A szabályokat és sokszor a tisztesség és becsületesség intézményét is egyre jobban felrúgó világunkban, már csak kevesen gondolunk arra, hogy majd valaki biztosan megtalálja és pusztán jóérzésből vissza is juttatja szeretett/keresett tárgyunkat. Nemcsak az optimizmus hiányzik az emberekből, de a pozitív hozzáállás, másokról a jó és jó szándék és az önzetlenség feltételezése is. Pedig a segítőszándék még mindig él és köztünk/bennünk van. És nemcsak bajban vagy adományok gyűjtésekor, hanem – szerencsére – a hétköznapokon is megnyilvánul.

Sokan vannak azon a véleményen – és gyakran én magam is –, hogy a fejemet nemes egyszerűséggel még azért nem sikerült elhagynom, mert úgy ragaszkodik a nyakamhoz. Szó, ami szó, tényleg előfordult már velem párszor, hogy a nagy sietségben és kapkodásban valamit elhagytam, ott felejtettem. Szerencsések vagyunk, ha vissza tudunk rá emlékezni, hogy vajon hol is volt az a pont, ahol utoljára találkoztunk a keresett tárggyal, de vannak helyzetek, amikor egyszerűen nem megy.

Ilyen esetekben a nagy átlag csak legyint egyet, esetleg morgolódik, mondván, jutalom nélkül úgysem adná vissza senki. Pedig ezzel a hozzáállással éppen a polgári jog egyik legfontosabb alapelvét dobjuk sutba, nevezetesen a jóhiszeműség és tisztesség elvét.
Elég csak abba belegondolnunk, hogy mi hogyan cselekednénk, ha megtalálnánk valakinek a személyes iratait, pénztárcáját vagy éppen telefonját, mellyel egyértelműen azonosítani lehet annak tulajdonosát. A megtalálótól nem nagy erőfeszítés, mégis hatalmas segítség a másik félnek. Mert egy-egy ilyen személyes tárgy elvesztésének nem csak költségvonzata van, hanem bizony jelentős mennyiségű szabadidőt is igényel azoknak pótlása.

A minap sikerült megtapasztalnom, hogy a jó emberek még mindig köztünk élnek, és nem csak városi legenda létezésük. Teljes személyazonosságomtól fosztottam meg magamat napokra – hála az ünnepeknek. Viszont a boltok nyitásával az irataim megtalálásáról e-mail-ben értesítettek, mivel a sok plasztik kártya mellett a kis tokot egy jó kupac névjeggyel is kitömtem annak idején. Ezzel le is vontam az év legfontosabb konklúzióját: Ha valami fontos, legyen mellette elérhetőségünk.
Ismerve bulizási szokásainkat, mindenkinek ajánlom, hogy a fontos dolgaira:

A – ügyeljen;

B – ha már erre nincs lehetőség, akkor előtte gondosan lássa el elérhetőséggel!

Mindenkinek szuper januárt és fityiszesen boldog új évet kívánok!