Friday, 17 June 2011 06:58

    Múzeumok Éjszakája 2011

    Written by

     

    Ki ne emlékezne olyan régi pillanatra, amikor egy iskolai kirándulás alkalmával a fárasztó utazást követően kötelező jelleggel végig kellett nézni a nyolcadik múzeum kiállítását is. Ilyenkor az ember már mindenhol lenni szeretne, és minden mást csinálni szeretne, persze jó távol attól a bizonyos múzeumtól. Hiszen kit érdekel pár poros köcsög?

    Aztán telnek, múlnak az évek, szembe találkozunk az elmúlással, így megtanuljuk értékelni az emlékeket, régi tárgyakat. Szélesedik a világnézetünk, egyre többet akarunk tudni az univerzum általunk még fel nem fedezett, és letűnt világairól. Megismerkedünk az alkotás élményével és sikerünk vagy éppen sikertelenségünk következménye lesz a festmények, szobrok, fotók csodálata. Majd visszagondolunk a kisiskolásként látott poros köcsögre és mosolyogva beismerjük, az első benyomás nem is bír olyan nagy jelentőséggel, mint ahogy azt sokan állítják. Azon lehet, sőt érdemes változtatni.

    Idén a múzeumoknak két éjszakája is lesz. A vidéki helyszínek korábban a budapesti kiállításokkal egy napon ünnepeltek, de 2011-ben június 18-án a vidéki, június 24-én pedig a budapesti múzeumok várják a látogatókat. A tavalyi statisztikákra alapozva most is több mint 450.000 főt várnak a programokra országszerte. A csatlakozott múzeumok listáját a www.muzeumokejszakaja.hu oldalon lehet elérni.

    Budapesten az egységes jegyár 1.400 Ft felnőttek és 600 Ft gyermekek esetén. A belépőjegyként kapott karszalaggal az összes résztvevő múzeum látogatható, ingyenesen használhatók a múzeumi buszjáratok, valamint 2011. június 24-én 16:00 órától hajnal 05:00 óráig a BKV menetrendszerinti járatai is.

    Az érdekes, nemzetközi kiállítást kínáló múzeumok mindig nagy érdeklődésre számíthatnak, a látogatók pedig akár több órás várakozásra. Indokolt a gondos tervezés!

     

     

    Kiemelt cikkek

    • Észak-Dunántúli borrégió - Az Etyek-Budai borvidék
        Ezen a héten fővárosunk környékére látogatunk, és a bevezetőben gyakran megidézett buborékos ital, a fröccs mellett most egy másik buborékos ital, a pezsgő is terítékre kerül. Ha pezsgőről van…
    • Tópartra... De hova?
      Bár nincsen saját tengerpartunk (ennek okait és lélektani hatását a magyar nemzetre most ne elemezgessük) , cserébe a Kárpát-medencében fekszik kis hazánk, aminek az az előnye, hogy sok vízzel és…
    • Élet a weben
      A közösségi portálok megjelenése óta mind több időt töltünk az ilyen jellegű oldalakon, életünk egyre több mozzanatát vonjuk bele és tesszük közkinccsé. Barátok, bulik, események, tanulmányok és munkahelyek mellett egyre…
    • …idővándor, a csodák ideje?
      Újabb utazás, az őszi szomorhangulat és borongósság feloldására ismét kiváló segítőt találtam. Mivel az ősz a munka ideje is – depisebbeknek ez egyenlő a  „jajaj vége a nyárnak, a pihenésnek”…
    • A pozitív gondolkodás tanulható
      Sajnos, nagyon sok emberre jellemző (a környezetemben is) a folyamatos panaszkodás. A negatív szóáradatot persze újra és újra végig kell hallgatni, a szenvedőket jól meg kell sajnálni, próbálni kell őket…
    Fityisz.com - blabla

    Please publish modules in offcanvas position.