Bizony, ez a pillanat is eljött. Ki-ki végiggondolhatja, mennyi élményt és emléket sikerült összegyűjtenie az elmúlt három hónapban és lassan itt az ideje azokat belepakolni a ’2011. NYÁR’ feliratú dobozba. Én is ezt teszem épp, ugyanis a tegnap esti zépés Patrice-koncerttel az idei nyaramat hivatalosan is lezártam. Az én nyári dobozomba ennyi fért – hozzá kell tennem: ehhez is legalább ketten kellünk majd, hogy elvonszoljuk a spájzba.

Egyúttal pedig elkezdhetünk gondolkodni azon, hogy vajon mekkora doboz kell majd ahhoz, hogy az összes őszi élményünk beleférjen. Mert bizony a nyár végével nem áll meg az élet, sőt! Én azon perverz népek közé tartozom, akik sokkal inkább elemükben érzik magukat ősszel, mint nyáron. Kissé lehűl a levegő, ami sokkal jobban kedvez az agyműködésemnek éppúgy, mint a szabadtéri tevékenységeknek. A természet olyan színkombinációkban tündököl, amiket még talán a melegfelvonuláson sem látunk, a szőlő szép lassan borrá alakul, ráadásul a kullancsok is egyre kevésbé aktívak odakint, ami – ha visszagondolok arra, hogy melyik „vicces helyről” kellett egyet eltávolítanom a múltkor – számomra igen nyomós indoknak tűnik.

Szóval jön az ősz, irány a természet! Nagyon várom már az első olyan szombati hajnalt, amelyiken felhúzom a túrabakancsom, sűrű ködben vacogva kiérek az erdő szélére, hogy ott megkezdjek egy jó félnapos sétát, aminek első óráiban a nap szépen felkúszik a tiszta égre, lehántolva rólam két réteg ruhát, én pedig az avarban gázolva elmerengek a világ dolgain egy szelet csoki meg egy alma között. Dél körül eggyé válok a szokásos, jól megérdemelt babgulyásommal és néhány palacsintával valamelyik falusi vendéglőben, este pedig ismét vacogva és teljesen kimerülve beállok a forró zuhany alá otthon, hogy aztán kómába essek egy jó fél napra. Na, ki jön velem?

{youtube}w2-c6oexHbc{/youtube}