×

    Figyelmeztetés

    JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 64

    2010. május 20., csütörtök 22:42

    Szerelmi vallomás

    Írta:

    Lehet, hogy nem ez lesz a legnépszerűbb írás a fityisz történetében, de le kell írnom, mert minden szavát igaznak érzem. Az is valószínű, hogy az országban elenyésző kisebbségben vannak azok, akik hozzám hasonlóan hálát adnak azért, hogy az elmúlt hetekben itt lehettek az esőben, de ezt is le kell írnom. A tavalyi évem igen nagy részét Cipruson töltöttem. Valószínűleg sokan irigykedve olvassák az előző mondatomat, és éppen ezért szeretnék tisztázni pár dolgot; ennek az írásnak ez a célja.

     

    Mikor kimentem oda, egy laza félmilliós adósság terhe nyomta a vállaimat és tudtam, hogy idehaza nem tudnék olyan hamar megszabadulni ettől a súlytól, mint odakint. Ebben igazam is volt, de mégis alig vártam már, hogy hazajöhessek. Elképzelem, ahogy hitetlenkedve rázzátok a fejeteket, mondván: „Na és a napsütés meg a tenger?” Ó igen, a pihentető fetrengés a napon, a tenger morajlásának hallgatása közben. Ez pont az a dolog, amire maximum egy hét alatt ráun a magamfajta ember. Arról nem is beszélve, hogy heti hat nap izzasztó felszolgálói munka mellett a pihenőidőmben a legkevésbé a tűző napra vágytam. Sportra szükségem volt, de pár nap után a tengernél töltött időm lecsökkent mintegy napi fél-egy órára: lementem a vízhez, úsztam, majd egy kicsit tébláboltam a parton, és még azelőtt elindultam haza, hogy a megizzadás veszélye fenyegetett volna hazáig.

     

    Aki nem dolgozott még pincérként, el sem tudja képzelni, mennyire igénybe veszi a szervezetet ez a munka, minden tekintetben. Folyamatosan talpon kell lenni, menni (futni) előre, rengeteg dolgot észben tartani, elviselni a konyhai hőséget, a tálcák súlyát, a mindennapos vitákat kollégákkal-főnökkel-vendégekkel-önmagunkkal. A munkaidő végére az ember úgy érzi magát, mint akit megrágtak és kiköptek. És másnap kezdődik az egész elölről. Ez így volt velem is. Benne voltam a mókuskerékben, mindennap ugyanazt csináltam, ugyanazokkal az emberekkel találkoztam, akikkel mindig ugyanarról beszéltünk, közben pedig éreztem, hogy egyre kevésbé van meg bennem a kapacitás arra, hogy Magyarországra visszatérve újra felvegyem a fonalat: hogy normális munkát találjak, hogy befejezzem a főiskolát, hogy egyáltalán képes legyek értelmes beszélgetéseket folytatni a barátaimmal. Ne értsetek félre: nem azt mondom, hogy Cipruson nem lehet értelmes emberekkel találkozni és azt sem mondom, hogy rossz hely. Egyszerűen más. Más kultúra, más mentalitás, más értékek. És annyira más, hogy az ember önkéntelenül is elkezd benne változni. És van, akinek ez tetszik, de nekem speciel egyáltalán nem tetszett. Tényleg nem volt anyagi gondom, és hálás is vagyok a kinti főnökömnek ezért, de rá kellett jönnöm, hogy ez nem az, ami engem boldoggá tesz. Nekem ennél több kell.

     

    Nem voltam Cipruson sokáig: nyolc hónap azért nem a világ, ezt be kell látnom. De már ez a viszonylag rövid idő is egy tisztán érezhető butulási folyamatot indított el nálam, amitől először megijedtem, majd továbbra is folyamatosan rettegtem tőle. Próbáltam küzdeni ellene, de éreztem, hogy hiába olvasok művészetről az interneten, hiába hallgatom az mr2-n játszott zenéket, hiába nézem a Himalájáról szóló dvd-imet, egyszerűen hiányzik a jól megszokott közegem, amiben szinte magától áramlik felém a rengeteg információ. Egyre messzebb és messzebb sodródtam mindattól, amit korábban a magaménak éreztem: a könyveimtől, a zenéimtől, a befejezetlen főiskolától, a gondolataimtól, önmagamtól. Szörnyű érzés, mikor nagyon szeretnéd használni az agyadat, de egyszerűen nem megy. Olyan ez, mint a honvágy, csak sokkal rosszabb: a belső otthonodat veszíted el szépen lassan.

