×

    Figyelmeztetés

    JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 64

    2010. június 24., csütörtök 05:00

    Az Élet nevű menü

    Írta: O.

    Akik ismernek engem, gyakran mondják, hogy nem vagyok egy egyszerű eset, és hogy velem mindig történik valami. Nem vitatom, hogy néha kissé bonyolultabb vagyok a kelleténél és az is igaz, hogy szeretem, ha zajlik az élet. Csak éppen az a nagyon nem mindegy, hogy milyen módon!

     

    A héten már másodjára hallottam azt, hogy velem és körülöttem valahogy mindig olyan fura dolgok történnek, amiből másnak egy élet alatt jó, ha egy-kettő jut, nekem meg valahogy mindig csőstől jönnek ezek.

     

    A második ilyen megjegyzés után elkezdtem azon kattogni, hogy vajon ettől most rosszul kellene-e magam érezni, vagy sem. Miért van az, hogy másnak olyan simán megy az élete, néha ugyan érik apró kellemetlenségek, amit persze ő hatalmas drámának él meg, nekem meg azért bőven jut a javából. Már kiskoromban megállapítottam, hogy a pechességet apai ágon örököltem, egyszerűen valahogy mindig minden balul sül el nálunk. Mindig jön valami plusz csavar a sztoriba, valami újabb gikszer, valami feladat, amit ismét meg kell oldani.

     

    Valahogy úgy képzelem el az egész játékot a Sorssal, hogy amikor ott álltam a döntés előtt, hogy milyen életet válasszak magamnak, akkor nagyon mohó lehettem és nem is gondoltam rá, hogy mennyi bonyodalmat veszek ezzel a nyakamba. Egy nagy menzához tudnám hasonlítani azt a helyet, ahol az ember lelke eldönti, hogy milyen sorsot választ magának. Álltak a konyhásnénik és kérdezték, hogy mit kérek. Én meg nagyon éhes lehettem, és az egyszerű napi menü helyett gyakorlatilag kértem mindenből egy kicsit. A cseles konyhásnénik meg nem szóltak volna, hogy óvatosan habzsoljak, mert meg fogja feküdni a gyomrom ez az egyveleg. Így aztán ki akartam próbálni, hogy tetszeni fog-e például a ’magány’, a ’bizalmatlanság’, a ’függőség’, a ’kiszolgáltatottság’, a ’gyász’, a ’nélkülözés’, az ’alázat’, a ’türelem’, a ’türelmetlenség’, a ’telhetetlenség’, a ’komplexusok’, az ’ambiciózusság’, és még sorolhatnám…Persze azt meg már meg sem említem, hogy nekem sosem elég az én főfogásom, mindig bele kell kóstolnom a máséba is.

     

     

    Bizonyára így lehet az – mert más racionális választ el sem tudok rá képzelni-, hogy mindig olyan szituációkban találom magam, amikben általában nem is szeretném. Az évek során aztán persze kialakítottam azt a fajta hozzáállást, hogy mindenből kihozzam a legjobbat. Tudom én, hogy az embernek mindig a saját problémája legnagyobb, de nem értem, hogy miért vannak a dolgok ilyen egyenetlenül elosztva. Szóval, miért van az, hogy valaki képes azon nyavalyogni folyton, hogy mondjuk felszedett 3 kilót (fogyjál le!), vagy hogy bunkó vele az egyik kolléganője (ne figyelj rá oda, vagy váltsál állást!), hogy mondjuk neki még miért nincs ekkora meg akkora autója (majd lesz…vagy nem…és?), vagy hogy nincsenek barátai (na, vajon miért nincsenek?), hogy már megint elromlott otthon valami (igen, ez ilyen, ami elromolhat, el is fog, ugye…) és még folytathatnám, miközben másoknak a lakását meg elviszi az árvíz, a gyerekük betegen születik, eltemetik idő előtt valakijüket, vagy anyagilag totál csődbe mennek.

     

    Miért van az, hogy egyeseknek tényleg csak megszületni volt nehéz, mégis folyton mindenen kárognak és hisztiznek, mások meg emelt fővel (vagy néha ugyan összetörve, de akkor is kőkemény akarattal) mennek tovább és mindig felállnak, bármilyen mélyre is taszítsa őket az élet?

     

    Én azt gondolom, az még nem is gond, hogy néha az ember kiakad és mérgelődik dolgokon. De hogy lehet, hogy néhányan tényleg minden érdemi ok nélkül folyton valamin dühöngnek, sírnak, vagy kárognak, ez nekem megfejthetetlen. Tényleg nem látják, hogy az életben vannak sokkal nagyobb gondok egy szélvédőre felpattant kőnél, egy nagyképű főnöknél, vagy hogy mostanában egyfolytában esik az eső?

