Egy általam meg nem nevezett tudományos újság szerint az átlagember az agyának mindössze 10%-át használja ki…
Számos cikket olvastam arról, hogy ez miért is elkeserítő a számunkra: mert ha a mi kis 10%-unkkal hatalmas, világűrbe küldött masinák landolását akár másodpercre pontosan meg tudjuk mondani, akkor mit csinálnánk a 100%-os kapacitásunkkal? Vagy azért lehet elszomorító ez az adat, mert „párezeréves” földi pályafutásunk alatt csupán a 10%-ra sikerült „felfejlődnünk”? Hol rontottuk el, mit csinálunk rosszul? A kérdések után következtek a tudományosnak és ésszerűnek vélt okfejtések, nevezetesen, hogy miért ilyen „butuska” az ember, de ezekbe most nem mennék bele…
Arról viszont egy gondolatot sem találtam, hogy mik a 10%-unk előnyei – most nézzük ezeket:
- Lassan, de biztosan haladunk a teljesség felé! Ha azt a „néhányezer” évet vesszük fejlődésünk alapjául, a jövőnk szinte garantált a Földön: mire elérjük a 100 %-os kihasználtságot, bőven rájövünk, miket rontottunk el, tehát a megoldást is megtaláljuk, például a környezetszennyezés „ellenszerét”.
- Az értelmi intelligencián innen és túl létezik az ún. érzelmi intelligencia is. Bár erre vonatkozóan adatot nem találtam, s a fent említett cikk sem tér ki rá, úgy gondolom, ilyen téren is van még mit javítanunk a statisztikákon. Ugyancsak alapul véve röpke itt-tartózkodásunk idejét, az univerzum újfent a mi javunkra dönt: a depresszió, a skizofrénia még gyógyíthatatlan. Ezek a mi betegségeink – ha mi nem találunk rájuk megoldást, ki fog?
- Továbbgondolva az egyik „miért is kell elkeserednünk a tízes miatt” felvetést: ha a szerény 10%-unknak köszönhetően az általunk a világűrbe küldött gépezetek másodpercre pontos landolását meg tudjuk adni, miért szomorkodunk azon, hogy „csak” erre vagyunk képesek, és mit tudnánk megtenni 100%-on? Gondoljuk csak végig, honnan jutottunk el idáig, s mi mindenen mentünk ezért az apró „tízesünkig” végig! Itt ne csak a történelmi viszontagságokra és fejlődési szintjeikre gondoljunk! (Igény esetén kitérek rá, mi mindenre még.)
- És végül: lassú víz partot mos – árvízből már eddig is volt elég, hát ne siettessük, amit nem kell! Vagy ott a szarka, aki sokat akar, de az ő farkincája ezt bizony nem bírja – jó pár derékba tört életről hallottunk már mindannyian, és hallunk is – hát vállaljuk és akarjuk azt, amit bírunk! Végül pedig, mivel úgy tartják… azaz tartjuk mi, emberek, hogy Isten útjai kifürkészhetetlenek, fürkésszük csak a saját kis utunkat – a többi jön magától! Na jó, csak még egy gondolat, ide, a végére engedtessék meg nekem: „Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!” Jól ismert, örök érvényű igazság, már-már közhely szintjére emeltük – de a közhely mindig egy sokat emlegetett igazságra épül, igaz? Akkor helyben vagyunk…
Én bízom mindannyiunk 10%-ában, a magam módján küzdök is érte. A küzdelem erősít, és ami nem öl meg, az megerősít…