×

Warning

JUser: :_load: Unable to load user with ID: 64

Print this page
Tuesday, 14 December 2010 06:00

Téli séta Szegeden

Written by

Megtehetjük, hogy elindulunk országjárásra, szétnézünk kis hazánkban. Ha így döntünk, akkor Szegedet semmiképpen ne hagyjunk ki. Érkezzünk jó korán, és vegyük be magunkat a belvárosba. Kezdjük a lófaránál, azaz az Állam- és Jogtudományi Kar központi épülete előtt. Ezt a teret nemrégen újították fel. A sajtó igencsak sokat foglalkozott vele, ugyanis sokáig kérdéses volt, hogy visszakerül-e a térre a névadó lovas szobor. Végül visszakerült, így a szegedi szlengben és hagyományban nem keletkezett törés. Természetesen nem azért érdemes idelátogatnunk, mert a média figyelmének középpontjába került, hanem mert nagyon hangulatos kis tér lett belőle, és a téren lévő Reök Kávéházban frissiben el is fogyaszthatjuk reggeli kávénkat, capuccinonkat, teánkat, kakaónkat.
A kávézó a mellette lévő Regionális Összművészeti Központról kapta a nevét, mely 1907-ben épült, és 2007-ben, a századik születésnapján nyitotta meg újra a kapuit a nagyközönség előtt. Az épület a hazai szecesszió egyedülálló alkotása. Feltétlenül meg kell nézni, mert egész egyszerűen lélegzetellállító, és igaz ez a kávézóra is kívül-belül egyaránt, az árak azonban a földön járnak. Ha reggeli italunktól felébredtünk, akkor látogassuk meg a Reökben Csáki Róbert életmű kiállítását. Sétánkat folytassuk a Dugonics tér felé haladva, ahol ízelítőt kaphatunk a karácsonyi forgatagból hiszen itt is áll néhány sátor, és ha kedvünk tartja, akkor akár tízóraizhatunk is. A Dugonics téren szálljunk fel a négyes villamosra, és menjünk ki a koripályára, ahol hétköznap már héttől várnak minket, hétvégén pedig akár este tízig is maradhatunk a 700 Ft-os belépő ellenében.
Ha már a koripályánál vagyunk, és át akarjuk érezni a Dél-Magyarország legnagyobb piacának nemzetközi hangulatát, akkor látogassunk ki a Cserepes-sori piacra. A lángost melegen ajánlom, de ha valaki többfogásos ebédre vágyunk, akkor üljünk vissza a négyes villamosra, és le se szálljunk a felújított Centrum áruházig. Sétáljunk végig a Károlyi utcán, és üljünk be a Matuzsálem vagy a Szeged Étterembe. Ebéd után folytassuk sétánkat a Széchenyi téren. Itt szintén vásári kavalkád fogad minket. Nézelődjünk, és vegyünk néhány szép, kézműves terméket, amelyek garantáltan megállják a helyüket ajándékként is. A Széchenyi térről a Kárász utcán haladjunk tovább.
Itt találhatjuk a város sok-sok méter magas karácsonyfáját. Az ebéd utáni desszertet fogyasszuk el a nagy múltú, patinás Virág cukrászdában vagy a fiatalos, lendületes A Cappella Cukrászdában. Innen sétáljunk át a Somogyi Könyvtárba, ahol mindig várnak minket kisebb-nagyobb kiállítással, és hamisítatlan, békebeli hangulattal. A könyvtártól néhány perces sétával a Tisza-partra érhetünk. Írhatnám, hogy gyönyörködjünk a látványban, ahogyan a lassan hömpölygő víz felett átível a Belvárosi-híd, vagy ahogyan a túlparton a víz fölé hajolnak a szomorú füzek, de akit ez nem érint meg, az inkább csak dobáljon kavicsokat. A parton haladva megcsodálhatjuk többek között a "Kalap alatt""A dicsőséges aranycsapat" és a "Tiszavirágzás" szobrokat. A parton végigsétálva, a Belvárosi-híd túloldalán már a Móra Ferenc Múzeum lépcsői előtt találhatjuk magunkat. Sétáljunk fel bátran, és mindenképpen tekintsük meg "a legszögedibb szögedi"-ről, azaz Bálint Sándorról rendezett kiállítást.
A múzeum háta mögötti elterülő hatalmas parkban, a Stefánián élvezzük a friss levegőt, járjuk körbe az érdekes hangulatú várat, és mindenképpen áldozzunk néhány percet a Sissi és a Dankó Pista szobrokra. Továbbhaladva a színház épülete már önmagában, kívülről is impozáns látványt nyújt, de ha december 28-án járunk Szegeden, akkor mindenképpen nézzük meg az Édes Annát. Szeged azon vidéki városok egyike, ahol a plaza mozikomplexuma mellett talpon tudott maradni a város régi mozija is, amit Szegeden nemes egyszerűséggel Belvárosi Mozinak hívnak. Bár a mozi tökéletesen megfelel a modern kor elvárásainak, a hangulata garantáltan felidézi gyerekkorunkat, bármelyik évben és bármelyik moziban láttuk is életünk első filmjét. A sétánkat folytassuk a Kossuth Lajos sugárút és a Tisza Lajos körút kereszteződéséig, ahol az Anna-kútból folyó gyógyvízzel átmelegíthetjük magunkat. Igyunk bátran a hideg artézi vízből vagy az 52 fokos lúgos-jódos gyógyvízből. Készüljünk fel, hogy néhány percig valószínűleg sorba kell állnunk.
Jegyezzük meg ezt a helyet, majd - mivel időközben valószínűleg ránk sötétedett - szálljunk fel az egyes villamosra, utazzunk kettő megállót, hogy rövid séta után megérkezzünk a Dóm térre. Itt található ugyanis évek óta a szegedi karácsonyi vásár lelke. A Széchenyi és a Dugonics tereken is kaptunk már ízelítőt, de itt aztán minden van, ami megmelengeti testünket-lelkünket egyaránt. A Dóm díszkivilágítása egész évben lenyűgöző, de ilyenkor valóban lélegzetelállító. Ha elfáradt a nyakunk a fölfelé nézegetésben, akkor vegyük be magunkat a szalmabálákból épített labirintusba. Innen kikeveredve máris a Budapesten kívüli legnagyobb adventi koszorúba "botlunk". A Dóm lépcsőin felállított betlehem mellett álljunk meg néhány percre, és merengjünk el... Aztán pedig vessük bele magunkat a vásári forgatagba. Együnk kürtős kalácsot, igyunk forralt bor, és legeltessük a szemünket a szebbnél-szebb portékákon. És itt nem kell betartanunk a mindent a szemnek, semmit a kéznek a szabályt. Ha pedig leülnénk kicsit, akkor menjünk be a szalmabálákból épített színházba. Minden este tárt karokkal és színvonalas műsorral várnak minket.
Ha a nézelődés közben kicsit átjárt minket a december hidege, akkor ajánlom mindenkinek jó szívvel, hogy sétáljon vissza az Anna-kúthoz, hiszen található az Anna-fürdő, ahol minden hétköznap 21.00-24.00 között lehetőség van éjszakai fürdőzésre. A ünnepek előtti rohanásban kell ennyi kikapcsolódás.
Remélem, mindenki kedvet kapott Szegedhez, és rászán néhány napot, hogy idelátogasson. Végezetül pedig egy kis zenés-mozgóképes összeállítás, amiért ezer köszönet az operatőr-vágó kispajtásnak.

{youtube}rYBGDrZJrZY{/youtube}

Latest from