×

    Figyelmeztetés

    JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 64

    Mese
    2011. március 02., szerda 06:00

    Kérem a következőt!

    Írta:

    1975. január elsején az a megtiszteltetés érte a Nepp József - Ternovszky Béla - Romhányi József - Jankovics Marcell - Deák Tamás szerzőgárdát, hogy az általuk megálmodott és létrehozott animációs sorozat első része kerülhetett főműsoridőben, azaz 20.05-kor a televízió képernyőjére. Ekkor mutatkozott be a szivarozó doki, a néhány mázsás mégis nőies ápolónő, a szigorú csőrmester, és a világ leglassúbb küldönce. Bizony, bizony, a "Kérem a következőt!" című sorozatról van szó, bár egy évvel ezelőttig megesküdtem volna, hogy a sorozat címe Dr. Bubó. Pedig nem, mégis így emlegeti az egész ország. A főszereplő Bubó elnevezés egyébként a bagoly latin nevéből származik, ami Bubo Bubo.

    2011. február 23., szerda 06:00

    Mekk Elek és a Kockásfülű Nyúl

    Írta:

    A múlt héten bemutatott mesék kezdetétől csak egy évvel távolodunk el, hiszen 1974-ben két olyan sorozat vette kezdetét, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül. A korábban bemutatott alkotások között talán volt olyan, amelyikre a most 20-30 éves korosztály egyáltalán nem, vagy alig emlékezett (ezeket azért elevenítettük fel, hogy emléket állítsunk az alkotóiknak, illetve lehetséges alternatívaként ajánljuk fel őket az agyatlan mesék helyett), de a mai két sorozat egészen biztosan mindenkiben kellemes emlékeket ébreszt. Hiszen ki ne emlékezne a sokbalkezes és ráadásul szószátyár Mekk Elekre vagy a szótlan, de annál segítőkészebb Kockásfülű nyúlra?

    2011. február 16., szerda 06:00

    Mirr-Murr és Mikrobi

    Írta:

    1973-ban megalakul a Hortobágyi Nemzeti Park, megjelenik az Omega együttes ötödik stúdióalbuma, megszületik Schell Judit és Antal Nimród. De számunkra a két legfontosabb esemény, hogy elindulnak hódító útjukra a "A kiscsacsi kalandjai" és a "Mikrobi" című sorozatok. Előbbivel kapcsolatban én nagyon sokáig képzavarban éltem, ugyanis tudtam, hogy Mirr-Murr egy macska, és nem értettem, hogy akkor a mese címében miért egy kiscsacsi szerepel. Természetesen a mostani "kutatómunkám" során ez is tisztázódott. Mikrobi pedig az a szereplője a magyar meseuniverzumnak, aki számomra mindig is a Jetson család előfutára volt. Bár a Jetson család házvezetője egy "hölgyrobot", de nekem mindig is Mikrobi jutott eszembe róla.

    2011. február 09., szerda 06:00

    Első a biztonság!

    Írta:

    Ma azokat a magyar mesefilmeket gyűjtöttem össze, amelyek kicsit demagóg stílusban készültek, de ennek is megvan a célja, hiszen a gyerekek biztonságérzete 100%-ban csak hat éves korukra alakul ki, addig meg kell nekik mondani, hogy merre hány méter. (Hogy aztán később eldönthessék, hogy hallhatnak ezekre a megmondásokra.) Ezekben a sorozatokban pedig meg is mondják. Úgyhogy az óvodáskorú gyerekünket, tesónkat, bébisitteltünket nyugodtan ültessük le a következő darabok elé.

    2011. február 01., kedd 05:23

    Kukori és Kotkoda

    Írta:

    Azért különlegesek ők, mert az első olyan sorozat szereplői, amelyet a Magyar Televízió megrendelésére készítettek. Bálint Ágnes honlapján olvashatjuk, hogy bár szóba kerültek bogarak is, mint lehetséges "színészek", végül azonban a baromfik mellett döntöttek, mivel azoknak csak két lábuk van... Egy Mata Jánossal készült interjú, mintha cáfolna ezt a legendát, de a gazdaságossági tényező, amire a sorozat rendezője hivatkozik, akár a lábak számára is érthető.
    Az 1971-ben és 1972-ben két szériát megélt sorozat ihletadója Bálint Ágnes egyik kolléganője volt, aki folyton panaszkodott hogy a férje nem hajlandó semmi házimunka elvégzésére. Ebből fogant Kukori, aki szintén nem nagyon szerette a házimunkát, sok bosszúságot okozott Kotkodának.

    6. oldal / 7

    Kiemelt cikkek

    • Észak-Dunántúli borrégió - Az Etyek-Budai borvidék
        Ezen a héten fővárosunk környékére látogatunk, és a bevezetőben gyakran megidézett buborékos ital, a fröccs mellett most egy másik buborékos ital, a pezsgő is terítékre kerül. Ha pezsgőről van…
    • Tópartra... De hova?
      Bár nincsen saját tengerpartunk (ennek okait és lélektani hatását a magyar nemzetre most ne elemezgessük) , cserébe a Kárpát-medencében fekszik kis hazánk, aminek az az előnye, hogy sok vízzel és…
    • Élet a weben
      A közösségi portálok megjelenése óta mind több időt töltünk az ilyen jellegű oldalakon, életünk egyre több mozzanatát vonjuk bele és tesszük közkinccsé. Barátok, bulik, események, tanulmányok és munkahelyek mellett egyre…
    • …idővándor, a csodák ideje?
      Újabb utazás, az őszi szomorhangulat és borongósság feloldására ismét kiváló segítőt találtam. Mivel az ősz a munka ideje is – depisebbeknek ez egyenlő a  „jajaj vége a nyárnak, a pihenésnek”…
    • A pozitív gondolkodás tanulható
      Sajnos, nagyon sok emberre jellemző (a környezetemben is) a folyamatos panaszkodás. A negatív szóáradatot persze újra és újra végig kell hallgatni, a szenvedőket jól meg kell sajnálni, próbálni kell őket…
    Fityisz.com - blabla

    Please publish modules in offcanvas position.