     

    A januári hazatérés maga volt a megváltás. Egyből bele a jéghideg télbe, a szürkeségbe, a latyakba, és mégis boldogan, mint egy gyerek. Hirtelen kivirultam, kinyílt a fülem és a szemem és elkezdtem beszívni magamba a külvilágot. Eleinte valóban inkább csak hallgattam a többieket, mikor összejöttünk a barátokkal, mert tényleg nehéz volt felvenni a beszélgetés fonalát. Egy idő után aztán elkezdtek jönni a gondolatok és a szám is kinyílt. Ekkor találkoztam Narayanékkal. Azóta pedig soha nincs idő szinte semmire és imádom ezt az érzést.

     

    Hálás vagyok Ciprusnak, amiért befoltozta a pénztárcámon tátongó óriási lyukat, de még hálásabb Magyarországnak, hogy megmentett és keblére ölelt megint, mint már annyiszor, mikor hosszabb-rövidebb idő után ismét hazatértem. És köszönöm, hogy megtanított arra is, hogy semmivel sem vagyok előrébb attól, hogy negyven fok van odakint. Részemről lehet eső, szél, gázáremelés, vagy feketehalál, én szeretem ezt az országot, mert itt önmagam lehetek.

     

    Végezetül egy tanárom szavait idézném: „Gyerekek, sokan azt mondják, hogy ne menjetek külföldre, mert rátok itthon van szükség. Ne hallgassatok rájuk! Menjetek ki, nézzétek meg, hogy mit csinálnak odakint jobban nálunk, aztán gyertek haza és tanítsátok meg az itthoniaknak, amit megtanultatok!” Jelentem, hazajöttem. És bár fogalmam sincs, hogy mit csinálnak jobban odakint, de egy dologra biztosan jó volt a távollét: felnagyította Magyarország szép vonásait és elhomályosította a csúfokat. Én akkor szerettem meg Magyarországot, mikor nem lehettem itt.

    Tovább a kategóriában: « Korlátaink Az Élet nevű menü »

    Kiemelt cikkek

    • Észak-Dunántúli borrégió - Az Etyek-Budai borvidék
        Ezen a héten fővárosunk környékére látogatunk, és a bevezetőben gyakran megidézett buborékos ital, a fröccs mellett most egy másik buborékos ital, a pezsgő is terítékre kerül. Ha pezsgőről van…
    • Tópartra... De hova?
      Bár nincsen saját tengerpartunk (ennek okait és lélektani hatását a magyar nemzetre most ne elemezgessük) , cserébe a Kárpát-medencében fekszik kis hazánk, aminek az az előnye, hogy sok vízzel és…
    • Élet a weben
      A közösségi portálok megjelenése óta mind több időt töltünk az ilyen jellegű oldalakon, életünk egyre több mozzanatát vonjuk bele és tesszük közkinccsé. Barátok, bulik, események, tanulmányok és munkahelyek mellett egyre…
    • …idővándor, a csodák ideje?
      Újabb utazás, az őszi szomorhangulat és borongósság feloldására ismét kiváló segítőt találtam. Mivel az ősz a munka ideje is – depisebbeknek ez egyenlő a  „jajaj vége a nyárnak, a pihenésnek”…
    • A pozitív gondolkodás tanulható
      Sajnos, nagyon sok emberre jellemző (a környezetemben is) a folyamatos panaszkodás. A negatív szóáradatot persze újra és újra végig kell hallgatni, a szenvedőket jól meg kell sajnálni, próbálni kell őket…
    Fityisz.com - blabla

    Please publish modules in offcanvas position.