Ebben a szolid 13⁰C-ban az is felfogja, hogy vége van a nyárnak, aki az előző évek szeptembereit a nyári fotók nézegetésével mindig átugrotta. Elkezdődött a suli, és a jó szokásokhoz híven az első tanítási napon nemcsak hőmérsékletileg, hanem közlekedésügyileg is lefagyott a város. Föld alatt és föld felett egyaránt.
Már-már közhely, hogy Budapesten annyi a lehetőség, hogy Dunát lehetne velük rekeszteni. Több a munkalehetőség, több a szórakozási lehetőség, több lehetőség van személyiségünk fejlesztésére is. Gondolhatjátok: naná, gyakoroljuk a türelmet.
Amióta Budapesten élek, többször rá kellett döbbennem arra, hogy az elvek, amik szerint eddigi életem éltem, és a tettek, amikkel elveimet cselekvéssé formálhatom, bizony nagyon messze állnak egymástól...
Igen, tudom, hogy a nap minden reggel felkel és minden este lemegy. Sőt, azt is tudom, hogy ez minden városban így van. A balatoni nyaralás sem múlhat el egy jó kis naplementenézés nélkül, persze akkor igazán látványos, ha a tó déli partján állsz.
Egy cikk augusztus 20-án, egyáltalán nem augusztus 20-ról.
Kétféle ember létezik. Van, aki imádja Budapestet és van, aki nagyon nem. Köztes állapot nincs, mert ha már el kell gondolkozni azon, hogy valamit szeretek-e, akkor az azt jelenti, hogy nem szeretem. „Háááááááááát”-tal pedig nem kezdünk mondatot.
Hogy ez a blog enyhén naiv lesz? Igen!
Meglehetősen szubjektív? Persze!
Végtelenségig elfogult? Naná!
Kizárólag azoknak, akik feltétel nélkül imádják Budapestet – vagy szeretnék megszeretni!