     

    Hiszen élünk, nem? Élünk, és megadatott a lehetőség, hogy boldogok legyünk. Nincs az a helyzet, amiből ne lehetne kikeveredni valahogy, nincs az a probléma, amire ne lenne megoldás. És ezt most nem csak úgy vállrándítva mondom, tényleg így gondolom. Néha engem is nagyon fáraszt az, hogy minden egyes héten jön valami megoldandó dolog: hol a kocsi sebváltója megy szét, hol a munkahelyi papírokkal van gond, hol egy betegséggel kell bajlódni, hol idegfeszítő stresszhelyzeteket kell uralni, hol idióta emberekhez alkalmazkodni és kezelni őket.

     

    És aztán ebből jön a következő kérdés is, hogy mit kezd egymással mondjuk két olyan ember, akiknek az élete merőben más. Van a zűrös, meg a normális. Mit tud kezdeni a normális a zűrössel? Nem unja-e meg idő előtt, hogy a másikkal folyton történik valami gáz? Tudja-e kellő módon lereagálni a helyzeteket, egyáltalán érti-e, érzi-e, amin átmegy az a másik. És a zűrös el tudja-e fogadni, hogy a rossz dolgok már megint vele történnek, hogy a normális állandóan csip-csup semmiségek miatt hisztizik, miközben ő meg vállán hordja a világ terhét? Működhet-e így akár baráti, akár párkapcsolat?  Nem lesz-e a zűrös irigy a normálisra, amiért annak minden olyan könnyen megy az életben, és lesz-e érzelmileg annyira érett a normális, hogy kezelni tudja a zűröset..na, meg akarja-e egyáltalán?

     

    Én tudom magamról, hogy néha komoly erőfeszítésbe kerül, hogy mosolyogjak a barátaim olyan jellegű problémáin, amikről tudom, hogy hálás lennék, ha csak ennyi bajom lenne. Nehéz olyankor beleképzelni magam a

    helyzetükbe és vigasztalgatni őket, mert szívem szerint néha csak annyit mondanék, hogy ’Héj, kapjál már észhez, tényleg nem látod, hogy milyen szerencsés vagy?!?’ De ezt persze nem tehetem, mert 1. a barátaim (vagy rokonom, vagy akárkim), akiket nem bántanék meg, 2. Mert nekik ez a ’probléma’ is probléma, mint ahogy valószínűleg más nálam jóval súlyosabb körülmények között élő meg nem értené, hogy mi a bajom, hiszen van k

    ezem és lábam, egészséges vagyok, van munkám, vannak barátaim, vannak emberek körülöttem, akik szeretnek és valamilyen csoda (vagy igen kitartó és jellemfejlesztő erőfeszítés) folytán végül mindig minden elrendeződik körülöttem.

    Azért jó lenne megtalálni a receptet arra nézve, hogy kicsit csituljanak a hullámok. Nem tudom, hogy vajon a körülöttünk lévő embereket mi választjuk-e meg, és ha igen, akkor miért vagyunk körülvéve sokszor olyanokkal, akikkel egyáltalán nem is szeretnénk. Vajon előre megírt dolgok ellen harcolunk, vagy tényleg működik a vonzás törvénye?

     

    Bárhogy is legyen, én most úgy csinálom, ahogy abban a főzőműsorban szokás, amikor csak szétnéznek a spájzban és abból gazdálkodnak, amit ott találnak. Hiszen nincs elrontott étel, csak egy új recept. Na, hát én valahogy így próbálom kotyvasztani a magam kis életét.

     

    Kiemelt cikkek

    • Észak-Dunántúli borrégió - Az Etyek-Budai borvidék
        Ezen a héten fővárosunk környékére látogatunk, és a bevezetőben gyakran megidézett buborékos ital, a fröccs mellett most egy másik buborékos ital, a pezsgő is terítékre kerül. Ha pezsgőről van…
    • Tópartra... De hova?
      Bár nincsen saját tengerpartunk (ennek okait és lélektani hatását a magyar nemzetre most ne elemezgessük) , cserébe a Kárpát-medencében fekszik kis hazánk, aminek az az előnye, hogy sok vízzel és…
    • Élet a weben
      A közösségi portálok megjelenése óta mind több időt töltünk az ilyen jellegű oldalakon, életünk egyre több mozzanatát vonjuk bele és tesszük közkinccsé. Barátok, bulik, események, tanulmányok és munkahelyek mellett egyre…
    • …idővándor, a csodák ideje?
      Újabb utazás, az őszi szomorhangulat és borongósság feloldására ismét kiváló segítőt találtam. Mivel az ősz a munka ideje is – depisebbeknek ez egyenlő a  „jajaj vége a nyárnak, a pihenésnek”…
    • A pozitív gondolkodás tanulható
      Sajnos, nagyon sok emberre jellemző (a környezetemben is) a folyamatos panaszkodás. A negatív szóáradatot persze újra és újra végig kell hallgatni, a szenvedőket jól meg kell sajnálni, próbálni kell őket…
    Fityisz.com - blabla

    Please publish modules in offcanvas position.