×

    Warning

    JUser: :_load: Unable to load user with ID: 64

    Friday, 27 August 2010 20:56

    A vizes SZIN

    Written by

    Ha végigtekintünk a magyarországi fesztiválokon, akkor láthatjuk, hogy bizony a többség vízparton helyezkedik el: Fishing on Orfű, Balaton Sound, Sziget - csakhogy néhány példát ragadjak ki. Nincs ez másképp a SZIN-nel sem, hiszen a szervezők jó előre meglátták a lehetőséget egy Tisza-parti hepajban, ennek köszönhetően a kezdetektől fogva itt rendezik meg a fesztivált. És mivel a SZIN a rangidős a magyarországi fesztiválok között, felvetődik a gondolat, hogy talán a SZIN hatására vélte úgy minden későbbi fesztiválszervező is, hogy a fesztiválozni vágyók szeretnek vízparton nyüzsögni. Erre már soha nem fog fény derülni, ami nem is baj, mert nem az a lényeg, honnan van az ötlet, hanem hogy mindenki élvezi a pozitív következményeit.  A SZIN-es szervezők azonban nem elégednek meg a természetes folyóvíz közelségével. Medencék tömkelege található a partfürdőn, amik nem egyszerűen csak lubickolásra adnak lehetőséget. Azt már a bevezetőben is olvashattátok, hogy az egyik medencét éjszakai vetítések helyszínéül választották. Ennek köszönhetően minden nap éjféltől termálvízben üldögélve élvezhetjük az óriáskivetítőn a vetítéseket. Idén - időrendben - a következő filmek kerültek/kerülnek terítékre: Chaplin rövidfilmek, West Side Story, Nem vénnek való vidék, Az Álmosvölgy legendája, Az olasz meló, Szerelmes Shakespeare, Poligamy, Felkoppintva, Hihetetlen utazás, Vigyázat, ehető! - A francia bioforradalom.


    Na, de a medence nemcsak vízzel telve jó, hanem üresen is, hiszen akkor meg a koncerteket lehet benne tartani. Itt lépett fel többek között szerdán az Animal Cannibals, ami számomra nagyon kellemes meglepetést nyújtott. A fiúk már 21 éve nyomják, és ez alatt az idő alatt annyi változás történt az életükben, hogy híztak egy kicsit. De a természetességük, a közvetlenségük még mindig a régi. Visszagondoltam az elmúlt két évtizedre, de semmi bulvár, semmi celebség nem jutott eszembe velük kapcsolatban. Írják a teljesen vállalható számaikat és csinálják a fantasztikus hangulatú bulijaikat. Még további két ilyen évtizedet belőlük. És ebben az üres medencében 23.00-tól a fellépők átadják helyüket a fejhallgatóknak, kezdődik ugyanis a Silent Disco.


    És ha mégis ragaszkodunk a vízzel telt medencéhez, akkor feltétlenül keressük meg a Hydrogamezt, ami a szervezők leírása szerint "...voltaképpen egy medence, ahol nem csupán úszni lehet, hanem különböző vicces játékok valamelyikének keretében szentelni a sport és a szórakozás oltárán: 2 az 1-ben. A győzteseknek jutalom, a nézőknek vidám pillanatok járnak." Szerintem ne higgyünk nekik. Próbáljuk ki!


    És hogy mennyire a találkozik a szervezők vízmániás szándéka a fesztiválozókéval? Elnézve a kalapost, a dekoltázsost, a napszemüvegeseket, a popsist, a partonülőket, a focisokat, az iszogatót és a szolidat, azt hiszem kijelenthetem, hogy eléggé...

     

    Kiemelt cikkek

    • Észak-Dunántúli borrégió - Az Etyek-Budai borvidék
        Ezen a héten fővárosunk környékére látogatunk, és a bevezetőben gyakran megidézett buborékos ital, a fröccs mellett most egy másik buborékos ital, a pezsgő is terítékre kerül. Ha pezsgőről van…
    • Tópartra... De hova?
      Bár nincsen saját tengerpartunk (ennek okait és lélektani hatását a magyar nemzetre most ne elemezgessük) , cserébe a Kárpát-medencében fekszik kis hazánk, aminek az az előnye, hogy sok vízzel és…
    • Élet a weben
      A közösségi portálok megjelenése óta mind több időt töltünk az ilyen jellegű oldalakon, életünk egyre több mozzanatát vonjuk bele és tesszük közkinccsé. Barátok, bulik, események, tanulmányok és munkahelyek mellett egyre…
    • …idővándor, a csodák ideje?
      Újabb utazás, az őszi szomorhangulat és borongósság feloldására ismét kiváló segítőt találtam. Mivel az ősz a munka ideje is – depisebbeknek ez egyenlő a  „jajaj vége a nyárnak, a pihenésnek”…
    • A pozitív gondolkodás tanulható
      Sajnos, nagyon sok emberre jellemző (a környezetemben is) a folyamatos panaszkodás. A negatív szóáradatot persze újra és újra végig kell hallgatni, a szenvedőket jól meg kell sajnálni, próbálni kell őket…
    Fityisz.com - blabla

    Please publish modules in offcanvas position.