Ma azokat a sorozatokat idézzük fel, amelyek nemcsak nekünk, magyaroknak köszönhetőek, hanem valamely nemzettel összefogva készítettük őket. Két évtizednyi különbséggel alkottunk mesesorozatot a németekkel és a britekkel, mindkettőt nagy sikerrel vetítették egész Európában, sőt a kontinensünkön túl is.
Pumukli
Pumukli egy kobold, aki az emberek számára alapvetően láthatatlan, de egy óvatlan pillanatban Franz Eder asztalosműhelyében beleragad egy doboz ragasztóba, így onnantól fogva Éder Mester számára látható lesz. Pumukli innentől fogva neveletlenségével, csínytevéseivel boldogítja a mestert, akinek megrendelői semmit sem tudnak a kis kobold létezéséről, de ennek ellenére ők is elszenvedőivé válnak Pumukli kis játszadozásainak. Éder Mester határtalan türelme és bölcsessége azonban minden helyzetből kimenti a kis rosszcsontot, sőt a sorozatban előre haladva még személyiségfejlődést is tapasztalhatunk részéről.
A rajzfilm készítés technikáját illetően Pumukli azért különleges, mert élőszereplős környezetbe rajzolták bele a kis kobold alakját. Pumukli népszerűsége gyorsan megmutatkozott, Éder Mester műhelyében négyszer tizenhárom rész készült el, majd Pumukli tengerre szállt, itt is eltöltött tizenhárom részt, illetve emellett elkészült két mozifilm is: a Pumukli és a kék hajómanó és a Pumukli a cirkuszi porondon (
epizódlista itt). A sorozat az Infafilm Manfred Korytowski és a Hungarofilm, Pannónia Film koprodukciójában készült. A magyar animációt Ternovszky Béla rendezte, Éder Mester magyar hangja Szabó Gyula, Pumuklié pedig Pusztaszeri Kornél. Szerencsénkre könnyen beszerezhető sorozat, így több DVD-t is megvásárolhatunk. (
Pumukli kalandjai,
Pumukli Isztambulban 1.,
Isztambulban 2.,
a tengeren 1-2.,
a cirkuszban), és természetesen könyvben is nyomon követhetjük a kalandjait (
Édes Mester és Pumukli,
Mindig ez a Pumukli,
Pumukli és a tó szelleme, Pumukli nyomoz.)
Mr. Bean
A magyar illetőségű rajfilmsorozat gyártása a Tiger Aspect Production megbízásából került Magyarországra, mivel a sorozat gyártására kiírt nemzetközi versenytárgyalást a Varga Holdings Rt. nyerte. A 26 epizódból álló, összesen 52 külön történetet feldolgozó rajzfilmsorozat Európa egyik legnagyobb animációs produkciója volt, amely két évig készült Magyarországon. A produkció költsége több mint hatmillió dollár volt. Rowan Atkinson, vagyis Mr. Bean, szinte ugyanolyan intenzíven vett részt a rajzfilm készítésében, mint a főszereplésével készült élő Mr. Bean filmekben. A két év során eljátszotta a rajzolt Mr. Bean figura minden egyes gesztusát, arckifejezését a kamerák előtt a Varga Stúdió animátorai, művészei számára. Így a különleges és utánozhatatlan karaktere ugyanúgy átjön, mint élő szerepeiben. Valamint természetesen ő kölcsönzi a rajzolt alak hangját is, ami megszokott módon nem szavakat, hanem csak mindenféle dünnyögéseket, mormogásokat, sóhajtásokat és egyéb hanghatásokat jelent. A teljes epizódlistát megtekinthetjük itt, illetve a sorozat DVD-n is megvásárolható egyenként vagy akár díszdobozban is. Tökéletes nyár délutáni időtöltés. Hangulatébresztőnek az első rész.
{youtube}AowtwmUPw5E{/youtube}