Print this page
Monday, 15 February 2010 13:00

Mondd, te kit választanál? – politikai versengések 2010-ben

Written by

Háborús időszakot élünk. A plakátok úgy követik egymást halomra, mint összecsapások áldozatai, akikre végül csak a „sajátjaik” emlékeznek. A szokásos négy év gyász után új örökösök bizonygatják a maguk igazát. A versenyzők szíves figyelmét azonban felhívnám a demokrácia csodájára, végül is ez a választás alapja, nemde? Tehát úgy vélem, az alábbi szempontok nem elhanyagolhatók.

  1. Nem szabad elfelejtenünk azt, miről is szól a választás. Ha a demokrácia eredeti, bár optimistán naiv jelentését veszzük alapul, akkor népuralomról beszélünk, a választás szabad jogáról. Azt választjuk ki, hogy véleményünk szerint (ami itt ne legyen szerény!), kik méltók az elkövetkező négy évben minket képviselni és reprezentálni bárhol, bármikor, mindenhol, mindenkor.
  2. "A demokrácia a legrosszabb kormányzási forma, nem számítva az összes többit, amellyel az emberiség időről időre megpróbálkozik." – mondta egyszer Churchill. Ebből a megközelítésből a történelem eddigi legjobb módját találtuk meg a „gépezet működtetésének”: a felmenőink elbeszélései alapján aligha vágyunk például a szocializmus után…
  3. Minden politikai szervezet hirdetni kívánja a programját és jelöltjeiket megmutatni, ez nyilvánvaló. Mondhatnánk, ahány párt, annyi szokás. Más gondolatok, más tervek, más eszközök. Bár ez esetben, úgy vélem, a cél nem szentesíti az eszközt (gondoljunk például a szélsőséges mozgalmak kínálta „lehetőségekre”), a cél mégis szent, a célunk ugyanaz. Az egység megteremtése.


„Mondottam ember: Küzdj, és bízva bízzál!” – szól az örökérvényű gondolat. „… de ha nem, legalább engem hagyjál” – folytatta egy hivatásos nevettetőnk.

Latest from gabcza