Ahogy azt Melinda múlt heti cikkében parancsolta volt, szombaton összepakoltam a cuccomat és célba vettem Veszprém városát (ezen a nyáron már harmadszor, a Fityisz tali és az Utcazene Fesztivál után). Ezúttal a 11. Vivace Nemzetközi Kórusfesztivál vonzott oda, és épp időben értem oda ahhoz, hogy Tünet kollégám társaságában végignézzem az esti koncertet illetve kórusok közti versenyt.
Szurkolni jó! Főleg akkor, amikor a hazánkat képviselő lelkes csapatoknak szoríthatunk nemzetközi megmérettetésen. Általában a sportesemények kapják a legnagyobb sajtóvisszhangot, és szurkolótáborok is gyakrabban alakulnak sportolók biztatására, mint a kulturális élet szereplői számára. Mi most megtörjük a hagyományokat, hétvégén a kedvenc kórusunknak fogunk csápolni.
Talán ez a legnehezebb része a dolgozói életnek. Nyár van és a világegyetem minden egyes kis atomja az ellen van, hogy az ember a munkájára koncentráljon. Néha felnézek a monitor mögül és azt látom, hogy odakint önmagával szeretkezik a természet és engem is lágy ölébe invitál. A kollégák egymás után mennek szabadságra, hogy kiszakadjanak egy kicsit a hétköznapokból. Én szeptemberre időzítettem az üdülést, úgyhogy nem maradt más, mint végigüldögélni idebent a nyári hétköznapokat. De csak a hétköznapokat. A hétvégék... na az már más tészta.
Mikor majd’ két évvel ezelőtt kaptam egy körlevelet Balázstól, melyben jelentkezőket keresett egy on-line rádió elindításához, még fogalmam sem volt róla, hogy ez milyen mértékben fogja befolyásolni az életemet. Rádió nem lett ugyan a dologból, lett azonban egy egész ügyes blogmagazin (nem mondom meg, melyik). Sokan sokfelől írtak már ide, és bár lehet, hogy ez számotokra meglepő, de – levlistánk ismerkedős-ötletelős-oltogatós leveleinek tömegétől eltekintve - legtöbbjük személyesen nem is ismerte még a kollégáit.
Az idei fesztiválszezon elérte csúcspontját. Alighogy véget ért a Volt, majd a Balatonsound, megkezdődött az EFOTT, a Hegyalja, és köztük megbúvva egy kisebb zeneünnep, a Veszprémi Utcazene Fesztivál.
Szerintem a fesztiválra járó emberek két csoportra oszthatók. Az egyik csoportba tartoznak azok, akiket valamilyen fellépő érdekel, és csak és kizárólag az adott koncert miatt néznek ki a fesztiválra. A másik csoportba tartoznak azok, akiknek igaziból mindegy a zene, mert ők a hangulat miatt mennek ki, és mintegy járulékosan nézik meg a koncerteket. Én inkább az utóbbi csoportba tartozom. Jó, azért azt nem mondom, hogy a zene tök mindegy, de ahol sok vidám ember van, ott a helynek van egy nagyon jó kis atmoszférája. Ilyen hely az Utcazene fesztivál is Veszprémben.