A maják 2012. december 21-re jósolták a világvégét. Mindenki izgalommal teli kíváncsisággal várta a napot, vajon történik-e valami. Eljött az új év, látszólag nem történt semmi. Aztán egymás után jöttek a hírek családtagok, barátok, ismerősök életében bekövetkezett változásokról, amik jóindulattal sem nevezhetők mini drámáknak. Sokkal inkább világvégéknek, az eddig biztonságot nyújtó személyes világok végének.
Megismerkedésünk szinte egy véletlennek köszönhető, de amolyan 'szerelem első látásra' volt. Amikor Ágival, azaz a CsipkeDesign.hu egyik tagjával találkoztam, tudtam, hogy itt olyan energiák indulnak majd útjára, amiből sok különleges és jó dolog fog születni. És így is történt. Hiszen Ági is rengeteg mindenben olyan, mint én, folyamatosan pörög, találkozókra jár, mindenkivel kedves és imádja, amit csinál. Ez meglátszik nem csak a munkájuk minőségén, hanem az ügyfelekkel kialakított kapcsolataikon is. Még tovább növelte az elismerésem az, hogy Ági a világ legszebb kék szemű kisfiújának anyukájaként csinálja mindezt. Szóval, nézzétek el nekem, rém elfogult vagyok!
Nagyanyáink idejében szükségtelen volt a kuka, mert gyakorlatilag nem volt szemetük. Szüleink idejében felesleges volt a szelektív hulladékgyűjtés, mert nem vásároltak feleslegesen, és főleg nem agyoncsomagolt termékeket. A mi időnkben viszont sajnos egyre több és nagyobb szemetesre van szükség, mivel rengeteg hulladékot hordunk haza. A szelektív hulladékgyűjtés szerencsére már elég elterjedt, nagyon rutinosan válogatjuk szét a papírt, az üveget, a fémet és a műanyagot. De a zöldhulladék valahogy még mindig a kommunális szeméttárolóban landol. Van nem tartjuk fontosnak ennek az újrahasznosítását, vagy nem merünk belevágni, mert macerás. Az alábbiakban megmutatjuk, hogy ez egyáltalán nem így van.
A múlt héten egy holland fiatalember ötletét mutattuk be nektek, mellyel az óceánokon úszó, kontinens méretű szemétszigetek eltűntetésére dolgozott ki stratégiát.
Charles Moore óceánkutató - egykori vitorlázó - 1997-ben véletlenül fedezte fel a "Nagy Csendes-óceáni Szemétfoltot". Egy hajóversenyről hazafelé tartva Los Angeles és Hawaii között rövidítésként keresztülvágott az Észak-csendes-óceáni örvényen, egy olyan területen, amelyet az állandó lassú örvénylése és a gyenge szelek miatt a vitorlázók elkerülnek. Megdöbbenve tapasztalta, hogy több ezer mérföldre a szárazföldtől egy héten keresztül sűrű szemétben kellett hajóznia. Moore 100 millió tonnára becsüli a Csendes-óceán vízfelszínén lebegő műanyagszemét mennyiségét. A hulladék 20 százaléka a hajókról és az olajfúró szigetekről, 80 százaléka a szárazföldről származik. Az állandó lassú víz alatti áramlatok tartják egyben a "műanyaglevest". Moore felhívja a figyelmet, hogy a műanyagszemét nagy része áttetsző, és közvelenül a vízfelszín alatt lebeg, így a szemétfolt műholdról nem látható.