Parlamentlátogatás, sétálás a lezárt Lánchídon, országtorta evés, lófrálás a Várban, nézelődés a Mesterségek Ünnepén, az ünnep lezárása tűzijátékkal. Már-már megszokott augusztus huszadikai program, mégsem unalmas. Nem is lehet unalmas egy olyan nap, amikor saját magunkat, minket, magyarokat ünnepeljük, államunk megalapítását. Most kezdhetném az ömlengést, hogy milyen fontos a hazaszeretet, az összetartozás érzése, de nem teszem.
Hosszú éveken keresztül semmilyen extra tartalmat nem jelentett nekem az államalapítási ünnep. Amikor hétvégére esett, akkor csak simán tudomásul vettem, a hétköznapi szabadnapnak örültem, a négynaposra szerkesztett hétvégéknek ujjongtam. Ha elkiáltotta magát valaki, hogy „Tűzijáték!”, nem rohantam lobogó hajjal az ablakhoz, mindent eldobva a kezemből, szóval nem voltam túl nagy augusztus 20. rajongó.
Három – négy éve azonban rákaptam az ízére...