezzel elkezdődött a beszélgetés.

    Published in Nyitott szemmel

    A február tele van ünnepeltekkel. A szerelmesekkel, a Balázsokkal, a Dórákkal, a Bálintokkal, a Juliannákkal, a Zsuzsannákkal, a Gézákkal, és a szerelmesek hónapjában -azaz a májusban - fogantakkal. Emiatt aztán szinte minden napra jut valaki, aki ajándékot kap. Ha te vagy az, aki kap, akkor abban az esetben se keseredj el, ha olyasmit kapsz, aminek első látásra nem örülsz.  6 ok arra, hogy örülj annak, ha olyan ajándékot kaptál, aminek nem örülsz.

    Published in Naposoldal
    Tagged under
    Tuesday, 09 February 2010 06:00

    Méltányoló Biztosító

    Sajnos nagyon sokszor hallunk szolgáltatókról, akik ott húzzák le az embert, ahol csak tudják. Senki előtt nem ismeretlen az "apróbetűs rész" fogalma. Igencsak résen kell lennünk, mert a jogi kifejezések rengetegében könnyedén összezavarodhatunk. Ám akadnak kivételek, és most ezt szeretném megosztani veletek:

    Neve elhallgatását kérő barátnőmmel történt az eset, hívjuk őt Jusztinának. Kisbabát szerettek volna, de sajnos kiderült, hogy méhen kívüli a terhesség. Még aznap megműtötték, három napig lábadozott a kórházban. Mivel rendelkezett életbiztosítással, beadta az igénybejelentést, amire a következő meglepő válasz érkezett:

    "A rendelkezésre álló orvosi dokumentáció szerint az elvégzett műtét kívül áll a társaságunk által vállalt kockázatok körén, mivel arra terhességgel összefüggésben került sor."

    Aztán jött a meglepetés:

    "Társaságunk, azonban méltányolja a kóros terhesség miatt fellépő súlyos, életveszélyes állapotot, ezért a biztosítási összeg kifizetése mellett döntött"

    Nem mintha a pénz gyógyír lenne egy ilyen sajnálatos dologra, de azért Juszti örömmel gondol, na nem a pénzre, hanem az emberbarát hozzáállásra.

    Published in Napi pozitív

    Csak férfiaknak:
    Akár független agglegény vagy, akár élösködő anyuci kedvence, biztosan előfordult már veled, hogy a fehér ingeid/pólóid/gatyáid közé bekerült egy piros ing/póló/gatya, minek következtében az összes addigi fehér cuccod rózsaszínné változott. Természetesen ekkor sem kell a kardodba dőlni, nézd a dolog jó oldalát:

    Published in Naposoldal

    Egy általam meg nem nevezett tudományos újság szerint az átlagember az agyának mindössze 10%-át használja ki…

    Számos cikket olvastam arról, hogy ez miért is elkeserítő a számunkra: mert ha a mi kis 10%-unkkal hatalmas, világűrbe küldött masinák landolását akár másodpercre pontosan meg tudjuk mondani, akkor mit csinálnánk a 100%-os kapacitásunkkal? Vagy azért lehet elszomorító ez az adat, mert „párezeréves” földi pályafutásunk alatt csupán a 10%-ra sikerült „felfejlődnünk”? Hol rontottuk el, mit csinálunk rosszul? A kérdések után következtek a tudományosnak és ésszerűnek vélt okfejtések, nevezetesen, hogy miért ilyen „butuska” az ember, de ezekbe most nem mennék bele…

    Arról viszont egy gondolatot sem találtam, hogy mik a 10%-unk előnyei – most nézzük ezeket:

    Published in Naposoldal
    Thursday, 28 January 2010 12:35

    Egy hóember bicajozott a hóban?!

    Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de hiába van még csak január, én minden reggel arra kelek, hogy hátha süt a nap, és kezdődik a tavasz. Így volt ez ma is. És pofára estem ma is. Nincs tavasz. Álmosan nézelődtem kifelé a kocsi jeges ablakán, miközben hullt a hó, mikor észrevettem egy járdán bicajozó hóembert, aki annyira laza volt, hogy még a kormányt se fogta. Azon gondolkoztam, hogy ha elesik, és belepi a hó, tán meg se találják soha. Vagy legalábbis, amíg el nem olvad.

