Displaying items by tag: interjú

    Tuesday, 24 August 2010 09:15

    Miért várjuk annyira SZIN-t?

    A fityisz.com azon szerencsés helyzetben van, hogy a Szegedi Ifjúsági Napok egyik főszervezőjével készíthetett telefonos interjút. Így aztán, mivel az ember lánya relatív ritkán ismeri a hazai nagy fesztiválok szervezőit, kapva kaptam az alkalmon és megkérdeztem mindent, amiről úgy gondoltam, hogy Benneteket is érdekelhet. Jöjjön tehát a válasz arra, hogy miért is olyan színes a SZIN:

    Published in Betekintő archiv
    Tagged under

    Mióta elkészítettem az interjút Narayannal, éreztem, hogy ki kellene állni hasonló ügyek mellett, hogy támogatni kellene valahogy az efféle kezdeményezéseket. Ugyanakkor az is szöget ütött a fejemben, hogy valami közelebbi dologra lenne szükség, amiért lehet lelkesedni. Valami, ami itt van, Magyarországon. Megtaláltam. Szombat délelőtt találkoztam Boncz Dórival és Gyurity Zsuzsival, akikről előzetesen mindössze annyit tudtam, hogy egy sérült gyerekekkel is foglalkozó óvodát készülnek nyitni Újpesten. Először megnéztük az épületet – egyelőre csak kívülről, mert bár az épület használati jogát már megkapták, a kulcsot azonban még nem – majd beültünk a szomszédos cukrászda teraszára beszélgetni. Jelen volt még Dóri férje, Imre is, és amíg ő és Zsuzsi sütiért álltak sorba, én el is kezdtem faggatni Dórit.
    - Hogy jött az ötlet, hogy nyissatok egy ilyen óvodát?
    - Azt mondtad már, hogy hol dolgoztunk korábban? – kérdezte Zsuzsi, aki épp kijött a cukrászda ajtaján és lehuppant mellénk.
    - Hol dolgoztatok korábban? - csaptam le azonnal a kérdésre és ezzel elkezdődött a beszélgetés.

    Published in Nyitott szemmel

    Fehér Viktorral a főiskolai évek során ismerkedtem meg, és mint az az alábbi interjúból is bizonyára kitűnik, eléggé megkedveltem. Amellett, hogy egy nagyon szórakoztató srác, a Nyitott szemmel eddigi interjúalanyaihoz hasonlóan őt is példaképnek tartom. Nemcsak tehetséges zenész, de a Kerekes Band dobosaként és menedzsereként vette a bátorságot ahhoz, hogy arra tegye fel az életét, amit művelni szeret és tud. Az ő közreműködésével készült el annak idején a zenekar honlapja, 2009-ben pedig egy saját videoklippel is jelentkezett. Ő rendezte továbbá az Ethno Funk videoklipjének werkfimjét, illetve ő vezeti a honlapon a Sztárhírek rovatot. Többek közt ezekről beszélgettünk.

    Published in Nyitott szemmel

    Méder Áron. Nehéz bevezetőt írni a vele készült interjúhoz, mert nem tudom, mit emeljek ki vele kapcsolatban. Talán ezért is olyan hosszú az interjú maga. Kezdjük talán ott, amit a legtöbben tudnak róla! Áron földkerülő szólóvitorlázó. Ez annyit jelent, hogy teljesen egyedül utazta körül a bolygót egy hat méter hosszú kis vitorláson, a Carinán, 2006 és 2009 szeptembere közt. És folytassuk azzal, amit talán az előzőek alapján a legkevesebben feltételeznek róla: ez a srác az alsóörsi előadása után ugyanúgy rohant a pesti vonat után, mint én, vagy akárki más. Ő nem celeb, vagy egy hóbortos milliomos; egy talpraesett fiúról beszélünk, aki követi az álmait. Egy közülünk. De nem azok közül, akik vagyunk. Azok közül, akik lenni szeretnénk, és – ahogy az mindjárt kiderül – akik minden további nélkül lehetünk is. Elhatározás és munka kérdése. Jöjjön tehát egy igen hosszú, de annál érdekesebb, beszélgetés tervezésről, mikrosütőről, idegen nyelvekről, globális felmelegedésről, nyugdíjasokról, kevés pénzről és rengeteg kalandról! Az út alatt készült képeket megtekintheted itt.

    Published in Nyitott szemmel
    Tuesday, 12 January 2010 19:10

    Óvoda a Himalájában

    November óta szerettem volna elkészíteni ezt az interjút. Épp akkor néztem meg Michael Palin Himalájáról szóló filmjét, amiről írtam is már itt. Másnap leültem a gép elé, megnéztem a Fityiszt (az ez a honlap, nem rakok ki linket), ahol O. egy idézetet rakott fel, ami éppen arról szólt, hogy bármikor megváltoztathatjuk az életünket. A következő honlap, amire véletlenül ráleltem, Narayan honlapja volt. Mikor az óvodaépítős projektjéhez értem,  éreztem, hogy épp valami fontos történik velem. Tegnap sikerült nyélbe ütni a találkozót Narayan és Nóri székesfehérvári otthonában.

    Published in Nyitott szemmel

    Kiemelt cikkek

    • Észak-Dunántúli borrégió - Az Etyek-Budai borvidék
        Ezen a héten fővárosunk környékére látogatunk, és a bevezetőben gyakran megidézett buborékos ital, a fröccs mellett most egy másik buborékos ital, a pezsgő is terítékre kerül. Ha pezsgőről van…
    • Tópartra... De hova?
      Bár nincsen saját tengerpartunk (ennek okait és lélektani hatását a magyar nemzetre most ne elemezgessük) , cserébe a Kárpát-medencében fekszik kis hazánk, aminek az az előnye, hogy sok vízzel és…
    • Élet a weben
      A közösségi portálok megjelenése óta mind több időt töltünk az ilyen jellegű oldalakon, életünk egyre több mozzanatát vonjuk bele és tesszük közkinccsé. Barátok, bulik, események, tanulmányok és munkahelyek mellett egyre…
    • …idővándor, a csodák ideje?
      Újabb utazás, az őszi szomorhangulat és borongósság feloldására ismét kiváló segítőt találtam. Mivel az ősz a munka ideje is – depisebbeknek ez egyenlő a  „jajaj vége a nyárnak, a pihenésnek”…
    • A pozitív gondolkodás tanulható
      Sajnos, nagyon sok emberre jellemző (a környezetemben is) a folyamatos panaszkodás. A negatív szóáradatot persze újra és újra végig kell hallgatni, a szenvedőket jól meg kell sajnálni, próbálni kell őket…
    Fityisz.com - blabla

    Please publish modules in offcanvas position.