Mindig úgy gondoltam, hogy az én gondolkodásom valahogy elüt a többiekétől. No, nem teljesen. De mindenképpen valahogy másnak gondoltam magam, mint a többiek, mint „ők”. S hogy milyen értelemben? Na, ez az a kérdés, amire a mai napig nem tudom a választ. Erre akartam mindig rájönni. De abban biztos voltam az elejétől fogva, hogy az én életem bizony más lesz, ha megszakadok is és csináljak bármit, soha nem fogok beállni a sorba. Hogy ha földi pályafutásom végeztével a Szakállas Öregúr belepillant életem aktájába, akkor felhúzott szemöldökkel pillantson fel belőle a mahagóni íróasztal túloldaláról, valami ilyesmit dörmögve: „hát öcsém, te nem vagy teljesen százas!”
{youtube}oFSI5nOA3QA{/youtube}
Hát szóval ennyi volt! Vége egy újabb több hónapos kínszenvedésnek. Nem nagyon tudok mit hozzáfűzni még a dologhoz, mire ez a cikk megjelenik, valószínűleg úgyis mindenki tudja már, hogy Alekosz nyerte a negyedik, eleddig legszínvonaltalanabb VV-t Jerzy és Éva előtt. Felszabadult egy kifejezés, ami hamarosan talán visszanyerheti eredeti értelmét mindennapos társalgásaink során, egészen addig, amíg el nem indul a ValóVilág ötödik szériája. Mert akkor újabb évekre elveszik az esély, hogy a „való világ” újra azt jelentse, ami.
Megoszlanak a vélemények arról, hogy életünk alakulását mi befolyásolja: a sors, mi magunk, esetleg a véletlenek. Sokszor hallom azt a meglehetősen közhelyes mondást, hogy „senki sem kerülheti el a saját végzetét”. Ha körülnézek a világban, mégis azt látom, hogy rengeteg embernek ez egész jól sikerül. Nem hiszem, hogy ilyen sokunknak lenne az az eleve elrendeltetett sorsa, hogy anyagi, szellemi, érzelmi szegénységben élje le az életét, belesüppedve a szürke hétköznapokba, képtelenül arra, hogy változtasson az életén és örömét lelje abban. Sokkal inkább szeretem azt hinni, hogy mi magunk irányítjuk a sorsunkat, és ha van is valami sors, ami irányítja az életünket, az befejezi munkásságát ott, hogy megszületünk olyan körülmények közé és olyan adottságokkal, ami szerinte jár nekünk. A többi pedig rajtunk és a többieken múlik. Persze vannak jelek a világban, amikre vagy érzékenyek vagyunk, vagy nem – sokak ezeket a jeleket a Sors kezének tulajdonítják. Én azonban úgy vélem, hogy jelek minden irányból folyamatosan jönnek; mi magunk választjuk ki, hogy melyiket követjük és melyiket hagyjuk teljesen figyelmen kívül, függetlenül attól, hogy az milyen irányba befolyásolná életünket.
Vannak megmagyarázhatatlan dolgok, amiken az ember néha elgondolkodik. Ilyen például az illatosított vécépapír, vagy a mellbimbó funkciója férfiakon. És vannak olyan megmagyarázhatatlan dolgok, amik előtt az ember egyszerűn csak áll (jelen esetben: ül), nézi és nem jut eszébe semmi azon kívül, hogy „Úristen, ez mennyire beteg”!
Ma van a költészet napja. Ennek alkalmából, hogy szépen és kutlúráltan induljon a hét, kezdjük egy megzenésített Kosztolányi verssel a Kalákától:
{youtube}dVWQg8cPcBM{/youtube}
Boldog Hétfőt, és kellemes hetet Mindenkinek