Ma két olyan sorozattal kapcsolatban írok, melyekben sok a közös vonás. Az állatok vannak mindkettő középpontjában, mindkettőben Richly Zsolt keze munkája nyomán keltek életre a szereplők, mindkettő a nyolcvanas évek közepén készült, és mindkettőről vajmi kevés információ lelhető fel.
"Hol volt, hol nem, messze, messze, volt egy boglyos, lompos, loncsos és bozontos, Vackor nevű kicsi medve, nem is medve, csak egy apró, lompos, loncsos és bozontos, piszén pisze kölyökmackó."Ez a mondat mindenkiben kellemes emlékeket ébreszt, még akkor is, ha Vackor élete gyakran a közoktatás áldásos tevékenységei és eseményei körül forog. Hiszen Vackor óvodába megy, aztán az első bébe, és ismerkedik, barátkozik, tanul, élmény beszámolót tart.
Lehet, hogy sokak lelkivilágába fogok most két lábbal belegázolni, de be kell, hogy valljam, hogy nem szeretem a cirkuszt. Mielőtt bárki rám borítaná az asztalt, le kell szögeznem, hogy minden tiszteletem az ott dolgozó művészeké. Azok a képességek, amiket ők magukénak vallhatnak, irigylésre méltóak. Magabiztosság, bátorság, rugalmasság, hajlékonyság, összpontosítás, kitartás, és még sorolhatnám. Éveken keresztül képesek a szórakoztatásra, a figyelem megragadására úgy, hogy vannak emberek, akik egy viccet nem tudnak elmesélni.
Az egyik olyan személyisége a történelemnek, akire szinte úgy gondolunk, mintha a legközelebbi ismerősünk lenne, akivel bármikor megihatunk egy kupa sert; vagy a jó szomszédunk, akitől bármikor kérhetünk tanácsot. Pedig ő is ott van a történelem könyvekben a száraz tények és adatok között, talán még napszemüveget is rajzoltunk neki az unalmasabb töri órákon. Tisztelet a kivételnek, de bizony nem is a történelemtanítás áldásos következménye, hogy ennyire jó haver számunkra Mátyás király, hanem a szájhagyományból és legendákból építkező meseszövésnek.
Akinek a kukaca a legjobb barátja... Eddig a mondatig jutottam, amikor átgondolva a leírtakat arra jutottam, hogy talán nem ez a legmegfelelőbb kezdőmondat, ha az ember lánya a gyerekkora egyik kedvenc meséjéről ír.
A történet egy népes rókacsalád esti pillanataival kezdődik. A rókacsaládban "gyermekáldás" van. Mind életrevaló, de egy különösen csintalan, Kag és Íny sok kicsinye közül a legkíváncsibb, a legéletrevalóbb. A szülők úgy vélik, nagyapjára ütött és ezért a Vuk nevet adják neki: "Vadászom, Utamból Kotródj!"
Ismét egy olyan klasszikushoz érkeztünk, ahol nehéz elkezdeni az írást. Mert mi a legfontosabb? Az-e, hogy ha akarja olyan, mint egy szőrpamacs. Vagy paróka, vagy egyujjas, kifordított bundakesztyű, vagy szobafestő pemzli, vagy papucs orrán pamutbojt. Vagy az-e a fontos, hogy minden reggel találkozik Picúrral, aki iskolába sétál, és egyáltalán nem rohan, és akitől szólássá vált mondattal búcsúzik: "Picúr! Megvárhatlak?". Vagy az-e a fontos, hogy ő mesél nekünk Gombóc Artúrról, Radírpókról, Festéktüsszentő Hapci Benőről, a bátor tintanyúlról, a madárvédő golyókapkodóról, a civakodó cipőikrekről, az óriástüdejű levegőfújóról, a lesbőltámadó ruhaszárítókötélről, az órarugógerincű felpattanóról, a magányos szamovárról, Mindent Ragasztó Rezsőről, az ásító sárkányról, az egylábú esernyőmadárról, a mágneskörmű szögkihúzóról, a körbevágó körömollóról, a vastalpú cölöpverő, Hó Kornélról, Durrbele Bummról, az önműködő vasalóról, a huhogó dugóról, a torzonborz kalapevőről, a csipogó húsvéti tojás, a zengőtorkú nyivákolóról, a zengő-bongó fésűről és a benzinszívó szúnyogról? Az élet örök dilemmái közé tartozik...
Misi Mókus életfelfogása napjainkban nagyon trendi. Sokat kaszálni, kevés melóval. Tanulsága pedig örök érvényű: ilyen nincs.