    Published in Napi pozitív
    Tagged under

    Méder Áron. Nehéz bevezetőt írni a vele készült interjúhoz, mert nem tudom, mit emeljek ki vele kapcsolatban. Talán ezért is olyan hosszú az interjú maga. Kezdjük talán ott, amit a legtöbben tudnak róla! Áron földkerülő szólóvitorlázó. Ez annyit jelent, hogy teljesen egyedül utazta körül a bolygót egy hat méter hosszú kis vitorláson, a Carinán, 2006 és 2009 szeptembere közt. És folytassuk azzal, amit talán az előzőek alapján a legkevesebben feltételeznek róla: ez a srác az alsóörsi előadása után ugyanúgy rohant a pesti vonat után, mint én, vagy akárki más. Ő nem celeb, vagy egy hóbortos milliomos; egy talpraesett fiúról beszélünk, aki követi az álmait. Egy közülünk. De nem azok közül, akik vagyunk. Azok közül, akik lenni szeretnénk, és – ahogy az mindjárt kiderül – akik minden további nélkül lehetünk is. Elhatározás és munka kérdése. Jöjjön tehát egy igen hosszú, de annál érdekesebb, beszélgetés tervezésről, mikrosütőről, idegen nyelvekről, globális felmelegedésről, nyugdíjasokról, kevés pénzről és rengeteg kalandról! Az út alatt készült képeket megtekintheted itt.

    Published in Nyitott szemmel
    Wednesday, 27 January 2010 06:00

    6 ok arra, hogy örülj az elbocsájtásnak

    Sajnos a gazdasági világválság, a létszámleépítés, a költségoptimalizálás valószínűleg mindenki számára ismert kifejezések. Gyakran hallhatjuk őket érvként, amikor elbocsájtanak valakit. Mondjuk, még mindig jobb, mintha azt hallanánk a főnökünktől, hogy "Te vagy a legjobb munkaerőm, de amióta felvetted azt a kockás inget, azzal a csíkos nadrággal, azóta valahogy érzem, hogy nem férsz bele ebbe a munkaközösségbe." Szóval, ha esetleg nálad is bekövetkezne az egyik legrosszabbnak vélt esemény, vagyis az, hogy kirúgnak a munkahelyedről, akkor se keseredj el. 6 ok arra, hogy örülj az elbocsájtásnak.

    Published in Naposoldal

    A december tipikusan az a hónap, amikor egyrészt elköltöd az összes pénzt, amit egész évben gyűjtögettél, másrészt, ha nem gyűjtögettél, akkor elköltesz ugyanennyit. Ebből kifolyólag a január tipikusan az a hónap, amikor nem elég, hogy elfogyott a pénzed, de még árakat is emelnek. De fel a fejjel! 6 ok arra, hogy örülj az év eleji pénztelenségnek.

    Published in Naposoldal
    Tagged under
    Wednesday, 23 December 2009 22:28

    6 ok arra, hogy szeresd a karácsonyi tülekedést

    Végre eljött a Szenteste, remélhetőleg mindenki sikeresen átvészelte az ajándékkeresés és a tömeg által kiváltott stresszt. Ha esetleg még mindig benned van a negatív élmény jöjjön hat ok, amiért érdemes a tülekedést szeretni:

     

     

     

     

    Published in Naposoldal
    Page 2 of 3

    Kiemelt cikkek

    • Észak-Dunántúli borrégió - Az Etyek-Budai borvidék
        Ezen a héten fővárosunk környékére látogatunk, és a bevezetőben gyakran megidézett buborékos ital, a fröccs mellett most egy másik buborékos ital, a pezsgő is terítékre kerül. Ha pezsgőről van…
    • Tópartra... De hova?
      Bár nincsen saját tengerpartunk (ennek okait és lélektani hatását a magyar nemzetre most ne elemezgessük) , cserébe a Kárpát-medencében fekszik kis hazánk, aminek az az előnye, hogy sok vízzel és…
    • Élet a weben
      A közösségi portálok megjelenése óta mind több időt töltünk az ilyen jellegű oldalakon, életünk egyre több mozzanatát vonjuk bele és tesszük közkinccsé. Barátok, bulik, események, tanulmányok és munkahelyek mellett egyre…
    • …idővándor, a csodák ideje?
      Újabb utazás, az őszi szomorhangulat és borongósság feloldására ismét kiváló segítőt találtam. Mivel az ősz a munka ideje is – depisebbeknek ez egyenlő a  „jajaj vége a nyárnak, a pihenésnek”…
    • A pozitív gondolkodás tanulható
      Sajnos, nagyon sok emberre jellemző (a környezetemben is) a folyamatos panaszkodás. A negatív szóáradatot persze újra és újra végig kell hallgatni, a szenvedőket jól meg kell sajnálni, próbálni kell őket…
    Fityisz.com - blabla

    Please publish modules in offcanvas position.