×

    Warning

    JUser: :_load: Unable to load user with ID: 64

    Wednesday, 27 July 2011 06:00

    Egy kis egér, egy katicabogár és egy csigabiga

    Written by

    A mai két sorozatunk abban hasonlít, hogy már mindkettő teljes egészében a rendszerváltás után készült, és az én gyerekkoromnak nemhogy szerves, de sajnos semmilyen részét nem képezték. Így én is kíváncsian vetettem bele magam az információk áradásába... nem, de lassan csordogáló patakjába igen.

    A Kék egér című mese kitalálója és megírója Bálint Ágnes. Rögtön rajzfilmnek írta, így könyvben sajnos meg sem jelent, ellenben DVD formátumban két kötetet is megvásárolhatunk (1.2.). A főhősünk azért kék, mert... De ez nyilván kiderül a meséből, én pedig nem szeretek semmilyen poént lelőni. És ahogyan az már lenni szokott a kékké válás csak az első a kalandok sorozatában, amiből még rengeteg vár kis egerünkre, akit hangjával Szerednyey Béla kelt életre a tévéképernyőn. Az egér, mint szereplő nagyon jól illeszkedik a Mickey Mouse-zal elkezdett, Jerryvel folytatott sorozatba, ahol is aranyos, szeretnivaló lényként ábrázolják az egeret, így próbálva enyhíteni vagy teljesen megszüntetni a gyerekek esetleges fóbiáját. A sorozat producere Herendi János, az utómunkálatoknál közreműködött a Viton Kft., a RE-PRO Video Stúdió, a laboratóriumi munkálatokat pedig a Magyar Filmlaboratórium Kft. munkatársai végezték. A sorozat a Magyar Televízió megbízásából a Stúdió Mikro Rt.-ben készült. 1994 és 1998 között készült el a két évad 26 része. Természetesen ennek megtekintését is ajánlani tudom. Hangulatébresztőnek ajánlom figyelmetekbe az első részt.

    Kíváncsi vagyok, hogy az eddig tárgyalt mesékkel kapcsolatban annak idején milyen vélemények jelentek meg. Néhány sorozatnál maradtak fenn információk a rajongók és ellentáborok kialakulásáról, a tévénézők és a hivatalos kritika álláspontjának szembenállásáról (Futrinka utcaKukori és Kotkoda), de manapság inkább az internetes társadalom tagjainak határozott véleményével kell számolnunk a blogokban, a fórumokon, a kommentekben és hozzászólásokban. Nincs ez másképp a Bogyó és Babóca sorozattal kapcsolatban sem. Azt a tényt mindenképpen szerencsésnek tartom, hogy a szülők ma már nagyon tudatosan válogatják meg, hogy mit nézetnek a gyerekkel.

    Persze azok a szempontok, ami alapján válogatnak, azok már nagyon különbözőek. Van, aki csak Walt Disney-ben hisz, mert az egy profi csapat, ők tudják, hogy mit csinálnak, évtizedek óta készítenek gyerekfilmeket, biztosan értenek hozzá. Van, aki csak a magyar mesékben hisz, mert hát mégiscsak ez a mi kultúránk, mi is ebben nőttünk fel, a gyereknek is meg kell ismernie. Van, aki az erőszakmentes mesékben hisz, mert a gyerek óhatatlanul is találkozik máshol az erőszakkal, legalább a mesében ne legyen benne. Szerintem a hangsúly mindenképpen azon van, hogy beszéljük meg a gyerekkel a látottakat; hagyjuk, hogy kérdezzen; oszlassuk el a félelmeit vagy a félreértéseit. Ha a meséket arra használjuk, hogy lekössük néhány órára a figyelmét, amíg mi az ultrafontos ügyeinket intézzük, akkor majdnem mindegy, mit nézetünk vele. Szánjunk időt arra, hogy közösen mesézzünk a gyerekkel. És itt nemcsak a filmnézésre, hanem a meseolvasásra és a diavetítésre is gondolok. A Bogyó és Babócával kapcsolatban mehetnek a viták, hogy egyszerű vagy igénytelen; hogy bájos vagy bugyuta; tanító-informáló vagy szájbarágós. Véleményem szerint van az a korosztály, akit bátran leültethetünk elé. Persze a gyerekek képességeitől és érettségétől is függ, hogy ki mennyi idős koráig nézi szívesen ezt a sorozatot. Ha már nem köti le, egyszerűen lépjünk tovább.

    Bogyót és Babócát Bartos Erikának köszönhetjük, akinek 2004-ben jelent meg először kötete Bogyóról, a csigafiúról, és Babócáról, a katicalányról. 2004 és 2011 között összesen 17 könyvkötet jelent meg, négy diafilm (1., 2., 3., 4.) és saját honlappal is rendelkeznek kis hőseink. 2010-ben rajzfilm készült. A 26 részes rajzfilmsorozat készítője a Kedd Animációs Stúdió. A filmet 2010 augusztusától játsszák a magyar mozik. Az 5 perces epizódok a Bogyó és Babóca mesekönyv sorozatban megjelent mesék történeteit dolgozzák fel. 2010 decemberében tűzte műsorára a Minimax csatorna. Írta és rajzolta Bartos Erika, a mesemondó Pogány Judit, zenéjét szerezte és előadja az Alma Együttes, rendező Antonin Krizsanics. Az elkészült filmet megvásárolhatjuk természetesen a DVD-n is, illetve a 13 új mesét jelenleg is vetítik a mozik.

    {youtube}hMqi3TyG048{/youtube}

     

    Kiemelt cikkek

    • Észak-Dunántúli borrégió - Az Etyek-Budai borvidék
        Ezen a héten fővárosunk környékére látogatunk, és a bevezetőben gyakran megidézett buborékos ital, a fröccs mellett most egy másik buborékos ital, a pezsgő is terítékre kerül. Ha pezsgőről van…
    • Tópartra... De hova?
      Bár nincsen saját tengerpartunk (ennek okait és lélektani hatását a magyar nemzetre most ne elemezgessük) , cserébe a Kárpát-medencében fekszik kis hazánk, aminek az az előnye, hogy sok vízzel és…
    • Élet a weben
      A közösségi portálok megjelenése óta mind több időt töltünk az ilyen jellegű oldalakon, életünk egyre több mozzanatát vonjuk bele és tesszük közkinccsé. Barátok, bulik, események, tanulmányok és munkahelyek mellett egyre…
    • …idővándor, a csodák ideje?
      Újabb utazás, az őszi szomorhangulat és borongósság feloldására ismét kiváló segítőt találtam. Mivel az ősz a munka ideje is – depisebbeknek ez egyenlő a  „jajaj vége a nyárnak, a pihenésnek”…
    • A pozitív gondolkodás tanulható
      Sajnos, nagyon sok emberre jellemző (a környezetemben is) a folyamatos panaszkodás. A negatív szóáradatot persze újra és újra végig kell hallgatni, a szenvedőket jól meg kell sajnálni, próbálni kell őket…
    Fityisz.com - blabla

    Please publish modules in offcanvas position.