Kedves Olvasóim!

Egy hete sántítok. Nem tudom, hogy hogyan kezdődött, de úgy rémlik, az egyik barátnőm fergeteges szülinapi buliján. Talán kicsit túltáncoltam magam. Másnap felébredtem, úgy tűnt, semmi bajom, aztán hétfőn elmentem táncórára és onnantól kezdve bicegek. Annyira vicces, hogy mindenkinek van egy tuti tanácsa, hogy mivel kenjem, borogassam, fáslizzam, hogyan üljek, álljak, járjak, pihentessen, vagy mozogjak rajta…

Számomra a mozgás öröme egy új, alig ismert fogalom. Eddig egyetlen sportba voltam szerelmes, az a síelés, de azt meg ugye itthon elég ritkán és körülményesen lehet űzni. Svájcba kellett volna születnem, hogy akkor már a Lindt csokit ne is említsem!

Mivel azonban az Alföld kellős közepén nőttem fel, a síelés egy elég ritka élmény számomra. Most azonban táncolni járok. De nem ám salsára, vagy társastáncra, vagy aerobikosra. Én kérem, ír táncra járok! Bizony, az a „májaskiflis”, ahogy néhány barátom hívja. Közismertebb nevén Michael Flatley-s J, de a májaskifli sokkal találóbb.

Szóval, a nagy májaskiflizés közben addig ugráltam rajta, míg jól lesántultam. De ez sem rettentett el ma attól, hogy legalább be ne menjek és nézzem. Ahogy megszólal a zene, a szám fülig ér, a lábam ugyan össze-vissza jár (és persze nem úgy össze-vissza, ahogy azt a tanár mutatja), de én roppant lelkes vagyok. Engem ez a kézleszorítós ugra-bugra teljesen kikapcsol és igazi örömforrás a dolgos hétköznapokban.

Szóval, kedves Olvasóim, Nektek mi volt a mai napotokban a legjobb dolog?

O.