A borral kapcsolatban tettünk már kirándulást a költészet, a filozófia és a popzene világába. Most jöjjön a képzőművészet többi ága - természetesen szintén a bor témájában. A szőlő és a bor, ha igazi, több, mint "élelmiszer" és "élvezeti cikk". Mítosza és filozófiája van, és ezáltal lett az európai művészet egyik kedvelt témája; az ókortól napjainkig. A vers, a festmény, a szobor, no meg a kenyér, a gyümölcs, a szerelem és a barátok mind-mind megjelenítői a bornak. Bizonyíték rá az európai festészet, amely a fentieket is szívesen választotta témául.
Pénteken O. cikkét elolvasva nálam is előjöttek a „milettvolnaha” emlékek. Az én csaknem 30 évem alatt úgy ténylegesen 1,5 ilyen típusú történet volt, az egy csajos, a fél életes. Már rég nem gondoltam ezekre a dolgokra, és most hirtelen minden előjött. Mi lett volna, ha akkor másképp döntök.
Igen, valószínűleg a kérdésfeltevés is hülyeség, mert ilyen nincs. Az ember adott pillanatban benne van egy döntési helyzetben, és ott és csak akkor tudja meghozni a döntést. Soha többet arra az időpillanatra nem lehet visszamenni. És miért nem hozod meg azt a döntést, amit már ott és akkor is tudsz, hogy meg fogod bánni? Valószínűleg azért, mert gyáva vagy.
...És hogy miért is veszélyesek ezek? Mert többet látunk belé a valóságnál, mert az embernek mindig az kell, ami nincs, mert az álmok mindig színesebbek a tényeknél, és mert legtöbbünkben ott lapul a kisördög, aki csak arra vár, hogy holmi tiltott szerető formájában előtörjön belőlünk. Hogy mi a megoldás?
Sokszor elgondolkodom azon, hogy vajon mi okozhatja az életünk során azt a rengeteg kudarcot, melyet át kell élnünk jellemfejlődésünk során. Úgy tűnik másoknak milyen könnyű az élete, minden az ölükbe hullik és ez igazságtalan velünk szembe. Én hiszek abban, hogy mindenki a maga szerencséjének a kovácsa.
Ha képesek vagyunk átlépni saját korlátainkat, sokkal több mindent tudunk elérni, mint azt előtte bármikor is gondoltuk volna. Ez vonatkozik mind a fizikai mind a jellembeli, elvi korlátainkra is. Igazából a fizikai korlátok egy része is a fejünkben dől el. Ha valamihez nincs kedvünk, a testünk kibúvót keres és ez gyakran fájdalom vagy fáradtság formájában jelenik meg. Csak figyelmen kívül kell hagynunk egy kicsit és máris megváltozik valami. Ezt tapasztalatból mondom, az utóbbi időben volt lehetőségem átélni, milyen, amikor az ember egyszerűen képtelen elfáradni.
Egy általam meg nem nevezett tudományos újság szerint az átlagember az agyának mindössze 10%-át használja ki…
Számos cikket olvastam arról, hogy ez miért is elkeserítő a számunkra: mert ha a mi kis 10%-unkkal hatalmas, világűrbe küldött masinák landolását akár másodpercre pontosan meg tudjuk mondani, akkor mit csinálnánk a 100%-os kapacitásunkkal? Vagy azért lehet elszomorító ez az adat, mert „párezeréves” földi pályafutásunk alatt csupán a 10%-ra sikerült „felfejlődnünk”? Hol rontottuk el, mit csinálunk rosszul? A kérdések után következtek a tudományosnak és ésszerűnek vélt okfejtések, nevezetesen, hogy miért ilyen „butuska” az ember, de ezekbe most nem mennék bele…
Arról viszont egy gondolatot sem találtam, hogy mik a 10%-unk előnyei – most nézzük ezeket: